Századok – 1980
Történeti irodalom - Imreh István: Erdélyi hétköznapok (Ism.: Trócsányi Zsolt) 864/V
864 TÖRTÉNETI IRODALOM IMREH ISTVÁN: ERDÉLYI HÉTKÖZNAPOK. (Társadalom- és gazdaságtörténeti írások a bomló feudalizmus időszakáról). (Kriterion, Bukarest, 1979. 346 1.) Imreh István, a kolozsvári magyar történész-műhely egyik legjelentősebb alakja, hatvanadik születésnapjára jelent meg ez a kötet, jó három és fél évtizedes munkásságából válogatva. „Életmű-kötet? " Valójában az életműnek csak egy kisebb része. Imreh István évtizedek óta fejt ki eredményes oktatói tevékenységet a kolozsvári egyetemen; életművének talán nagyobb részét jelenti ez az oktatói-nevelői tevékenység. S a jelen kötetbe az életmű kutatói részének is csak egyik fele fért be. önállóan megjelent kötetei közül csak a „Majorsági gazdálkodás a Székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején" c. kismonográfia szerepel itt, s a kisebb-nagyobb tanulmányok közül is kimaradtak azok, amelyeket szerzőtárssal (Csetri Elek, Pataki József) együtt írt, azok is, amelyek 1750 előtti témát érintenek, s amellett egy sereg más dolgozat, cikk, amely már nem férhetett be a kb. 30 íves kötetbe. A kutató Imreh Istvánról azonban így is igen tanulságos képet ad a kötet. Imreh István, mint könyve előszavában írja, falukutatóként indult. S ha azt olvassuk a háromszéki falutörvényekről írt cikkében: „Nem a vérség jussán, hanem a lélek, a tudat örökhagyói szerepe következtében vagyunk folytatói (népünk] sajátos értékeket termelő tevékenységének" (42.1.), óhatatlanul Győrffy István „Néphagyomány és nemzeti művelődésiének zárósorai jutnak eszünkbe. Innen indult s járt egyenes utat az erdélyi marxista magyar történetírás egyik mai vezéregyénisége - s abból az élményből, amelyet a kötet legkorábbi tanulmánya („A jelenben élő múlt") mutat be: a Sepsibodokon szociográfiai kutatást végző 22-24 éves Imreh István szembetalálja magát a tudatba még belerögződött történelemmel, határőr- és jobbágyszármazékok magatartásformáinak eltéréseivel. Innen vezet az út az erdélyi történelem (azon belül külön is a székely történelem) sokoldalú kutatásához, ami a maga komplexitásában életforma-kutatássá szervül. Ez a kutatás tematikájában sokoldalú. Az 1750-1850-i időszakot kutató Imreh István elsősorban az agrártársadalom történetével kell hogy foglalkozzék, de nem kerüli el tekintetét a céhbeli és falusi kézművesség kérdésköre, az erdélyi manufaktúraipar munkássága kialakulásának problematikája s az erdélyi gépgyártás úttörőjének, Rajka Péternek sorsa sem. De éppen gazdaság- és társadalomtörténeti vizsgálódásai révén mozog otthonosan Imreh a politikai történetben is („Gábor Áron útban a forradalom felé," „Népi mozgalmak Háromszéken" - 1848/49-ben, „1849-es székely hadilapok"). A történetírás egy-egy ágazatán belül is a legkülönbözőbb oldalakról közelíti meg a vizsgált témakört. Az agrártársadalom története számára egyaránt története az agrotechnikának, földközösség, egyéni paraszti birtoklás és majorsági gazdálkodás nem éppen békés együttélésének, a székely faluközösség sajátos, erőszakos külső hatásoknak is kitett s azok ellen határozottan védekező jogrendjének és a paraszti művelődésnek (iskoláztatás stb.). Életforma-kutatás ez, széleskörűségében és tudományos szigorában egyaránt példamutató. Ez a tudományos szigor és bátorság Imrehnek az 1950-es évek első felében írt dolgozataiban a legszembeötlőbb. A háromszéki Mikó-birtokok gazdálkodásának vizsgálata kapcsán pl. igen határozottan szólt arról, hogy a székelyföldi nagybirtok gazdálkodására a 18. század közepe és 1848 közt nem elsősorban a jobbágyföldek kisajátításával létrehozott allodiális gazdálkodás a jellemző, hanem éppen jobbágytelepítés a valamilyen okból nem használt földekre. De ugyanilyen tanulságos az erdélyi manufaktúraipar munkásairól írt tanulmánya is, a nagyon kezdeti stádiumban levő manufaktúrák munkásai életviszonyainak konkrét elemzésével. Mindehhez ott van még a rendkívüli kutató szorgalom is, aminek nemritkán különleges „találatok" a jutalmai. Hadd emeljük ki ezek közül a Tholdalagiak koronkai uradalmának robotjegyzőkönyvét, amely Imreh méltó feldolgozásában arra az eléggé nehezen hangsúlyozható fontosságú kérdésre ad elsőnek feleletet, hogy mire s hogy fordították az erdélyi birtokosok a Magyarországhoz viszonyítva rendkívül magas robotkeretet. De szinte ugyanilyen jelentőségű az a munka, amelyet Imreh a székely falutörvények összegyűjtése terén végzett, vagy id. Tholdalagi László költségjegyzékeinek, számvetéseinek komplex ipar- és kultúrtörténeti elemzése. Még egy aspektus a tudományos életműhöz: a kolozsvári magyar történész-műhely munkái valóban „műhely"-munkák. Imreh dolgozatai ma már nem egy vonatkozásban „előkészítő munkák"-nak számítanak; gondoljunk itt az 1848/49-i Háromszékről írt tanulmányaira - s arra, hogy Egyed Ákos kitűnő munkája („Háromszék 1848/49-ben") aligha sikerülhetett volna oly sokoldalúra anélkül az elsősorban kérdésfelvető (de kérdések mily hosszú s lényegében teljes sorát felvető) tanulmány nélkül, amelyet Imreh az 1848/9-i háromszéki népi mozgalmakról publikált.
