Századok – 1980
Közlemények - Jemnitz János: Rónai Zoltán 1919 utáni sajtótevékenységéről 818/V
828 JF.MNITZ JÁNOS Rónai először is leszögezte a tényeket, hogy a szocialista pártok zöme ezt visszautasította. Kivételt az olasz és osztrák párt nyújtott, ahol súlyos illegalitás körülményei között a két ország két-két üldözött pártja szövetkezett egymással. így ezeknél rendkívüli körülményekről volt szó. Mindezek alapján húzta alá: „az egész európai munkásmozgalom szempontjából a legfontosabb azonban a franciaországi egységfront", amellyel hamarosan a szociáldemokrata SzMI VB is foglalkozni fog. Ö maga választ próbált adni arra, hogy Franciaországban a szocialisták miért fogadták el az egységfrontot. Két ilyen okot jelölt meg: egyfelől, mert az eddigi gyakorlat az volt, hogy a választásokon, s még inkább pótválasztásokon a kommunisták és szocialisták szembekerültek, így a baloldal meggyengülésével a jobboldal került ki e harcokból győztesen. Másfelől a mélyebben járó összefüggést a nácik diadalában látta, ami riasztólag hatott a francia munkásokra, s „a tömegek a fasiszta veszedelem megelőzésének érdekében az antifasiszta egységfrontot követelték". Az egységfront megszületésénél Rónai más okokat is megjelölt. így utalt a Szovjetunió külpolitikai törekvéseire, amelyek szintén a fasiszta, agresszív hatalmak megbénítását, a nemzetközi biztonság növelését, a francia-szovjet szövetségi kapcsolatok kiépítését célozták. A különféle szempontok, hatóerők következtében az egységmegállapodás megszületett, amelynek főbb pontjait szintén ismertette. Hatékonyságát és jövőjét azonban egyelőre megkérdőjelezte. Nem volt még bizonyos afelől, hogy a Kommunista Internacionáléban csak egyszerű taktikai fordulatnak tekintik-e az egységfrontot. Rónai aggályait igazolódni látta abban, hogy míg francia vonatkozásban a megállapodás megszületett, a német mozgalomban a vita, belső harc tovább tartott. Egészében úgy vélte, hogy ameddig csak országkeretek között kötik meg az egységfrontról szóló egyezményeket, s ezt nem követi a két Internacionálé között általános rendezés, addig a teljes és kölcsönös bizalom sem lehet adott.26 Az 1934-es esztendő két nagy és a munkásságra nézve tragikus eseménye a bécsi felkelés és az 1934. októberi madridi, barcelonai, ausztriai általános sztrájk és felkelés, illetőleg ezek leverése volt. Mindezekről, illetve ezek összefüggéseiről, tanulságairól többek között Rónai írt cikket, de a spanyol eseményeket szinte egyedül ő elemezte a Szocializmus hasábjain. írását mindenekelőtt a tényleges hatalmi viszonyokban beállott változással nyitotta, s megállapításait az osztály- és politikai viszonyok változásának feltérképezésével kezdte: „Sajnos, most már nem lehet kétséges: 1931 forradalmi áprilisára páratlanul heroikus föllángolás után mégis ellenforradalommal végződő október következett 1934-ben. A spanyol népköztársaságot, amelyben a munkásság vezetése mellett a kisparasztság és a kispolgárság egy része uralkodott, felváltja a burzsoázia és a nagybirtok diktatúrája. Alfonz és Zamora uralma között ma nincs lényegbevágó, csak formai különbség. A köztársaság szociális tartalma elpárolgott. Egyelőre megmaradt az üres forma." Rónai összefüggésbe is hozta az osztrák és spanyol felkelést. Mindkét esetben a legális, szociális, sőt szocialista irányba mutató fejlődést húzta alá, amely mindkét helyen 2 6 Rónai e cikkben hangsúlyozta, hogy a kommunista pártok demokrácia-értékelésében nagy változást lehet tapasztalni, de ellentétes tüneteket is jelzett, majd azt taglalta, hogy a szocialista pártok soraiban milyen okai vannak az egységfronttal szembeni ellenállásnak. 3 7 Vándor Zoltán: Madrid és Bécs. Szocializmus, 1934. november 344.1.
