Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Bellér Béla: Az európai nemzetiségi kongresszusok és Magyarország a kisebbségvédelem rendszerében (1925-29) 995/V
1000 BELLÉR BÉLA A kisebbségvédelmi szerződések aláírói részéről tehát aligha lehetett várni ezeknek a kötelezettségeknek jóakaratú és maradéktalan végrehajtását. Ilyen körülmények között fokozott jelentősége volt a Népszövetség által kilátásba helyezett nemzetközi garanciáknak, a nemzetiségi sérelmek megvizsgálására és orvoslására létrehozott mechanizmus működésének. Ennek középpontjában a Népszövetségi Tanács állott. A Tanács bármely tagja felhívhatta a figyelmet a kisebbségi jog tényleges vagy fenyegető megsértésére. A figyelmeztetés mellett a kisebbségi petícióknak csupán informatív jellegük volt. A petíció ezután a Népszövetség kisebbségi titkársága vezetőjének kezébe kerül, aki csupán a formális elfogadhatóság szempontjából vizsgálja meg azt. Pozitív eredmény esetén eljuttatja az érdekelt kormányhoz, amelynek záros határidőn belül válaszolnia kell rá. A panasz most már — a kormány esetleges megjegyezéseivel együtt — a tanácstagok kezébe kerül. A Tanács elnöke a beadvány megvizsgálására két általa kinevezett tanácstaggal együtt egy hármas bizottságot alkot. A bizottság azonban eljárása során nem hallgathatja meg a panasszal közvetlenül érintett állam, szomszéd állam vagy a panaszos kisebbséggel azonos nemzetiségű állam képviselőit sem. Egész működése titkos, beszámolni még a Tanácsnak sem köteles. Ténykedéséből hiányzik az ún. kontradiktórius eljárás lehetősége. A panasztevő kisebbség a panasz benyújtásán túl semmit sem tehet az ügyben, az utolsó és általában a döntő szó az érintett államé. A bizottság eljárására jellemző, hogy egyetlenegy esetben, még az abszolút egyértelmű tényállás és jogi helyzet esetén sem szolgáltatott teljes igazságot a panaszos nemzetiségnek. Legjobb esetben kompromisszum jött létre a kisebbségi jog és az állami jogtalanság között, amely azonban inkább az utóbbinak, mint az előbbinek kedvezett. A Tanács a maga szerepét a közvetítésben, nem pedig a jogszolgáltatásban látta. Jellemző e tekintetben, hogy 1923 óta egyetlenegy esetben sem kérte ki a hágai Állandó Nemzetközi Bíróság döntését (a Felső-Sziléziára vonatkozó különleges genfi egyezmény kivételével). A Népszövetségnek benyújtott kisebbségi panaszokról hivatalos listát nem tettek közzé. A Nemzetiségi Jog Német Társasága főtitkárának, Herbert von Truhartnak összeállítása szerint 1929 tavaszáig 18 néptől összesen 345 petíció futott be a Népszövetséghez, amelyek 13 állam nemzetiségeinek helyzetére vonatkoztak. (A németekére 60.) A Tanács ezek közül csak 18 panaszügyet tárgyalt (köztük 2 németet). Lezárt összesen 8 ügyet, méghozzá 6-ot kompromisszummal, 2-t a kisebbség javára való döntéssel. Ez utóbbit az tette lehetővé, hogy a vitázó felek időközben közvetlenül megegyeztek. A kisebbségvédelmi eljárás kudarcának következményeként a Népszövetséghez benyújtott kisebbségvédelmi panaszok száma évről-évre csökkent. A kisebbségek egyre kevésbé voltak hajlandók arra, hogy kisebbségi panaszaik előrelátható elutasításával még a lelkiismeretfurdalástól is feloldozzák elnyomó kormányaikat.1 1 Kisebbségvédelmi nyilatkozatok és kétoldalú szerződések A nemzetközi kisebbségi jogvédelmet szolgálták még a békeszerződéseken és a kisebbségvédelmi szerződéseken kívül egyes államoknak a Népszövetségi Tanács 1920. december 15-i ajánlása nyomán tett kisebbségi nyilatkozatai. Albánia, Finnország, Észt-11 Balogh: i. m. 51-76. Magyary Géza: A kisebbségek védelme. Magyar Szemle, 1928. II. 44-48. Zehn Jahre . . . 442-444. Vö. Volk und Reich 1929. 10. füz. 553, Nation und Staat 1929/30. 2. füz .Bruns: i. m. 31-40.
