Századok – 1980
Tanulmányok - Zimányi Vera: Gazdasági és társadalmi fejlődés Mohácstól a 16. század végéig 511/IV
512 ZIMÀNYI VERA hajdúkként kószálva az országban, vagy pedig beálltak végvári katonának, folyamatosan biztosítva az emberanyag utánpótlását. Az állandó létbizonytalanság és nagyarányú belső vándorlás súlyos következményekkeljárt a magyarországi népesség sorsának az alakulására. A 16. századi fejlődés alapvető meghatározói közé tartozott az Európa-szerte lejátszódott nagyarányú népességnövekedés, amelynek a pontos arányairól és országonként eltérő mértékéről igen különbözőek a vélemények, magának a jelentős demográfiai növekedésnek a tényét azonban senki nem vonja kétségbe. A Mediterráneumban már a 15". század végén, Európa északabbra fekvő területein pedig a 15—16. század fordulóján tetőző pusztásodás elmúltává került sor a mintegy évi 4-7 ezrelékesre becsült népességnövekedésre, amelynek az eredményeként a 16. század végén az egy négyzetkilométerre eső népsűrűséget Itáliában 44, Németalföldön 40, Franciaországban 34, Németországban 28, az Ibériai-félszigeten 16, Lengyelországban és Poroszországban 14 főre becsülik. Magyarországon a török kor demográfiai viszonyainak a megrajzolása igen nehéz feladat, a kérdés megnyugtató tisztázása még sok kutatást fog igényelni. Az 1494-95. évi kincstári számadások alapján mintegy 3,5—4 millió főben, valamint az 1784-87. évi II. József-féle összeírás szerint 8,5 millió főben megállapítható lakosságszámok sokkal biztosabb támpontjaink, mint a közbülső három évszázad összeírásai. A népesség természetes szaporodását erősen, bár korántsem tisztázott mértékben befolyásolták a sorozatos török hadjáratok vérveszteségei. Pestisjárványok Európa más országaiban is szinte minden évtizedben dúltak, ezeknek a hatása tehát nem eredményezett speciálisan magyar viszonyokat. A lepra megszűnt, viszont újonnan tűnt fel a szifilisz (morbus gallicus), és az elvadult, elmocsarasodott vidékeken a külföldi zsoldosokat nagyban pusztító „morbus hungaricus", ami feltehetőleg a maláriával volt azonos. Az elmocsarasodáshoz a kultúrtáj helyenkénti elvadulásán kívül a török kor idején lejátszódó „kis jégkorszak" hűvösebb és csapadékosabb éghajlata is hozzájárult, gyakori áradásokkal és a Balaton magas vízállásával. A népességszámra vonatkozó megbízható, jó összeírások létrejöttét elsősorban a három részre szakadt ország igazgatásának a nehézségei akadályozták meg. De a háborús események, a török terjeszkedés és az ezekkel járó bizonytalanság is minduntalan kisebbnagyobb népcsoportokat mozdított ki lakhelyükről, és késztetett továbbvándorlásra; egy részük visszatért a veszély elmúltával, mások távolabbi vidékeken alapítottak új otthont. Mindez a népesség egy részének gyakori, különböző irányú mozgását eredményezte. A legátfogóbb összeírásaink a korszakból az adóalapul szolgáló porták sorozatos összeírásai. A porták száma azonban nem csupán a török által elfoglalt megyék fokozatos kiesése miatt csökkent. Az állami adózás összegének a leszorítása érdekében a nemesség a megmaradt területeken is folyamatosan csökkentette a portaszámokat, így azoknak a hanyatlása nem a lakosság tényleges pusztulását tükrözi. A teljesen devalválódott, utoljára 1596-ban megállapított portaszámok helyett 1598-ban a ház lett a dikális összeírások alapja. Ebben az időpontban azonban már a tizenöt éves háború súlyos pusztításainak közepette vették számba az országot, tehát mindenképpen jobb kellett, hogy legyen a helyzet a korábbi évtizedekben. Az új rendszerre való áttérés után az összeírt házak száma még így is sokszorosa, egyes megyékben a tízszerese lett a korábbi portaszámokénak. Más egykorú forrásokkal összevetve azonban kiderül, hogy még ez az 1598-as összeírás is jelentős korrekciókra szorul. Teljes kritikai feldolgozása még nem készült el, a jelenleg
