Századok – 1980

Folyóiratszemle - Brozek Andrzej: Az Egyesült Államokban élő lengyel népcsoport nemzettudata 1854–1939 155/I

156 FOL YÖIRATSZEM LE dorlók folyamatosan emelkedő száma elérte az 1,9 milliót. E hatalmas közösség nemzeti önfelismerésének folyamatát s nemzettudatának alakulását kívánta cikkében feltárni a szerző, az opolei pedagógiai főiskola tanára. A feladat nem tekinthető könnyűnek. A bevándorlók ugyanis nem hozhatták magukkal az óhazából egységük tudatát, hiszen a vizsgált időszak nagy részében a független Lengyelország hiánya az óhazában élő lengyelek számára is megnehezítette nemzettudatuk zavartalan formálódását. Az újvilág körülményei mégis viszonylag hamar felébresztették a bevándorló lengyelekben közösségük tudatát. Döntő szerepe ebben a nyelvnek volt, amely mindenki mástól elválasztva kapcsolta össze őket. Az emigráns lengyelség egymásratalálása így tulajdonképpen megelőzte az otthonmaradottak hasonló felismerését. Ugyanakkor az amerikai lengyelek ezután más szemmel fordultak az otthonmaradottak felé is. Az amerikai lengyelek közösségtudatának alakulásában a szerző négy fejlődési fokozatot különböztet meg. Az első a már említett önazonosítás foka, amely még a bevándorlók első nemzedékében végbement. E felismerés hozta létre az első amerikai lengyel egyesületeket s ösztönözte tagjaikat arra, hogy egyenjogúságukért harcoljanak a főleg írek és németek által irányított amerikai katolikus egyházban. Az amerikai lengyelek önálló katolikus kongresszusokat rendeztek, s hamarosan elérték, hogy saját püspököt kaptak. Szervezkedésüknek mégis volt egy döntő akadálya. A múlt századi lengyel bevándorlók többsége nem letelepedni akart Amerikában, hanem anyagi stabilizálódást keresett, hogy ennek elérése után hazatérjen az óhazába. Az I. világháborúig az Amerikába bevándorolt lengyeleknek mintegy 30%-a vissza is tért. Számos bevándorló akadt tehát, aki — átmeneti lakóhelynek tekintve új hazáját — távoltartotta magát bármiféle ottani politikai vagy társadalmi mozgalomtól. Mégis, még az I. világháború előtt felnőtt az Egyesült Államokban egy olyan második generáció, amely eljutott az önfelismerés újabb fokára. A történetírás amerikai-lengyeleknek nevezi őket, utalva arra, hogy az idetartozók már hazájuknak tekintették Amerikát s igyekeztek is alkalmazkodni az itteni követelményekhez. A lengyel bevándorlás újabb hulláma, továbbá az olyan események, mint a lengyel függetlenség reményét felkeltő orosz-japán háború (1904-1905) egyúttal megerősítette őket lengyel mivoltukban is. Erre az időszakra esett a lengyel bevándorlás tetőpontja is 1913-ban. E második foktól időben nem, csak minőségben különül el a harmadik fokozat: a lengyelamerikaiság foka. A második generáció ugyanis arra is rákényszerült, hogy aktív részt vállaljon új hazájának ügyeiben (spanyol-amerikai háború 1898, a Fülöp-szigeti háború 1899-1901, mexikói intervenció 1914-1916). Ezen események lassan bebizonyították, hogy az újvilághoz fűződő kapcsolataik erősebbek, mint az óhazához fűző szálak. A tény az I. világháború idején vált teljes bizonyosságá: az amerikai lengyelek nemcsak 40 000 önkéntessel segítették az antanthatalmakat, hanem később - az Egyesült Államok hadbalépése után - újabb 30 000 önkéntest adtak a Franciaországban harcoló amerikai hadsereg erősítésére (tehát több katonát, mint amennyiből Pilsudski légiója állt). Céljük a független Lengyelország megteremtés volt, de amikor az végre megszületett, a lengyel-amerikaiak többnyire mégsem ezt választották hazájukul. Bár a harcok veteránjai általában súlyos választás elé kerültek, többségük visszatért Amerikába. S a történelem őket igazolta. A kisszámú hazavándorló kevésbé tudott beilleszkedni az óhaza viszonyai közé, mint ahogyan ez az új haza mellett kitartóknak sikerült. Lengyelország újjáalakulásának hatása inkább abban mutatkozott meg, hogy megakadályozta a tömeges kivándorlás folytatódását. S az utánpótlás elapadásával párhuzamosan úgy látszott, hogy az óhaza érdeklődése is csökkent az újvilágba szakadt honfitársak iránt. Az immáron megállapodott lengyel-amerikai közösség számos új kérdéssel találta magát szemben a két háború között. Nemcsak hazát kdlett választaniok, hanem egyértelműen el kellett dönteniök azt is, hogy amerikaiak-e inkább vagy lengyelek. S döntésüket a nemzettudat formálódásában újabb foknak tekinthetjük. Többségük olyan lengyel származású amerikaivá vált, aki nem adta fel kettős érdekeltségét, de előtérbe mégis egyre inkább amerikaisága került. A külföldön élő lengyelek 1934-i második varsói kongresszusán az amerikai lengyelek képviselői - a hazaiak némi csalódására - amerikainak vallották magukat. S voltaképpen ezeket a szálakat erősítették meg a II. világháború eseményei is, talán még erősebben, mint az I. világháborúé. A lengyel bevándorlók utódai tehát -közösségtudat-formálódásuk utolsó fokán - egyértelműen beilleszkedtek az amerikai társadalomba. (Acta Poloniae Historica 37. 1978. 95-127.)