Századok – 1980
Történeti irodalom - Jakó Zsigmond–Juhász István: Nagyenyedi diákok 1662–1848 (Ism.: Trócsányi Zsolt) 692/IV
693 TÖRTÉNETI IRODALOM nyilvántartások kapcsolatára, a diáknévsorokról készült másolatok létére és értékére, egyes tanárok által szerkesztett diák-katalógusokra. Sort kerít az ösztöndíjban részesülők, ill. nem részesülők, a vizsgázók névsoraira, a tanulmányi eredmények kimutatásaira s végül egy különleges, a Bethlenkollégium esetében azonban rendkívül fontos forráscsoportra: a határőr (conscriptus) székely fiatalok kimutatásaira. Ezt az általános forrástípus-elemzést részletes forrásismertetés követi a tanulmányban feldolgozott diáknévsorokról. Az a diáknévsor-anyag, amelyet Jakó a könyv viszonylag terjedelmes függelékében közöl (ez teszi a kötet kb. 2/3-át), irigylésre méltó, nemcsak az erdélyi, de a magyarországi iskolatörténet művelői számára is. Togatus-névsor 1662-től 1845-ig (kiegészítve a „beöltözetlenek", a világi pályára készülő jobbmódú nemes ifjak névsorával), 1848-ból pedig teljes névsor, mindez azokkal a megjegyzésekkel a diákok jellemére, képességeire, további pályafutására, amelyekre már utaltunk -elkápráztató adatbőség. Jakó történetírói fegyelme kellett hozzá, hogy feldolgozó tanulmányában csak arra korlátozódjék, ami ebből valóban általános vonás, s a többit a személytörténet körébe utalja. Munkája táblázataiból kitűnik Enyed központi szerepe az erdélyi magyar művelődésben: 1848 előtt több mrnt 100 000 diák látogatja! Ennek a diáktömegnek (ahogy Jakó ismét csak nagyon mértéktartó, megbízható módszerekkel kimutatja) a legnagyobb része a székelységből való; a székelyek számára az iskoláztatás az elsőszámú kiút társadalmi helyzetükből. A székely diákoknak pedig 3/4-e Háromszékről kerül ki. A Bethlen-kollégium - szögezi le Jakó - elsősorban a székelység iskolája, a Székelyföld az erdélyi magyar értelmiség legfőbb utánpótlási területe a kései feudalizmusban. A magyar natio területéről, a vármegyékből jövő diákok aránya kisebb a székelyekénél (az összlétszám kb. l|4-c); ezek természetesen elsősorban Alsó-Fehér megyéből valók. A megyebeliek zöme a mezővárosokból (Enyed, Torda, Vízakna, Szászváros stb.) kerül ki, sorban utánuk a falusi kisnemesek, majd a birtokos nemesek következnek. A jobbágyfiak csak a 19. század elején jelentkeznek. A Partium részesedése a 17. században még jelentős, aztán teljesen visszaesik. Kb. 1740-ig némi súlya van a szászföldi magyar szabadok gyermekeinek, akkortól ezek evangélikus szász iskolákba kényszerülnek. Külön fejezetben foglalkozik Jakó a diákok pályaválasztásával (erre a subscriptiós könyvek megjegyzései adnak anyagot). Óvatos becsléssel 60%-ra teszi a világi pályára lépők számát, de már ebből is joggal vonhatja le azt a következtetést, hogy Nagyenyed a tárgyalt korszakban az erdélyi világi értelmiség kialakulásának is legjelentősebb központja. Messzebb azonban itt sem megy annál, amit teljesen bizonyíthatónak ítél. Utal rá, hogy Enyed a 18-19. század feltételei közt a kormányzat számára inkább csak ,,középkádereket" adhat, az pedig bizonytalan, hogy milyen irányítást gyakorol a protestáns főnemességnek a kormányzatba bekerülő fiaira a kollégium a belőle kikerült nevelők útján. Felhívja a figyelmet a 18. század derekától műszaki pályákon (had-, majd bánya- és erdőmérnökség) jelentkező enyedi diákokra. Az utolsó kérdéskör a diákság társadalmi összetétele. Jakó, igen higgadt becsléssel, minimálisra teszi az arisztokrata-, ill. benepossessionatus fiúk számát a kollégiumban. Az egyetlen olyan forrás, amely megbízható képet ad a társadalmi megoszlásról (1818), a kisnemesség abszolút többségét mutatja a kollégiumban (51,75%), jóval kevesebb a szabad-vagy polgárszármazék (21,79%), viszonylag sok a határőrkatona-fiú (15,14%), 8,16% értelmiségi származású, s csak 2,17% a jobbágy. A kisnemesség zöme - mutat rá Jakó - összeköttetésben van a politikai vezető réteggel, de számtalan szállal kötődik a szabad parasztokhoz, s rajtuk át kapcsolatban van még a jobbágyokkal is. Jakó tanulmánya és forrásközlése anyagában is, de még inkább módszerében és a kutatási cél meghatározásában úttörő fontosságú. Felesleges itt arról ""bővebben beszélnünk: mi az értelmiségtörténet jelentősége történetírásunk számára; azt se kell tán bővebben bizonygatnunk: értelmiségtörténet iskolatörténet nélkül vajmi kevéssé elképzelhető. Jakó elemzési módszerei, tudós fegyelme példa lehet a magyarországi értelmiség (s azon belül iskola) -történet művelői számára is. Az általa közölt forrásanyag pedig, személytörténeti vonatkozásban is, az egyik alapvető megközelítése a 17. század közepe és 1848 közti erdélyi értelmiségtörténetnek. Trócsányi Zsolt
