Századok – 1980
Közlemények - Gebei Sándor: A Romanov-uralom konszolidációjának néhány problémája 53/I
54 GEBEI SÁNDOR keztetésre jutott Ruszlán Szkrinnyikov leningrádi professzor is az 1607. évi Ulozsenyije, az 1630-as évekből fennmaradt Belszki-krónika,8 aSzimeon Bekbulatovics tveri birtokainak 1580. májustól—októberig teijedő összeírása és a grekovi volokalamszki adatsorok összehasonlító elemzése után. A Tverben rögzített költözések időpontjai rapszodikus képet adnak - 200 jobbágy közül mindössze 11-nél fordul elő a „törvényes" november 26-i költözés, a többiek karácsonykor, vízkeresztkor, Pokrov napján (október 1.), sőt Nyikolaj-napján (május 9.) hagyták el földesuraikat9 — bizonyítván, hogy a Jurij-nap nem elfogadott norma sem térben, sem időben. A fentiek alapján úgy véljük, indokolt, hogy a magyar történeti irodalomban a „tiltott évek" kezdeteként Grekov nyomán meghonosodott 158l-es dátumot az új kutatási eredmények figyelembevételével az 1580-as évek második felére módosítsuk. A belső béke óhaja ellenére Mihail Fjodorovics uralkodásának első éveit „az egész ország" anarchikus megnyilvánulásokkal veszélyeztette. A tartományúri rendszer feléledése, az egyes városok önállósulási törekvései, Iván Zaruckij kozákfelkelése a központosítás alapjait fenyegette. Az 1613—1619 közötti időszakban a zemszkij szobor minden évben országos ügyeket tárgyalt. A Zaruckij-felkeléssel két gyűlésen is foglalkoztak. A pártütő kozák atamán annak idején maga is részt vett az uralkodóválasztáson, de érthető okokból nem Mihail Fjodorovicsot, hanem saját jelöltjét, II. Ál-Dmitrij és „Marinka fiát" támogatta. Mivel a gyermek Romanov trónrakerülése számára kedvezőtlen fordulatot jelentett, több ezres csapatával Kolomna, Rjazany városok környékét dúlta fel. „Az engedetlen lázadó" ellen csak előrelátó és gondosan megtervezett politikával védekezhettek. A minden helységre kiteijedő mozgósításon túl, külön figyelmeztették a tulai és a putyivli vajdákat, nehogy az ottani kozákok a felkelőkhöz álljanak.10 Mihail Fjodorovics és tanácsadói döntő ütközetet sürgettek, hiszen a doni kozákok esetleges csatlakozása Zaruckij hallatlan megerősödéséhez vezetett volna. Voronyezsnél „kétnapi, megállás nélkül tartó" csatában a kozákok nagy részét szétszórták, de vezérüknek sikerült a Donhoz, majd Asztrahanyba menekülnie.1 1 A győzelem ellenére Moszkvában nem szűnt meg az aggodalom, hiszen nem rendelkeztek biztos információkkal arról, hogy hogyan fogadták az asztrahanyiak Zaruckijt, hány kozák menekült meg az ütközetből, a Volga, a Tyerek, a Jajik (Ural) folyók mentén élő kozákok támogatják-e a lázadó atamánt, szövetséget kötöttek-e a tatárokkal? A cár amnesztiát kínált mindazoknak, akik elhagyják az „asztrahanyi országot", és visszatérnek a „moszkvai állam védelmére", az uralkodó hűségére, ahogyan azt korábban, a lengyelek elleni háborúban tették.1 2 A krími és a nogaji tatárok fenyegető magatartása miatt a Moszkvát közvetlenül biztosító Tulánál csapatösszevonásokat hajtottak végre. Lépcsőzetes felállításban — előezred, nagy-, véd-, utánpótlás ezred - 5368 főt helyeztek el a veszélyeztetett körzetben.1 3 Ezzel egyidejűleg az intervenciósok által elfoglalt nyugati (Szmolenszk) és északi (Novgorod) területek felszabadítását is előkészítették. Küldöncök sokasága száguldozta be a központi, Moszkva környéki településeket, hogy elegendő haderőt gyűjtsenek a litván *Skrinnikov R. G.: Rossiaposle opricsnini Leningrad, 1975. 173.1. »Ua. 181-182.1. I "Razrjadnie knigi 243-246.1. II Ua. 249. o.; Dvorcovie razrjadi 94.1. 1 s Razrjadnie knigi 267-277.1. 1 3 Ua. 278.1.
