Századok – 1980

Közlemények - Iványosi–Szabó Tibor: Pénzforgalom Kecskeméten 1622–1711 között 71/I

PÉNZFORGALOM KECSKEMÉTEN 1662-1711 KÖZÖTT 77 árfolyama sem, amely mindenkor teret nyitott a nyerészkedésnek. Minden bizonnyal vonzotta a kereskedőket az a lehetőség is, hogy az élőállat exportálása révén a cívis városok jelentős mennyiségű értékpénzhez (dukát- és tallérveretekhez) jutottak, és az iparcikkekért ezekkel is tudatak fizetni. A különféle török pénzek magyarországi elteijedtségének köréről eddig csak szórványos megfigyelések és utalások szóltak. Kecskemét és részben Nagykőrös korabeli forrásai alapján egységesebb képet tudunk formálni. Az összegyűjtött adatok alapján a korábban megrajzoltaktól eltérő állapotok bontakozódnak ki előttünk. Nem is az a meglepő, hogy a török értékpénzek szinte teljesen hiányoznak, hisz közismert, hogy ennek verésére viszonylag későn került sor a Török Birodalomban. Ez alól csupán a török arany a kivétel. Azonban ez a fizetési eszköz csak 1683-ban tűnik fel vidékünkön, és 1701-ig találjuk nyomát, mely idő alatt a pénzforgalom elenyészően csekély részét képezte. Sokkal inkább a többi török pénz forgalmának csaknem teljes hiánya a feltűnő. A piaszterre Kecskeméten és Nagykőrösön is a szó szoros értelmében csak egy-egy feljegyzést találtunk. A timon, a lepér, a para és az oszpora voltaképpen váltópénzként forgott közkézen. Ezen váltópénzek közül városunkban csupán az oszpora volt forgalomban 1662 előtt is. A para pedig mindössze 3—4 éven át lelhető fel írott emlékeinkben. A lepér forgalma is alig valamivel nagyobb. Egyedül a timon kivétel, amely a hódoltság utolsó évtizedeiben a török révén elteijedt pénzek közül a leginkább népszerű lett. E francia eredetű pénz 1663-tól tömegesen fordul elő az adókifizetések során, és másfél évtizeden át az egyik leggyakoribb váltópénz volt. A hetvenes évek második felében forgalma fokozatosan lecsökkent. Az 1680-as években pedig már csak ritkán akadunk róla szóló feljegyzésekre.1

9 A főbírói elszámolásokban jól nyomon követhető forgalmának alakulása. 1669-ben az elszámolt összeg 35,6%-a, 1670-ben 42,7%-a, míg 1679-ben már csak 0,6%-a, 1680-ban pedig 0,3%-a a timon. Ennek következtében a városi elszámolásokban 1686-ig a legtömegesebben előforduló „török" pénz, a timon az elszámolt összegnek csupán 5,6%-át alkotta, míg az oszpora és a török arany százalékban szinte ki sem fejezhető mennyiségben lelhető fel. A parának, a piaszternek és a lepérnek pedig nyoma sincs ezekben a számadásokban. Feltétlenül hangsúlyoznunk kell azt is, hogy a város konyhájára történő bevásárlások, különféle ajándékozások, apróbb-nagyobb büntetéspénzek, munkabérek stb. igen bőséges nyilvántartásából is hiányoznak, vagy csak nagyon ritkán lelhetők fel. Ugyanezt mondhatjuk el az adókönyvekről, ahol az esetek többségében tételesen feljegyezték, milyen pénznemekben tudta le az adófizető a kivetett összegeket. Ugyanerről győznek meg bennünket a református egyház gondnokának számadásai is. A két forrás - több rokonvonás mellett — jelentős különbséget is mutat. így a hétköznapok pénzforgalmának más-más oldalát reprezentálva együttesen a valóságot meggyőzőbben tudják feleleveníteni. Az elszámolásokban szereplő összegek eltérő nagyságrendjén és az időbeli szóródáson túl a különböző gyakorlatot kell kiemelnünk, mely révén az egyházközség gondnokának feljegyzései a tényleges pénzforgalmat minden 1 'A timonnal és annak a hódoltság pénzügyi életére gyakorolt hatásával behatóan foglalkozik Búza János: A tallér és az aranyforint árfolyama, valamint szerepe a pénzforgalomban Magyarország török uralom alatti területén a XVII. szazadban. Történelmi Szemle 1977. 84-86.