Századok – 1981
KÖZLEMÉNYEK - Bellér Béla: Az európai nemzetiségi kongresszusok és Magyarország a kisebbségvédelem rendszerében (1925-29) 995/V
A NEMZETISÉGI KONGRESSZUSOK ÉS MAGYARORSZÁG (1925-29) 999 másnyelvűek jelentős számban laknak, és a költségvetésből megfelelő hányadot kell biztosítani a kisebbségi nevelés, vallás és jótékonyság céljaira. A nemzeti kisebbségeknek ezeket a szerény és az általános megfogalmazás miatt még tovább szűkíthető jogait kettős garanciarendszer igyekszik biztosítani. Egyik az, hogy a kisebbségvédelmi rendelkezések az állam megváltoztathatatlan alaptörvényét, alkotmányának egyik pillérét képezik, amellyel az illető állam egyetlen törvénye, rendelete, hivatali tevékenysége sem kerülhet ellentétbe vagy élvezhet előjogot. Vagy ha mégis, a sérelmet belső állami jogszolgáltatás révén is orvosolni kell. Ez az út azonban alig járható. Fontosabb ennél a nemzetközi biztosíték, amely szerint ha a kisebbségvédelmi intézkedéseket tényleg megsértették, vagy ennek veszélye fenyeget, a Népszövetségi Tanács megfelelő rendszabályokat foganatosíthat. Joga van vitás esetben a hágai Állandó Nemzetközi Bíróság véleményét, sőt döntését is kérni. Magának a kisebbségnek azonban nincsen jogigénye arra, hogy a Tanácstól meghallgatását kérje, vagy panaszával a Tanácsnál eljárást kezdeményezzen. A szerződések tehát nem ismerik el a kisebbséget jogi személyiségnek. Mindig csak egyes személyekről szólnak, akik egy bizonyos kisebbséghez tartoznak. A nemzetközi jognak azonban egyes személyek is lehetnek alanyai, nem csupán közösségek. Ezenkívül a kisebbségi szerződések legalábbis feltételezik a kisebbségnek mint szociológiai kollektivitásnak létezését.8 A kisebbségvédelmi szerződéseket az új vagy megnövelt területű államok — elsősorban Lengyelország és Románia — bizalmatlanul, sőt ellenségesen fogadták, és csupán nagyhatalmi nyomásra írták alá. Ε mögött az ellenállás mögött nem szabad csupán rosszindulatot, a kisebbségvédelmi szerződések kijátszásának előre megfontolt szándékát keresnünk, hanem valóságos — bár arányaiban eltúlzott — sérelmeket is. Elsősorban nem is a nemzeti szuverenitás annyiszor hangoztatott korlátozása a sérelmes, hiszen a nemzetközi jognak az állami jog feletti felsőbbségét, ezzel kapcsolatban a kisebbségi szerződések rendelkezéseinek az államok belső jogszabályozásával szembeni elsőbbségét9 aligha lehet vitatni. Sokkal inkább sérelmes az, hogy a szuverenitás korlátozása a kisebbségvédelmi szerződésekben egyenlőtlenül és egyoldalúan, csupán a kis államok terhére történt, miközben a nagyhatalmak és más államok kivonták magukat ugyanezen kötelezettség alól arra való hivatkozással vagy inkább ürüggyel, hogy nekik nincsenek nemzetiségeik, náluk nincs nemzetiségi harc, ill. a jogérzet olyan mély gyökeret vert népeikben, hogy azt még nemzetiségi harc kirobbanása sem tudná megrendíteni. Ezzel szemben az új vagy megnagyobbodott államok politikai ellenállásának vezére, M. J. Bratianu, aki mellesleg miniszterelnökségét is áldozatául dobta ennek a harcnak, némi joggal hivatkozott ana, hogy egyrészt nemzetiségeivel szemben minden államnak — akár nagy, akár kicsiny — függetlennek kell lennie, másrészt a nemzetiségi ügyekbe való külső beavatkozás megrontja egyfelől az államok, másrészt az államnép és a nemzetiségek viszonyát. „Ezért nem tudunk elfogadni egy olyan szerződést, amely külső ellenőrzést létesít, és néhány nemzetiségünknek megadja azt a jogot, hogy a mi országunk ellen külállamokhoz forduljon, így nemzetközileg alárendelt helyzetbe hoz bennünket, amely összeegyeztethetetlen méltóságunkkal."1 0 "Zehn Jahre . .. 437-439. - Karl Georg Bruns: Grundlagen und Entwicklung des internationalen Minderheitenrechts. Berlin - Steglitz, 1929. 15-22. 9Balogh Arthur: A kisebbségek nemzetközi védelme, Berlin, 1928. 53-56. 10Zsombor de Szász: The minorities in Roumanian Transylvania. London, 1927. 366-367.