Századok – 1980
Tanulmányok - Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig 511/IV
GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS MOHÁCSTÓL A 16. SZÁZAD VÉGÉIG 539 3 évenként trágyázni is kellett. Mint látjuk tehát - a permetezéses védekezéstől eltekintve —, már a 16. század közepére kialakultak a szőlőművelésnek mindazok a klasszikus formái, amelyek azután évszázadokig úgyszólván változatlanok maradtak. A Hegyalján igen előrehaladott monokultúrás bortermelés alakult ki a 16. század második felében, elsősorban Keresztúr, Liszka, Sárospatak, Szántó, Tállya, Tarcal, Tokaj és Tolcsva oppidumokban, míg Erdőbénye, Mád, Kispatak és Zombor mezővárosokban vegyes gazdálkodás folyt, a bortermelés mellett a szántógazdálkodásnak is nagy súlya volt. Az első nyolc nagy bortermelő oppidumban az átlagos termés mintegy 19 000 hl-t tett ki, melynek közel egyharmada Sárospatakról származott. Tarcalon és Tállyán ugyancsak kiemelkedően magas hozamról tudnak. A négy vegyes gazdálkodású — gabonát is termelő — oppidum termésével együtt Hegyalja teljes hozama az 1570-es évek végén kb. 30 500 hl volt, alig valamivel kisebb, mint az egész egri—gyöngyösi borvidék, Heves és Borsod vármegye együttes termése, amely mintegy 33 000 hl-re ment. A kiváló minőségű hegyaljai borok messze földről vonzották a parasztokat, nemeseket, városi polgárokat egyaránt, akik arra törekedtek, hogy vétel vagy zálog formájában, külső (extraneus) birtokosként szőlőt szerezzenek maguknak a híres borvidéken. Lőcse, Bártfa, Eperjes és Kassa városok mint testületek is tíz nagy borgazdasággal rendelkeztek itt, de a városok polgárai együttesen még sokkal nagyobb szőlőket szereztek maguknak. Liszka, Szántó, Tállya, Tolcsva, Erdőbénye, Mád és Zombor szőlőterületein különösen nagy volt a szőlőbirtokosok száma, a szőlőnek itt mintegy 45%-a extraneusok, kétharmad részben hat-hét város polgárainak a kezén volt található. Egész Hegyalja termésének pedig kb. 27%-át szüretelték külső birtokosok. A városok polgárai a század végéig még egyre fokozták a szőlő vásárlást, s az 1580-as évek elejére Zomborban 60, Erdőbényén pedig csaknem 75%-ban ők birtokolták a szőlőhegyeket. Hasonló irányú fejlődés tapasztalható más szőlővidékeken is, mint Sopron környékén, vagy Biliar megyében, ahol a bihar-püspöki és nagyváradi szőlőhegyeken az 1590-es évek végén mintegy 2000 szőlő extraneusoké. Ezek jelentős mértékben a helyben lakó, bérmunkát vállaló zsellérekkel, szegényparasztokkal műveltették meg a lakóhelyüktől távoli szőlőket. A jelenség a lakosság erős vagyoni-társadalmi differenciálódását mutatja. Az extraneusok általában jelentős mennyiségű eladható bort termeltek, termésük helyenként 20-30%-nál magasabb, Tállya, Mád és Zombor határában egyenesen a duplája a helybeli szőlősgazdák átlagos produktumának; külső birtokosok termelik az árubor többségét. Pozsony város polgárai is tömegesen birtokoltak szőlőket: az 1560-70-es években a város 620-650 polgára 10-17 000, fejenként 17-26 akó (= à 54,31) bort termelt; 1581-ben 752 polgár 32 480 akó bort szüretelt. A főtéren lakó 56 személy átlagtermése viszont 111 akó (mintegy 60 hl) volt fejenként, 1578-ban a leggazdagabbaknak 120,162, 196 hl boruk volt. Szentgyörgy kb. 200-220 polgára 10-16 000, fejenként átlag 47-80 akós bortermés után fizette a tizedet az 1552-1581 közötti években, 22-40 akós átlagtermése volt Bazin 240—280 polgárának 1568—1580 között, de ugyanezen a termelési szinten mozgott Szempc 310-330 és Modor 200 szőlőtulajdonosa is. Ugyancsak virágzó szőlőtermelést folytatott a török megszállta területen Tolna mezőváros is: 1557-ben a 941 összeírt családfőnek közel egyharmada rendelkezett szőlővel: 1565-ben 6810 hektoliter termésük volt, azaz fejenként mintegy 20 hl. A bormonokultúra nagyfokú munkamegosztást eredményezett a mezőgazdaság egyes ágazatain belül. Nagyrészt a hegyaljai szőlők szomszédságábanv a Hernád és a Tisza
