Századok – 1981
TÖRTÉNETI IRODALOM - Horváth Pál: Bevezetés az összehasonlító jogtörténet alapelemeibe (Ism.: B. Kállai István) 1055/V
TÖRTÉNETI IRODALOM 1057 történelmi körülményei c. fejezetet) Ettől az időtől kezdve mind a megtűrt, mind az uralkodó (mohamedán) feudális jog válságba jutott, és a felülről kezdeményezett reform-jogalkotás első eredményei is feltűntek a 19. század első felében. Ez a folyamat a délkelet-európai szomszéd népek társadalmában jelentős időbeli eltérésekkel és specifikumok rendkívüli változatosságaival párosult. A porosz-német, az osztrák jogminták felhasználása ebben az időben még csak sporadikusan mutatható ki. Ugyanakkor a török uralom hanyatlása és a külső (nemzetközi) körülmények előmozdították a nemzetállamok újjászületését, amely gyakran a Nyugaton kifejlett államépítési tapasztalatok átültetéséhez vezetett. A megkésett polgári átalakulás előtörténete tehát azzal a sajátossággal jelentkezett, hogy az újjászülető nemzetállamok modern közjogi formákat öltöttek magukra. Ez a helyzet könnyen érthető minden olyan esetben, amikor a saját uralkodó osztállyal nem rendlkező nép fegyveres harca vezet el a független államhatalom megteremtéséhez (pl. a szerbek). Havasalföld és Moldva szinte egyidejűleg lezajló, ellenkező előjelű példája (1831, 1832) azonban további vizsgálódásra kényszeríti szerzőnket. Éppen ez utóbbi példák mutatják ugyanis, hogy ezek a változások még a felülről adott engedmények közé szorultak, és egyetlen esetben sem vezethettek a polgári jellegű osztályuralom megváló sulásához. Hasonló jelenségként foghatjuk fel tehát a jog egyes ágazataiban felhasznált nyugati (főként francia) jogminták jelenlétét, a román nemzeti fejedelmek kodifikációs törekvését, sőt magát a török birodalmi reformjogalkotást (a tanzimat) is. Mindez mégis a polgári átalakulás közelségének szembetűnő bizonyítéka, előjele egy hosszan tartó történelmi átalakulásnak, amely a 19. század második harmadában már a Balkánon élő népek jogrendjét is lényegesen átformálta. A szóban forgó átalakulás előtörténetének közelebbi vizsgálata arra utal, hogy a Balkánon ezeket a történelmi változásokat a belső (főként a polgárosodás fejletlensége) és a külső tényezők egyaránt lassítják. Megelégedéssel nyugtázható, hogy a szerző a felélénkült kelet-európai történetkutatások újabb eredményeit gazdagon törekszik felhasználni az idevágó sajátosan jogtörténészi feladatok megoldásában is. A nemzeti megújhodási mozgalmakra, a nyelvi kulturális harc közel egyidejűségére, ill. ezek történelmi szerepének hasonló, vagy közelállóan analóg voltára azonban még nyomatékosabban lehetne utalni, aposztrofálva, akár számos esetben a hazai történelmünk példáit is (pl. reform-jogalkotás, nemzeti nyelv). Ilyen értelemben további gazdag lehetőséget rejt magában a mű, amikor a burzsoá állam- és jogrend kiépítésének korát (Ld. A burzsoá állam- és jogrend kiépítésének kora Közép- és Délkelet-Európa területein című fejezetet) is közelebbi megvilágításba helyezi. A polgári átalakulás konkrét történelmi feltételei általában meghatározó szerepet játszottak a burzsoá jogtípus kialakulásában, és a feudalizmusról a kapitalizmusra való áttérés módozataiban jelentkező eltérések nyomán - mondja a szerző - különböző jogcsoportok keletkeztek. Európa keleti területein a megkésett polgári forradalmak hatása alatt fejlődött ki az a burzsoá jogcsoportrégió, amely a környező népek jogfejlődésének modelljévé válhatott a 19. század második harmadában. A szóban forgó modell típusjegyei a porosz-német, orsztrák,ill. orosz birodalmi területeken fejődtek ki elsődlegesen. A modell jellemzője a következetlenség, a feudális jog egyes elemeinek az átmentése, a burzsoá jellegű jogrend fokozatos kiépítése, amit felülről a soknemzetiségű porosz,osztrák és orosz birodalmi államhatalom kényszerült végrehajtani. A szerző közelebbi vizsgálódásainak tárgya ezúttal, hogy ez a késleltetett burzsoá jogcsoport miképpen alakult ki a délkelet-európai népek körében. Délkelet-Európa népeinek a burzsoá jogrendre való áttérését a 19. század második harmadában tárja fel a szerző. Ez az áttérés valóban a késleltetett burzsoá jogcsoport jellemzőinek kialakulásához vezetett, de számottevő időbeli eltéréseket és helyi sajátosságokat hordozott. Az idevágó konkrét vizsgálódások a reprezentatív összehasonlítás módszerét alkalmazva három alrégió fejlődését állítják előtérbe. A független bolgár állam kialakulása nyomán jelentkezik az egyik lényeges összetevő, ahol a burzsoá jogrend kialakulását a török uralom és a kedvezőtlen külső körülmények szembetűnően késleltették. A néptömegek aktív részvételével zajló átalakulás azonban a legkedvezőbb feltételeket teremtette meg a burzsoá jogrend megalapozására. Az áttérés mégis befejezetlenül maradt korszakunk végén, és a polgárság viszonylagos gyengesége következtében a jogrend porosz utas fejlődése lett a meghatározó. Az adott régió jogrendjének kiépítése tehát a külső jogminták (francia-olasz, poroszosztrák, magyar-orosz) változatos felhasználása mellett a 19 század utolsó évtizedeiben még tovább folyt. A szerző vizsgálódásainak másik összetevőjét a szerb fejedelemség jogrendjének átalakulása képezi, ahol a kedvezőbb külső feltételek hatása alatt már a krími háború utáni időkben megkezdődött 12 Századok 1981/5
