Századok – 1981
TÖRTÉNETI IRODALOM - Glatz Ferenc: Történetíró és politika. Szekfű; Steier; Thim és Miskolczy nemzetről és államról (Ism.: Tilkovszky Lóránt) 1059/V
TÖRTÉNETI IRODALOM 1063 jelent meg, s egy müncheni kiadó megrendelésére készült, a Monarchia és Németország vállvetve vívott világháborúja idején, hajlamossá teheti a historiográfust, hogy leegyszerűsített véleményt alkosson erró'l a munkáról, s a központi hatalmak hadicéljai egyértelmű befolyása alatt álló műnek tekintse. A szerző' Szekfű ezidőbcli levelei alapján kimutatja, hogy a történetíró már túl van minden háborús lelkesedésén, mikor e munkájához lát, s bár igaz, hogy Magyarországnak a Nyugathoz tartozásáról következetesen vallott nézete az antanthatalmak ellenében vívott háború hatása alatt immár a keresztény-germán kultúrkörhöz tartozás tézisévé szűkül, mégsem jelenti a magyar „nemzetegyéniség" feladását, lemondást az állami önállóság igényéről. Ε könyvében a rendi politikát - ameddig az nemzeti önállóságot védett és nem követelt (Szekfű szerint irreális) függetlenséget - méltatja, s csupán a rendi szempontoknak a nemzeti érdekek fölé kerülését bírálja a régi hévvel. A polgári átalakulás időszakát illetően Széchenyi az ideálja, de magyarázatot talál Kossuth magatartására a bécsi udvar helytelenített abszolutista központosító törekvéseiben, s hangsúlyozza Kossuth érdemeit az újkori magyar állam kifejlesztésében. Glatz egy Szekfü könyvtárából származó, a történetíró saját kezű aláhúzásaival ellátott kötet alapján meggyőzően kimutatja, hogy mily nagy mértékben támaszkodnak Szekfű fejtegetései a kiegyezés szükségességéről, de ugyanakkor a kiegyezésen alapuló rendszeren belül a magyar alkotmányos önállóságról, az ifjabb Andrássy Gyulának „Az 1867-i kiegyezésről" 1896-ban megjelent müvére. Andrássyhoz hasonlóan Szekfű is nem utolsósorban a nemzetiségi mozgalmakkal szemben látja az Ausztriára támaszkodásnak elkerülhetetlen szükségességét. A nemzetiségi mozgalmak megélénkülése a világháború idején nagymértékben fokozta az e tekintetben régóta meglévő fenyegetettség-érzést. Szekfű - a nemzetiségekkel szemben - a magyar államalkotó képességet, s a magyar államiság mindig magyar voltát hangsúlyozza. Az államtól azt várja, hogy hatalmi eszközeivel a magyarságot erősítse; ez konzervatív felfogásában elsősorban a történelmi osztályok támogatását jelenti. Az e téren megállapított mulasztásokkal, az előrelátás és megfelelő céltudatos irányítás hiányával kapcsolatban jelentkezik a liberalizmus bírálata, amelynek hamarosan középponti szerepe lesz a „Három nemzedék"-ben. Glatz tehát „A magyar állam életrajza" elemzésében és keletkezési körülményei bemutatásában is rendkívül invenciózus. A történetíró Szekfűt e műve megalkotásában befolyásoló politikai hatások vizsgálatához azonban a magunk részéről egy további ötlettel is szolgálunk. Feltételezzük, hogy az ifjabb Andrássy nemcsak a kiegyezésről szóló említett munkájával hatott az új könyvét író Szekfűre, hanem friss cikkeivel, amelyekben a bécsi és a budapesti sajtóban is ekkoriban széles körűen vitatott aktuális kérdéshez, a Naumann-féle Közép-Európa-tervhez szólt hozzá, méghozzá pártolólag. A Németország és Ausztria-Magyarország közti szövetséges viszony szorosabb gazdasági összefogással való megerősítése szükségességéről éveken át folyó vita, amelynek hátterében 1915-1918 közt konkrét vámuniós tárgyalások álltak, aligha maradhatott hatás nélkül Szekfűre, aki e réven gazdasági oldalról kaphatott alátámasztást Magyarországnak a germán kultúrkörhöz tartozásáról kialakított - erősen politikai töltésű - ideájához. Érdemes felfigyelni arra, hogy a közvéleményt a világháború éveiben tartósan és hevesen foglalkoztató vita során a Közép-Európa-gondolat támadóinak és védelmezőinek tábora Magyarországon lényegében azonos volt azokkal a politikai erőkkel, politikai-ideológiai irányzatokkal, amelyek a háború előtti években Szekfűt támadták, illetve védelmezték „A száműzött Rákóczi"-ban kifejeződésre jutott felfogása körül kirobbant viharban. A Szekfünek eleve ellenszenves, de az ellene indított hajsza miatt különösen gyűlöletes függetlenségi párt és hívei magyar szempontból súlyos veszedelmet láttak e gondolatban, míg az ifjabb Andrássy és általában a hatvanhetes szemléletűek épp a magyar állam és nemzet fennmaradásának további feltételét és biztosítékát látták egy német vezetésű, de a magyar önállóságot szerintük mégsem veszélyeztető, a nemzetiségek felé irányuló pánszláv befolyással szemben pedig egyenesen a hatékonyabb védekezést elősegítő közép-európai összefogásban. A polgári radikálisok és a marxista Szabó Ervin, akik a „Szekfű-botrány" idején kiálltak a megtámadott történetíró mellett, mégpedig azért, mert méltányolták a korlátolt rendi, nemesi szemlélet elleni fellépését, most a polgári gazdaság- és társadalomfejlődés szempontjait helyezve ugyancsak előtérbe, maguk is többnyire készek voltak a Közép-Európa-gondolat támogatására, míg a háború alakulása az elgondolást — adott formájában mindenesetre - kérdésessé, majd túlhaladottá nem tette. Objektíve tehát még a világháború éveiben is voltak bizonyos érintkezési pontok Szekfű és a polgári radikálisok, vagy marxisták között, ha egyébként Szekfűnél a tőlük való elhatárolódás kihangsúlyozásának már korábbról mutatkoztak határozott jelei. A vízválasztót az 1918-19-es forradalmak éve jelenti.
