Századok – 1980
Folyóiratszemle - Goldfarb–Marquis A.: Szavak és fegyverek: propaganda Nagy-Britanniában és Németországban az első világháború idején 887/V
887 FOLYÓIRATSZEMLE és Christopher Doyle aktívan politizált. Néhányan még a népek tavaszának veresége után is a porondon maradtak, mint W. P. Roberts, vagy az elnyűhetetlen William Aitken, aki az 1868-as választásokon a liberálisokat támogatta. Tanulmánya végén hét részből álló függeléket közöl a szerző. A chartista foglyokról készített táblázatok, statisztikák nemcsak a szaktörténésznek, hanem a mozgalom iránt érdeklődő olvasónak is sok érdekességgel szolgálnak. (International Review of Social History, volume XXIV., 1979. 2. sz. 189-236. I.) F. M. A. GOLDFARB-MARQUIS: SZAVAK ÉS FEGYVEREK: PROPAGANDA NAGY BRITANNIÁBAN ÉS NÉMETORSZÁGBAN AZ ELSŐ VILÁGHÁBORÚ UTÁN A 20. század elejére már kialakultak a tömegpropaganda eszközei; a szinte mindenhová eljutó sajtó, a hírszolgálati irodák. A német sajtó a Szerbia elleni osztrák támadás első napjától szinte egyöntetűen a háború pártján áll. (Bismarck nagy figyelmet szentelt a sajtó állami befolyásolása megszervezésének.) Július 31-én jelentősen korlátozták a véleménynyilvánítás lehetőségeit, bevezették a katonai cenzúrát. Németországban egyetlen - gyakorlatilag állami ellenőrzés alatt álló — hírszolgálati iroda (WTB) működött. A kezdetben habozó brit sajtó Belgium megtámadása után szintén a „győzelem" álláspontjára helyezkedett, az eleinte erős háborúellenes hangok december végére eltűntek. A brit sajtó egysége külső kényszer nélkül, hosszabb viták során alakult ki, míg Németországban ez egyértelműen a közvetlen állami beavatkozás eredménye volt. A háború idején a tömegek információéhsége hatalmas volt, a kormányok kiterjedt tájékoztató apparátus létrehozására kényszerültek. Nagy-Britanniában 1916 decemberéig G. Riddell, az újságtulajdonosok szövetségének alelnöke, heti sajtókonferenciákat tartott, ezek alapjául a kabinet tagjaival folytatott rendszeres tájékozódó megbeszélései szolgáltak. 1916 végén tájékoztatási hivatal létesült a haditengerészeti miniszter koordinációs felügyeletével. 1918 márciusában hozták létre az önálló tájékoztatási minisztériumot lord Beaverbrook vezetésével. Németországban ellentétes irányú folyamat játszódott le. Kezdetben a hadügy- és a külügyminisztérium irányította a propagandatevékenységet. E tevékenységet 1915 szeptemberétől a vezérkar háborús sajtóhivatala végezte (ide tartozott a cenzúra is), amely többek között rendszeresen szervezett sajtókonferenciákat a fontosabb kormányhivatalok képviselőinek bevonásával. 1917-től egyre erősödtek a katonai vezetés és a különböző polgári pártok közötti nézeteltérések, ennek hatására a propagandatevékenység irányítása fokozatosan dezorganizálódott. önálló tájékoztatási minisztériumot nem sikerült létrehozni. Nagy-Britanniában a „sajtólordokat" egyszerűen bevonták a kormányba (ami egyben parlamenti ellenőrzést is jelentett). Németországban a propagandát a katonák irányították, a polgári politikusok beleszólási lehetősége folyton zsugorodott. A propagandának mindkét országban két fő feladata volt: a cenzúra és az aktív hírszolgáltatás. A kellemetlen híreket (veszteségek, ellátási nehézségek stb.) természetesen mindenhol eltitkolták. Nagy-Britanniában a katonai cenzúra több sikertelen kísérletet tett befolyásának növelésére. A brit sajtóban a legnagyobb szerepe az öncenzúrának volt. A veszteségeket, nemegyszer a fontos ütközeteket teljesen elhallgatták. A vezető lapszerkesztők a legfelső hatalmi körrel szoros személyes kapcsolatot tartottak. Bőségesen jutott nekik a kitüntetésekből (így lett pl. Max Aitken lord Beaverbrook), fontos kormányzati posztokat kaptak. Németországban a hadügyminisztérium számtalan aprólékos szabályt, titkos utasítást adott ki. A cenzúrában fontos szerepük volt a helyi katonai parancsnokoknak. A kormány kezében jelentős fegyver volt a papírelosztás, elsősorban a konzervatívabb vidéki lapoknak juttattak. Az aktív hírszolgáltató tevékenységben a britek ügyesen alkalmazták a legkülönbözőbb propagandafogásokat (torzítások, hamisítások, ellenséges érzület keltése). A német propaganda alapjaiban defenzív és eléggé naiv volt. A propagandát irányító katonák nem értettek e bonyolult művészethez. A háború után sok vita folyt a háborús propaganda hatékonyságáról. Ludendorff és Hindenburg a német vereség egyik fő okának a rendkívül eredményes brit propagandát tartotta. Hitler és Goebbels
