Századok – 1980
Közlemények - Jemnitz János: Rónai Zoltán 1919 utáni sajtótevékenységéről 818/V
820 JF.MNITZ JÁNOS köztársaság megdöntése után a magyar emigránsok, az emigrációk történetében szinte magától értetődően keresték a vereség okait, s a jogos elemzéseken, önbírálati elemeken túl ez olykor bűnbakkereséssé változott. A kommunista vezetők 1920-ban több ízben a szociáldemokraták árulásáról írtak. Ezek a vádak Rónait — aki az utolsó pillanatig a Tanácsköztársaság egyik vezető posztján állott — felháborították, a vádakat igaztalannak tartotta. 1920 szeptemberében ezekre a kérdésekre egy hosszabb cikkben reflektált. Az írás fő mondanivalója az, hogy a Tanácsköztársaság nem a szociáldemokrata árulás, hanem az antant-intervenció miatt szenvedett vereséget. Ami a szociaáldemokrata párt árulását illeti, Rónai külön alfejezetekre bontva foglalkozott a katonai helyzet, az ellenforradalmi hangulat, a terror, az osztrák, illetőleg az orosz segítség, végül pedig a Peidl-kormány megalakulásának kérdésével. Rónainak ebben az írásában kétségtelenül igaza lehetett, amikor túlzásokat kifogásolt, elhallgatott szempontokra figyelmeztetett (például Varga elismerő szavait idézi a szakszervezetek munkájára, Zinovjevét a Magyar Tanácsköztársaság súlyos katonai helyzetére, körülzártságára, Kun Béláét a Tanácsköztársaság menthetetlen helyzetére.) De ezek a megállapítások persze szintén csak féligazságok, s Rónai sem reflektált azokra a nézeteltérésekre, sőt gyakorlati politikai különbségekre, amelyek a szociáldemokrata vezetők között a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt, után, majd a proletárdiktatúra válságos heteiben alakultak ki.6 Rónait e kérdések mellett erőteljesen foglalkoztatták az aktuálpolitikai események is, melyeket a Világosságban megjelent írásaiban elemzett. A Horthy-rendszer ellen meghirdetett bojkott eredménytelensége láttán írta a következőket: „a bojkott megbukott, részben a nyugati proletariátus politikai közömbösségén". Rónai azonban nem elégedett meg ezzel az általánosítással. így folytatta: „A bojkottban kifejtett munka valósággal tükre ma Európa proletariátusának. Erősen dolgozik az élénk, aktív olasz munkásság, továbbá a Német-Ausztria kicsiny, de komoly munkásmozgalma, amely eddig is hatalmas gátépítő munkát fejtett ki a reakció áradása ellen. Ellenben Anglia munkássága még csak most kezd mozogni . .. Csakhogy, sajnos, azok az államok, amelyekben a munkásság ma komoly erőt jelent, nem sokat számítanak." Rónai ehelyütt főként az angol és francia mozgalom közömbösségét fájlalta, de hozzátette, hogy a segítség hatékonyságát gyengítette az európai munkásmozgalom egységének hiánya is. Rónai a magyar ellenforradalom elleni küzdelem ügyét összekötötte Oroszországéval is. Utalt arra, hogy Magyarország felajánlotta támogatását az Oroszország ellen irányuló antikommunista intervencióban. Számára nyilvánvaló a következtetés: „a reakció harcol Oroszország ellen, és mindenkinek, aki nem reakciós, küzdenie kell a fehér Magyarország ellen".7 Ezt a következetes, elvi politikát folytatta akkor is, amikor négy esztendővel később a Horthy-Bethlen kormányzat népszövetségi kölcsönt kért, és Rónai mindent megtett a bojkottálás érdekében. A kétségtelen jó szándék vezérelte a nemzetközi munkásmozgalom egységéért vívott küzdelmében, vagy a forradalmi Oroszország védelmében kifejtett tevékenységében. Igaz viszont, hogy az ilyen irányú fellépéseiben voltak kritikai, sőt zavaró 6 A magyar tanácsköztársaság és a szociáldemokrácia árulása. Világosság. 1920. szeptember 29. 1 Rónai Zoltán: A bojkott vége. Világosság, 1920. augusztus 11.
