Századok – 1980
Folyóiratszemle - Mojszejenko T. I.: Az oroszországi paraszti földbérlet kutatásának módszerei a XIX. sz. végi zemsztvo-statisztikák adatai alapján 884/V
884 FOLYÓIRATSZEMLE üzemeket tekinti. Az 1850-60-as évtized fordulóján ezeknek a száma közel 4 ezer volt, s 660 ezer munkást foglalkoztattak. A foglalkoztatottak száma mellett a termelési értéket tekinti fontos mutatónak, de az ágazati hovatartozás, a működési hely, a tulajdonos társadalmi (rendi) hovatartozása is érdekli, összesítő adatai Zlotnyikov számításait igazolják, s végképp felülbírálják az egykorú gyári statisztikát, amely 15 ezer üzemről beszélt, s amelyre Sztrumilin is épített. A 15 ezer gyár közé ugyanis - mint Nyifontov kiderítette - csaknem 2 ezer tímárműhelyt, 1300 téglaégető kemencét, 800 faggyúolvasztót és más kusztárműhelyt is beszámítottak, amelyek nem feleltek meg a gyár fenti kritériumainak. Bár hangsúlyozza az újabb forrásfeltárások szükségességét, úgy ítéli meg, hogy vizsgálódásai eredményeként reális képet lehet rajzolni a műhelyek, manufaktúrák és gyárak arányáról, ez utóbbiak ágazati, ill. földrajzi megoszlásáról, gépesítettségi fokáról stb. Megállapítása szerint is a múlt század utolsó harmadában bontakozott ki az ipari átalakulás Oroszországban. (Isztorija SZSZSZR, 1979. 5. sz. 19-34. L) M. T. L. MOJSZEJENKO: AZ OROSZORSZÁGI PARASZTI FÖLDBÉRLET KUTATÁSÁNAK MÓDSZEREI A XIX. SZ. VÉGI ZEMSZTVO-STATISZTIKÁK ADATAI ALAPJÁN A Lenin által is felhasznált forrástípus modern módszerek alkalmazásával történő feldolgozására tesz kísérletet a szerző. Elöljáróban rámutat, hogy az 1861 utáni orosz földbérleti viszonyok fejlődésével a könyvtárnyi agrártörténeti munka közül alig foglalkozott néhány. (A. M. Anfimov monográfiáját emeli ki). Pedig Oroszország századvégi agrárviszonyainak jellemzése szempontjából a földbérletek vizsgálata nélkülözhetetlen. A kutatói érdektelenséget az egységes, országos, átfogó adatok hiánya magyarázhatja. Riasztó a zemsztvo-statisztikák óriási tömege is. Ugyanakkor ez a forrástípus értékét is növeli, mert a parasztság helyzetének sokoldalú megközelítését teszi lehetővé. Hiszen 35 kormányzóság 311 kerületének három évtizedes (1880-1913) folyamatos adatszolgáltatásáról van szó. A zemsztvo-statisztikák feltüntették a paraszti földbirtoklás módját, a földhasználati formákat, a művelési módokat, az obscsina funkcionálását, a parasztok mellékfoglalkozásait, egyszóval az orosz faivak legkülönbözőbb gazdálkodási mutatóit. Mojszejenko hangsúlyozza adataik megbízhatóságát, mivel a felmérések során a zemsztvo-hivatalnokok a szomszédoktól és a helyi hatóságoktól ellenőrző információkat is szereztek. A feldolgozást nehezítő körülmény, hogy kormányzóságonként, sőt kerületenként is más-más az adatok rendszerezése, csoportosítása. Hasonlóan problémát jelent, hogy általában narodnyik nézeteket valló értelmiségiek végezték a felméréseket és eredményeik rendszerezését. Ennek következtében obscsinákban és nem parasztgazdaságokban gondolkodtak. Nem regisztrálták pl. az obscsinán belüli földmozgást - amelyre éppen a földbérletek utaltak -, a piaci viszonyok alakulását, vagy a munkaerőhelyzet változásait. Egészében véve úgy ítéli meg a szerző, hogy ezt a tömeges adatot szolgáltató forrástípust matematikai módszer, a korrelációs analízis alkalmazásával eredményesen lehet hasznosítani, pl. a földbérleti viszonyok vizsgálatánál is. Erre vállalkozik, amikor a központi Feketeföld-övezet öt kormányzósága 57 kerületének az 1880-as évtizedre vonatkozó adatait elemzi. Kiindulásként a kerületeket három kategóriára különítette el. Az első kategóriába azokat sorolta be, amelyekben 45% alatt volt az egylovas vagy ló nélküli, azaz szegényparaszti porták aránya. A harmadik kategóriát azok a kerületek képezték, ahol 60% fölött volt ez a mutató. A másodikba a közbeeső értékek kerültek. A továbbiakban kiszámította és táblázatba foglalta, hogy az egyes kategóriákon belül egy parasztportára átlagosan hány gyeszjatyina osztásföld, hány igásállat, mekkora bérelt terület jutott, milyen volt az osztás, a vett és a bérelt föld aránya, mennyire jellemző a paraszti föld bérbeadása. A tanulmány első táblázatából kitűnik, hogy az osztásföld nagysága, az igaerő-ellátottság és a bérelt terület mérete korrelációban volt egymással, míg az osztásföld bérbeadása a harmadik kategórián belül terjedt el a legjobban. További elemzések után azt a következtetést vonja le, hogy a földbérletek nem nivellálták a vidék parasztgazdaságait, hanem ellenkezőleg, növelték differenciáltságukat. Az osztásfölddel jobban ellátott parasztgazdaságok ugyanis nagyobb igaerővel, általában több munkáskézzel rendelkeztek, s főként ők béreltek földet, ami a földterület koncentrálódását jelentette, mivel a faluközösség gyenge gazdaságaitól béreltek, akiknek a földhasználata ezáltal tovább csökkent. Az agrárviszonyok jellegének meghatározása szempontjából fontosnak tartja annak vizsgálatát, mi a földbérlet funkciója: az árutermelésbe történő bekapcsolódás vagy a szükségletek, a család ellátásának biztosítása, esetleg az adósságok törlesztése. Előbbi a kapitalisztikus vonásokat erősítette, utóbbi a feudális maradványok
