Századok – 1980
Történeti irodalom - Ambrus Béla: A Magyarországi Tanácsköztársaság pénzrendszere (Ism.: Huszár Lajos) 870/V
871 TÖRTÉNETI IRODALOM mentesítő eljárással készült (kékesszürke) pénzek voltak. Ezen az alapon egyszerű lenne a régi és új veretek elkülönítése. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, mert Körmöcbányán is készültek serardírozás nélküli érmek és így nem egyértelmű a tanácsköztársasági veretek elkülönítése. A fémpénzverés ismertetésénél értékes anyag a tervezett új fémpénzek terveinek a közlése. A legkiválóbb egykorú magyar művészek tervei szerint készültek volna az új nemesfémpénzek. így Beck ö. Fülöp tervei szerint a 10 К és Ferenczy Béni tervei szerint a 20 К érem. Beck ö. Fülöp több tervet is készített a 10 К éremhez és ezek egyike, hátlapján a fasces ábrájával, jelenleg is néhány öntött példányban előfordul. A szerző szerint azonban az elfogadott pénzterv hátlapján más éremkép lett volna a kalapácsot tartó munkáskéz ábrájával. Nem egészen érthető, hogy a művész miért nem az elfogadott pénztervről készített öntvényeket, de itt utalunk a szerző szavaira: „mindezek még megfejtésre várnak". A munkának két fejezete a bankjegyek felülbélyegzésével és a bankjegyhamisítással foglalkozik. Elmondhatjuk, hogy mindkét fejezet az egykorú pénzforgalomnak kevéssé ismert részleteire vet világot. A régi bankjegyek különböző okokból történt felülbélyegzése természetesen eddig is köztudott volt, de ezúttal találkozunk először részletekbe menő feldolgozásával. Rendkívül bonyolult ez a kérdés. Az utódállamok felülbélyegzései mellett ott vannak az intervenciós csapatok által megszállt területeken készült felülbélyegzések, a szegedi ellenkormány felülbélyegzései és ezenkívül még egyéb okokból készült felülbélyegzések is. Nem térhetünk ki ezúttal részletesen erre a kérdésre, de annyi kétségtelen, hogy a világosan tagolt osztályozás áttekintő képet ad az egész anyagról, és világosság derül néhány eddig rejtélyesnek tűnt felülbélyegzésre. A világháborút követő felbomlási állapot hű képét nyújtják ezek a felülbélyegzett bankjegyek, amelyeknek első pragmatikus feldolgozására most került sor. Hasonlóképpen ismeretlen, sőt mondhatjuk még ismeretlenebb terület volt a bankjegyhamisítás kérdése. Különösen a fehér pénzekkel végeztek különféle manipulációkat, hogy azoknak az érvényességét fenntartsák. Ezeknek az üres hátlapja egyben kiváló alkalmul szolgált propaganda-feliratok elhelyezésére. Az így teijesztett jelmondatok és a postatakarékpénztári jegyeken látható figura különféle torzított és karikatúraszerű átrajzolásai jól mutatják a pénzjegyeknek propaganda céljára is felhasználható alkalmatosságát. A gazdag anyagnak nemcsak egyszerű számbavételéről van szó, hanem a szerző igyekszik kikutatni ezek keletkezési helyét, és itt meglepő eredményekre bukkant például a szegedi pénzhamisítások esetében. A világháborút követő időszak pénzforgalmi helyzetének állandó kísérője volt a krónikus aprópénzhiány. Ez vonta maga után egyetlen megoldási lehetőségként a szükségpénzek kibocsátását. Hatóságok, közületek és magánosok voltak kénytelenek ehhez a megoldáshoz nyúlni. A Tanácsköztársaság ideje alatt ez idő szerint 40 helységből 108 szükségpénzsorozat jelent meg 280 címletben. Ennek a tekintélyes mennyiségnek nemcsak a pontos leíró katalógusát találjuk meg e műben, hanem az egyes kibocsátások történetére nézve is részletes adatokat közöl. Az egész munkának talán ez a legtöbb utánjárást igénylő része. Az eddig közölt irodalmi feldolgozások mellett az elérhető levéltári anyag, az egykorú hírlapok cikkei és a még élő szemtanúk vallomásai nyújtják együtt azt a sok apró adatot, amelyekből ez a feldolgozás végül is kialakult. Szükségpénzekről lévén szó, elképzelhető, hogy még lappangó példányok esetleg felbukkannak, de az itt közölt anyag gyakorlatilag a Tanácsköztársaság idején kiadott szükségpénzek teljes katalógusának tekinthető. A katalógus értékét nagyban emeli, hogy minden leírt példány fényképes ábrája is megjelenik a képes táblákon. Minden ilyen irányú katalógusnak az értékét és használhatóságát a képes ábrák mennyisége határozza meg, minthogy ezek többet mondanak minden leírásnál. A pénztörténeti anyagot ismertető fejezeteket kiegészíti a 104 regesztát tartalmazó függelék, amelyik a legfontosabb rendeletek hosszabb-rövidebb idézeteit vagy kivonatait adja. Voltaképpen ez a forrásanyag az egész munka hiteles alapja. Mindezt gazdag bibliográfiai összeállítás egészíti ki. összegezve a mondottakat, az ismertetett mű valóban a Tanácsköztársaság pénzforgalmának a teljes képét adja. A módszeres feldolgozás mellett nagy érdeme a rendkívüli szorgalommal összehordott sok apró adat, a számos új megállapítás és az illusztrációkban bővelkedő katalógus. A munka a Tanácsköztársaság pénzforgalmi viszonyainak ez idő szerint tökéletes monográfiája. Huszár Legos
