Századok – 1981
TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga János: Deák Ferenc és az első magyar polgári büntetőrendszer tervezete (Ism.: Mérei Gyula) 1048/V
TÖRTÉNETI IRODALOM VARGA JÁNOS DEÁK FERENC ÉS AZ ELSŐ MAGYAR POLGÁRI BÜNTETŐRENDSZER TERVEZETE Zalai Gyűjtemény 15. sz. Zalaegerszeg, 1980. 171 oldal. A tíz fejezetre osztott kismonográfia a legapróbb részletekre kiterjedő' alapossággal tájékoztat az 1839-40. évi országgyűlés által kiküldött, munkáját 1841. december 1-én kezdő és - a különvélemények végleges formába öntéséhez szükséges időt is figyelembe véve - 1843. március 19-én befejező, a büntető-javító rendszeren dolgozó 45 tagú Országos Választmány kiküldetéséről, konzervatív többségű (27 fő) — és így egész szellemében, alapelveiben a liberális megoldás lehetőségét eleve kétségessé tevő -, összetételéről, a Majláth György országbíró által 1842. január 2-án kijelölt alválasztmányok, majd valamivel később még két albizottság tagjainak hovatartozásáról, a liberalizmus büntetőjogi nézeteiről, a pártok előkészületeiről a választmányi munkára, a választmányban kialakult, egymással szemben álló frontokról, sőt mind a liberális, mind a konzervatív táboron belüli nézetkülönbségekről, az elvi kérdések eldöntésének módjáról, a börtönrendszerre, a büntetőeljárásra vonatkozó tervezetekről és megvitatásukról, a bűnök és büntetések kodifikálására hivatott, Deák vezette albizottság munkamódszeréről és az általa megfogalmazott, majd a plénumon módosított tervezet szövegéről, a két front taktikájáról és stratégiai céljairól, a konzervatívoknak, főként azonban Deáknak és elvbarátainak, részükről az egyéni és az alkotmányos szabadság védelmében megfogalmazott különvéleményeiről. A zárófejezet - kitekintés jelleggel - röviden áttekinti a kódex-tervezet sorsát az 1843-44. évi országgyűlésen, majd Deák kísérletét 1848-ban a tervezet országgyűlési tárgyaltatására, amelyre azonban a szabadságharc miatt nem kerülhetett sor. A szakirodalom már eddig is nagyra értékelte az első magyar polgári büntetőrendszer tervezetét. Érdeméhez méltóan szólott a liberális reformer nemességnek arról a törekvéséről, hogy mindent megtanuljon, átvegyen más, az adott kérdésben a nyugati polgári büntetőjogi elméletekből és gyakorlatból, ami korszerű és előremutató úgy, hogy csupán azt hasznosítsa, aminek befogadására az 1840-es évek Magyarországának társadalmi, politikai viszonyai már érettek voltak és azt is a sajátos hazai körülményekhez formáitan. Nem mulasztotta el az e mű előtt megjelent szakirodalom személy szerint azoknak a magyar politikusoknak érdemeit elismerni, akik a törvénytervezet előkészítésében közreműködtek. Ebben a vonatkozásban talán az jelent újdonságot, hogy az eddiginél nagyobb hangsúly esik a többiek - elsősorban Deák mellett Pulszky és Bezerédy - szerepére valamint az, hogy részletesen szól a Deák vezette albizottság munkamódszeréről, azon belül pedig a Karl Joseph Anton Mittermayer heidelbergi professzor nyújtotta közvetlen konzultatív segítségéről. Eddig ugyanis inkább Mittermayer munkáinak hatása volt ismertebb. Megbízható eligazítást kap az olvasó a konzervatívok ugyancsak magas színvonalú tájékozottságáról mind a külföldi büntetőjogi kódexekben, mind a joggyakorlatban, nemkülönben arról is, hogy Dessewffy Aurélt a kormány ösztöndíjjal utaztatta külföldre, hogy a helyszínen tanulmányozhassa a büntetőjogi gyakorlatot. A mű - úgy lehet - legjelentősebb újdonsága az, hogy finom érzékkel ismerteti meg olvasóját a liberálisok és a konzervatívok büntetőjogi elgondolásai mögött meghúzódó, a konkrét tárgyon túlmutató általános, a liberálisoknak a létező rend alapjainak távlatilag gyökeres megváltoztatására, a konzervatívoknál annak megóvására irányuló törekvéseket, amelyeket mindkét fél reformok útján kívánt elérni. A Deák körül tömörülő liberálisok tisztában voltak azzal, hogy az igazságszolgáltatás mindig az adott társadalom védelmét szolgálja. Amikor a létező helyére korszerű polgári büntetó'rendszert
