Századok – 1980
Tanulmányok - Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig 511/IV
514 ZIMÀNYI VERA öltött, mert a német ajkú városi polgárság természetes utánpótlása mindjobban elakadt: a török időkben egyre kevesebben költöztek ide a német birodalmi városokból. Elmenekült a megszállt vidékekről a magyar nemesség is. Tényleges elnéptelenedés azonban a jobbágylakosság pusztulása vagy elvándorlása miatt következett be. Az erősen megritkult lakosságú vagy pusztán maradt vidékekre mind a magyar, mind a török földesurak igyekeztek új lakosokat, új adózókat telepíteni. Már az 1530-40-es években megindult ez a tevékenység. Elsősorban dunántúli nagybirtokosok szervezték meg a török elől védelmet kereső katolikus horvátok áttelepítését birtokaikra, így keletkezett a 16. század során Pozsony megyében 4, Mosonban 13, Sopronban 51, Vasban 55, Zalában 2, Győr megyében 1 és az alsó-ausztriai kamarának elzálogosított uradalmakban 54 egészen, vagy részben horvátok lakta település; egyes csoportok még az ország távoli vidékeire, így Sárospatakra is eljutottak. Megjegyzendő, hogy azok a falvak, amelyekbe a horvátokat betelepítették, döntő többségükben nem a török hadjáratok következtében váltak pusztává vagy olyan gyér népességűvé, hogy tömegesen tudtak befogadni új jövevényeket. Ezek a horvátok néhány évi adómentesség után beilleszkedtek az itt talált társadalmi viszonyokba — már Horvátországban is jobbágysorban éltek —, és hamarosan a szomszédos magyar és német jobbágyokhoz hasonlóan adóztak. Horvát főnemesi családok is igyekeztek Magyarországon, magyarok is Horvátországban birtokokat szerezni, így létrejött egy kétnyelvű arisztokrácia (Zrínyi, Frangepán, Draskovich, Keglevich, Stancsics, ill. Erdődy, Bánffy, Tahy, Zay, Pető stb.), amely egyaránt nagy szerepet játszott a magyar és a horvát anyanyelvű kultúra kialakulásában. Más volt a helyzet a Dunántúlra szórványosan betelepülő vlachokkal: ezek „oláh szabadság szerint" igen enyhén adóztak, és különleges jogállásukat a következő évszázad végéig is megtartották. Ugyancsak nem illeszkedtek be az adózó társadalomba a Szerémségbe, a Temes vidékére és az ország egyéb léli peremvidékeire tömegesen áttelepülő szerbek, akiket a köznyelv rácoknak nevezett. E pravoszláv vallású népcsoport a Balkánfélszigeten már hosszabb ideje török fennhatóság alatt élt meghódított országában, éspedig a magyarországi hódoltságénál sokkal teljesebb alávetettségben, a hódoltsági magyar falvak és mezővárosok önkormányzata nélkül. Áttelepülve nehezebben nyugodott bele a magyar földesuraknak és végvári katonának őket is megadóztatni akaró törekvéseibe. Ez a feudalizmus társadalmi rendszeréből már kiszakadt népesség, amely különben is a magyar megyei hatóságoktól és végváraktól legtávolabb fekvő déli vidékeken telepedett meg, ilyen körülmények között nem volt belekényszeríthető a magyarországi feudalizmus rendszerébe. Egyéb népcsoportok tömeges betelepülésére majd csak a tizenöt éves háború pusztításai nyomán, a következő évszázad első felében került sor. A Fuggerekés Utódaik magyarországi bányavállalkozásai A nemzeti tragédiát hozó 16. század azonban nemcsak negatívumokat tartogatott az ország számára. A kereskedelmi kapcsolatok bővülése arra ösztönözte az egyes területek gazdaságait, hogy az általuk legkedvezőbben előállítható termékekre specializálódjanak, és ennek révén kapcsolódjanak a bontakozó világgazdaságba. E folyamat során a kezdetben viszonylag kisebb különbségek igen naggyá nőttek, és végül európai méretű munkamegosztást eredményeztek.
