Századok – 1981

TANULMÁNYOK - Szűcs Jenő: Megosztott parasztság - egységesülő jobbágyság. A paraszti társadalom átalakulása a 13. században. (I. rész.) 3/I

TANULMÁNYOK Szűcs Jenő MEGOSZTOTT PARASZTSÁG - EGYSÉGESÜLŐ JOBBAGYSÁG. A PARASZTI TARSADALOM ÁTALAKULÁSA A 13. SZÁZADBAN (ELSŐ RÉSZ) A mezőgazdaság üzemszervezetének átalakulása: A jobbágytelek kialakulása A 13. századi agrárátalakulás kikristályító fonala és egyben „üzemszervezeti" kerete a jobbágytelek volt. Ahol az új eke a réginél hatékonyabban forgatta meg a földet, és ahonnan a paraszt a korábbinál több termést takaríthatott be - a szántóparcellák faluközösségi határozatból egy-egy családnak kiosztott s a hagyományosnál produktívabb rendszerben művelt összessége —, nemkülönben egy sor egyéb jog a határban: a paraszti gazdálkodás egész térbeli dimenziója, fókuszában a paraszt falubeli házával és gazdasági udvarával, valami egészen más minőségű eszmei egységgé — mert más minőségű „üzemegységgé" — állt össze e döntő jelentőségű évtizedek folyamán, mint amit a megelőző korszak ismert. A paraszti gazdálkodásból valójában a jobbágytelek révén lett parasztgazdaság. Mert parasztgazdaságról a szó igazi értelmében valóban csak azóta beszélhetünk, mióta a házhelyhez és házhoz a faluhatárból megállapodott szokásszerűséggel és attól el nem választható módon meghatározott nagyságú külsőség (szántóföld és kaszáló), az osztatlanul hagyott határrészekből, a legelőkből, rétekből, erdőkből és vizekből pedig részesedési jog tartozott: „tartozékok" és ,jogok" szerves és megbonthatatlan egysége. Éppen ennek az „üzemegységnek" a létrejötte volt az, mely a paraszti tevékenységet nemcsak alkalmassá, hanem érdekeltté is tette az agrártechnikai újítások befogadására, fejlesztésére és a többtermelésre. De a jobbágytelek létrejötte nem egyszerűen csak valami immanens üzemszervezeti fejlemény; pontosabban maga a döntő jelentőségű üzemi átalakulás is csak azáltal vált lehetővé, hogy a jobbágytelek jelenségében egyszersmind meghatározott jogi és társadalmi változások öltöttek testet. A jobbágytelek létrejötte ugyanis azt is jelentette, hogy a paraszt és a földesúr kapcsolatának, mindenekelőtt a földesúri járadéknak maga a telek vált alapjává, azaz immár nem kizárólag, sőt nem is elsődlegesen a személyi függés, hanem egy dologi tényező. A telkes jobbágynak, noha földesúri joghatóság alatt állt, voltak immár meghatározott, világosan körvonalazott „reáljogai". Másfelől nem egy vonatkozásban a termelési folyamat szervezésében, de az élet egyéb területein is a jobbágy telki parasztgazdaság egy határozott karaktert öltő organizmus, a faluközösség alapsejtjévé vált. A telkes jobbágy földesúri alattvalói minőségén túl egyenrangú tagja volt egy szokásjogi közösségnek, melynek életét részben már a földesuraságtól független belső normák szabályozták. A jogi-társadalmi kapcsolatrendszer e két ágú átalakulása és az „üzemi" átalakulás egymásnak kölcsönösen feltételei. A parasztgazdaság valóságos üzemegységgé csakis a szolgai jellegű (servilis conditionis) állapotból való kiemelkedéssel, a földet művelő szolgarendű tömegek jobbágyparaszttá (rusticus seu iobagio) formálódásával válhatott. Azt az