Századok – 1980
Tanulmányok - Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig 511/IV
GAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI FEJLŐDÉS MOHÁCSTÓL A 16. SZÁZAD VÉGÉIG 515 Magyarország a'középkorban az arany és ezüst, a 15. század második felétől a 16. század első harmadáig pedig a réz és részben az ezüst kivitele révén töltött be fontos szerepet a nemzetközi kereskedelemben. Az olcsóbban kitermelt amerikai nemesfémek fokozódó beözönlése, valamint a nemzetközi rézpiacon bekövetkező sorozatos válságok, s ennek nyomán a Fuggereknek és több más délnémet tőkésnek a magyarországi bányászatból való visszavonulása azonban azt eredményezte, hogy bányakincseink elvesztették korábbi nemzetközi jelentőségüket, és az egyre nagyobb nemzetközi forgalomhoz aránylag már csak mind szerényebb mértékben járultak hozzá. E folyamat kezdetén a délnémet kereskedők tőkéjük révén megszerezték a keletközép-európai bányatermékek kitermelését és értékesítését is. Az egyre nagyobb arányú nemzetközi kereskedelem szomjazta a pénzveréshez nélkülözhetetlen nemesfémeket, amelyekkel — az amerikai arany- és ezüstszállítmányokat megelőző korban — Közép- és Kelet-Közép-Európa bányái látták el a kontinenst. Az állandó pénzzavarral küszködő Habsburg-uralkodóknak nyújtott nagy áiiamkölcsönökkel a délnémet tőkések előjogokat szereztek maguknak a bányatermékekre, és hitelek nyújtása révén a helyi kispénzű bányavállalkozóktól is egyre nagyobb mértékben vásárolták fel a bányákat és hámorokat. A 15. század második felében a bányaművelésben fellépő technikai nehézségeket, így pl. a mélyművelésű területek szellőztetését, víztelenítését csak igen költséges technikai berendelkezésekkel-beruházásokkal lehetett megoldani, amire a helyi kisvállalkozóknak nem volt elég tőkéjük. így a 16. század közepére a Habsburg-országok összes világpiaci jelentőségű bányaterméke: az arany, ezüst, réz, ólom, ón, higany, mind a délnémet vállalkozók kezébe került, kiszorítva a 15. században még sikerrel működő hazai (osztrák, magyarországi) bányatőkéseket. A délnémet tőkések e tevékenysége alapvetően érintette Magyarország gazdasági életét. Az ország ugyanis eléggé gazdag volt bányakincsekben. A legjelentősebb bányák az egykori szóhasználat szerint Alsó-Magyarországnak nevezett Garam menti bányavárosokban: Körmöc-, Selmec-, Beszterce-, Üj-, Béla-, Baka- és Libetbányán, valamint a felsőmagyarországi bányákban, a szepességiekben és Szatmár, Máramaros, Bereg megyékben, valamint Bihar, Zaránd, Arad megyékben és Erdélyben voltak. A fémeken kívül jelentős, exportálható mennyiségű sót is bányásztak Máramarosban és Erdélyben. A 15. század második felében Európa-szerte igen nagy érdeklődés mutatkozott a réz iránt; ez ösztönözte a korszak legvagyonosabb délnémet tőkéscsaládját, a Fuggereket arra, hogy bekapcsolódjanak a tőkehiánnyal és technikai nehézségekkel küszködő besztercebányai réztermelésbe. A már korábban is nagy bányavállalkozásokban részt vevő Thurzókkal való házassági kapcsolatok, mindenekelőtt pedig a Habsburgoknak nyújtott jelentős államkölcsönök révén kezükbe vették a besztercebányai réztermelést és -kereskedelmet. Óriási tőkeberuházással 1525-ig 200 000, és 1536-ig már a gazdálkodás kezdetétől összesen 368 000 forint befektetésével, a kor legmagasabb színvonalú technikájával, intenzív, minőségi munkával és bérmunkások alkalmazásával értek el nagyarányú termelésnövekedést. A besztercebányai rézből nem lehetett drót készítésére is alkalmas sárgarezet előállítani, viszont fegyvergyártásra, ágyúöntésre, pénzverésre, rézeszközök készítésére kiválóan alkalmas volt. Kitermelése magas ezüsttartalma miatt külön előnnyel járt. A Fuggerek saját kereskedelmi apparátusuk segítségével, főleg a 15-16. század fordulója körül, részben a Villach melletti Fuggerau rézkohójában dolgozták fel a kivitt nyers fémet, s innen szálították tovább Velencébe. A szállítás másik iránya Zsolnán
