Századok – 1980
Közlemények - Jemnitz János: Rónai Zoltán 1919 utáni sajtótevékenységéről 818/V
834 JF.MNITZ JÁNOS arra, hogy ebben jelentős szerepet játszottak azok a kis államok (Belgium, Svédország, Dánia, Norvégia), amelyekben a szocialista pártok „befolyása különösen erős". Mindennek ellenére az 1935 októberében írott sorainak baljós a kicsengése. Kételkedik benne, hogy Németország, Olaszország és Japán agresszív erőit sikerül megfékezni, amikor a helyzetet még súlyosbítja az Egyesült Államok izolacionizmusa és Lengyelország szovjetellenes politikája. Az utolsó sorokban is azzal búcsúzik az óévtől, hogy senki sem ringathatja magát illúziókban a béke sorsát illetően. A fasizmus-jelenség vizsgálatához tartozik Rónainak egy másik cikke, amelyben a régi típusú fasizmusokkal szemben az „új, eleven" lengyel fasizmus jelenségét elemezte. S mint spanyol cikkeiben, Rónai ezúttal is a messzi múltból, a lengyel történeti fejlődés sajátosságaiból indult ki, kiemelvén, hogy az osztrák Galícia volt a Monarchia legelmaradottabb területe, ahol a konzervatív lengyel nemesség nemcsak lengyel, hanem egyúttal ukrán néptömegeket is elnyomott. A porosz- és orosz-lengyel területek is átszíneződtek az éles szociális és nemzeti, nemzetiségi ellentámadásokkal. Ezek tovább éltek 1918 után is. Vázolta a lengyel politikai életben a jobb- és baloldal hadállásait, s a jól érzékeltetett feszültségek alapján magyarázta azután, hogy miként került sor 1926-ban a Pilsudski-féle diktatúra kialakítására.4 3 Rónai elemezte a szanációs rendszer egész gazdasági, bel- és külpolitikáját, a diktatúra gyengeségét, s megállapította, hogy Pilsudski 1935-ben bekövetkezett halálával a rendszer belső bizonytalansága még fokozódni fog, az „ezredesek" uralma gyengébb lesz, mint a volt diktátoré. S miközben érzékeltette, hogy a reakciós, fasiszta jellegű diktatúrával szemben kialakul és erősödik egy „munkás-paraszt blokk" — s bizonyos optimizmussal is nézett ennek további erősödése elé —, egyértelműen biztos és rózsás jövőt mégsem rajzolt ki. Miközben az Európa sorsát meghatározó erővonalakat a külpolitika síkján jelölte ki, ezután is gondosan elemezte különféle országok belpolitikáját, s még inkább munkásmozgalmának alakulását. Ezen a téren is kitűnnek azok a cikkei, amelyek talán legrészletesebben az ezekben az években valóban alapvető fontosságú francia politikai helyzetet elemezték. 1935 nyarán nagyobb cikke jelent meg, amelyben megállapította, hogy az európai politikai fejlődés mérlege általában jobbra ingott ki, amelynek fő mutatói: Hitler hatalomrajutása, Bécsben a Dollfuss-Heimwehr puccs és a Vörös Bécs felszámolása, Franciaországban pedig a sok parlamenti képviselőt kompromittáló korrupciós Stavisky-botrány, amelynek kapcsán a jobboldal lendült támadásba a polgári középpártok és a baloldal ellen. Ezzel a helyzetfelméréssel nehéz lenne vitatkozni — legfeljebb mai szemmel túlságosan sok ebben az általánosan ismert. De mindez Rónainál csak a nyitás volt, s a továbbiakban már olyan fontosabb „részletekre" mutat rá, amelynél erről az „ismertségről" már szó sem lehet. Ugyanis a mi történetírásunk a francia középpártok, jelen esetben a radikálisok szereplésének az elmúlt évtizedekben túlságosan kevés figyelmet szentelt (ez persze nem volt magyar sajátosság), holott nyilvánvaló, hogy igazi baloldali koalíció 43 Vándor Zoltán: Mit ért el a lengyel fasizmus? Szocializmus, 1935 október. 440-446. 1. Ugyanebben az évben „Historicus" jegyzeteiben többször is kitért a lengyel munkásmozgalom kérdéseire is.
