Századok – 1981
TÖRTÉNETI IRODALOM - Horváth Pál: Bevezetés az összehasonlító jogtörténet alapelemeibe (Ism.: B. Kállai István) 1055/V
1058 TÖRTÉNETI IRODALOM 1058 a burzsoá állam és jog kiépítése. A folyamat azonban tipikusan kompromisszumos és befejezetlen maradt annak ellenére, hogy a jog minden ágában kodifikációra került sor. A gyenge polgárság nem igényelte a néptömegek támogatását, így a jogrend demokratikus átalakítására sem kerülhetett sor. A jogrendben az osztrák, ül. a porosz jogmintákat használták fel elsődlegesen, és ezek a hatások a későbbiekben is meghatározó szerepet játszottak. Végül az Egyesült Román Fejedelemség jogrendjének átalakulása vonja magára figyelmünket, ahol a burzsoá állam- és jogrend kialakulása már az 1848-as forradalmak idején napirendre került. A polgárosodó román társadalom azonban - miként erre újabb történetkutatásaink is nyomatékosan felhívták a figyelmet - saját uralkodó (feudális) osztállyal bírt, amely maga is vezető szerepet vállalt a nemzeti függetlenség kivívásában. Ez a körülmény tehát a burzsoá jogrendre való áttérést sajátossá tette. így a döntően francia-olasz jogmintákra támaszkodó jogalkotás tipikusan feudálkapitalista jellegűvé lett, és a jog kompromisszumos antidemokratikus elemei pedig a porosz, ill. orosz jogmintákhoz kötődtek. Délkelet-Európa népeinek a burzsoá jogrendre való áttérése tehát számottevő sajátosságok kialakulásához vezetett, ami egyenként az érintett alrégiókban is kifejezésre jut. Ezek a sajátosságok azonban nem takarhatják el azt a tényt, hogy az újjászülető nemzetállamok jogalkotása egészében a késleltetett burzsoá jogcsoport szintjéhez történő felzárkózás feladatát vállalta. A sokszínű külső jogminták felhasználása nyomán csak egy feudálkapitalista, antidemokratikus burzsoá jogrend jöhetett létre, és a modern kapitalizmus újabb fejlődési fázisának közelségében, az áttérés kora által lezáratlanul maradt problémák megoldására sem maradt idő. Ezt a sajátos történelmi helyezetet látjuk az idevágó vizsgálódások epilógusában, amikor a bonyolult külső tényezők a nagyhatalmak imperialista törekvéseivel egészültek ki, és ezek hatása alá kerülve a délkelet-európai népek állam-és jogrendje tartósan deformálodott. Horváth Pál a fentiekben előrevetített történelmi korszakváltást állítja előtérbe a továbbiakban (ld. A burzsoá állam- és jogrend az imperializmusra való áttérés időszakában c. fejezet) önálló fejezetet szentelve a burzsoá jogrendszerek törésvonalainak komparatív elemzésére. Főként a „monopolkapitalista jog kialakulásának jellegzetes tünetei" vonják magukra a figyelmet, amelyek az idevágó tapasztalati anyag komplex módon történt rendszerezése által irányt mutatnak a további oknyomozó historikus elemzéseknek. Egyfajta sajátos diplomáciatörténeti összetevője a műnek, amikor a szerző a délkelet-európai kisnemzeti (állami) szuverenitás sorsát követi nyomon a 19. század második felétől a Versailles-washingtoni rendszerek kialakulásáig terjedően. (Ld. A délkelet-európai kisnemzeti (állami) szuverenitás az imperialista hatalmi politika kereszttüzében c. fejezetet). A szerző nem keresztmetszeteket nyújt a nagyhatalmi egyensúly rendszeréből, hanem a közép- és kelet-európai népek sorskérdéseihez tapadó dinamikus változások nyomvonalán halad, ismét szervesen előkészítve a mű záró fejezeteiben foglalt komparatív jogtörténeti kutatásokat. Utaljunk tehát a fentiekkel összefüggésben ezekre az alapvetően új, sajátosan jogtörténészi vizsgálódásokra, amelyek a mű logikai rendszerét is kerek egésszé formálták. Szerzőnk a sokrétű ismeretanyag birtokában a kisnemzeti keretek közt kialakult burzsoá állam-és jogrendszereket jellegzetes modellek formájában láttatja. (Ld. A legkedvezőbb feltételek közt születő modell sorsa, és A jellegzetesen kelet-európai modell c. alatt) A szóban forgó elemző összehasonlítás nem elvont modellképzés eredménye, hanem a délkelet-európai állami struktúrák fejlődésének konkrét elemzésén nyugvó történelmi törvényszerűségek kifejezője, s egyben a hazai történelmünkkel sokszorosan érintkező, ez ideig feltáratlan ismeretanyag. Nyilvánvaló, hogy ez a fajta összehasonlító jogtörténetírás permanens kapcsolatot tud teremteni a feltárt jelenségekkel szinkronban, vagy éppen történelmi kölcsönhatásban lévő magyar jogtörténeti kérdésekkel. A recenzensnek az a sajátos feladata lehet az utóbbiakat illetően, hogy az összehasonlító jogtörténetírás képviselőjének eme törekvését mérlegre tegye. Horváth Pál vizsgálódásai egészében az újkori jogfejlődés összehasonlító kutatását állítják előtérbe azzal a céllal, hogy a nemzeti jcgtörténetírás megbízható támpontok birtokába jusson az adott konkrét jogintézmények történelmi szerepének megítélésében. Ez ideig valóban a jogtörténetírás nem sok figyelmet szentelt azoknak a jogrendszereknek, amelyek Délkelet-Európa térségében a 19. század második harmadában kifejlődtek. Fejlett jogminták átvétele alapján születtek pedig ezek a burzsoá jellegű jogrendszerek (a bolgár, szerb, román), mégis az ún. késleltetett burzsoá jogcsoport körébe sorolhatók. Kiépítésükre ugyanis olyannyira későn kerülhetett sor, hogy a klasszikus burzsoá jog tartós
