Századok – 1980
Folyóiratszemle - Vinaver Vuk: Hitler-Horthy 1936-os találkozója és Jugoszlávia nemzetközi helyzete 321/II
321 FOLYÓIRATSZEMLE Az említett márciusi puccskísérlet megrendítette az adott helyzetben a köztársaságot támogató két fő hagyományos párt - a liberális és a néppárt - helyzetét, mivel - tévesen - a kezdeményezést a liberálisoknak tulajdonították, Tsaldaxis miniszterelnök pedig — a néppárt vezére — engedményeket kényszerült tenni a monarchista jobboldalnak. Tsaldaris helyzetét átmenetileg parlamenti szavazással erősítette meg (287 szavazatot kapott, Metaxas mindössze 7-et.) Kondylis tábornok, a Tsaldaris-itormány hadügyminisztere és erős embere, július 3-án váratlanul teljes fordulatot tett, és kiállt a monarchia visszaállítása mellett, sőt még fasiszta szólamokat is hangoztatott. Kondylis egész életében liberális beállítottságú volt, talán a nehéz gazdasági helyzetben korporációs úton akart egyfajta „tömegdemokráciát" megvalósítani. A parlament határozata alapján megtartott népszavazáson a Metàxas-féle monarchista erők mindössze 7%-ot kaptak. Ennek ellenére Tsaldaris helyzete tovább gyengült, és már hajlandó lett volna az alkotmányos monarchia visszaállítására. Ezt a király október 10-én elutasította; néhány órával később a Kondylis által vezetett „forradalmi bizottság" államcsínyt hajtott végre. A junta november 3-án „népszavazást" szervezett, az „igen" szavazatok aránya 97% volt. A diplomáciai háttér tekintetében erre az időszakra a „megbékélés" és az egyre konzervatívabbá váló brit külpolitika volt jellemző. A britek a baloldaltól való félelmük miatt támogatták a Tsaldariskormányt. Ugyanezen okból - valamint a Németországgal való kibékülés szándéka miatt - Kondylis puccsa és a király visszatérése is helyeslésre talált. A Foreign Office tanácsát betartva, a Londonból visszatért király bejelentette, hogy alkotmányosan fog kormányozni. Az e szellemben 1936. január 26-án megtartott választásokon a monarchia kérdését a napirendről levevő Venizelosz-féle liberális blokk szerezte meg a legtöbb mandátumot (141). A kommunisták 15, Metaxas csak 7 helyet kapott. A jobboldal nyomása egyre nőtt; a király saját helyzetének biztosítása érdekében Metaxast nevezte ki hadügyminiszternek, aki abszolút királyhű és élesen parlamentellenes volt. A kommunista párt többször figyelmeztetett a fasiszta puccs veszélyére, népfrontpolitikát hirdetett, és az alkotmányos rendszer védelme érdekében tárgyalásokat kezdett a nagy pártokkal. Furcsa módon ez a lépés adta meg az utolsó lökést a diktatúra bevezetéséhez. A korábbi német tanácsnak megfelelően az 1936 áprilisában ideiglenes miniszterelnöknek kinevezett Metaxas végképp szembefordult a többszörösen megosztott parlamenttel. Kinevezését hatalmas sztrájkhullám követte, amelyet korábbi demagóg ígéretei ellenére keményen elnyomott. A király és Metaxas számára az egyetlen lehetséges parlamenti megoldás - liberális kormány (esetleg a kommunistákkal koalícióban) - elfogadhatatlan volt. Az utolsó pillanatban a liberálisok és a néppárt hajlandók lettek volna a koalícióra, de ez a kísérlet elutasításra talált. Az augusztus 4-i puccs végső oka a kommunista hatalomátvételtől való (teljesen alaptalan) félelem volt. M. T. (Journal of Contemporary History, 1979. évi 1. szám) VU К VIN A VER: HITLER ÉS HORTHY 1936. ÉVI TALÁLKOZÓJA ÉS JUGOSZLÁVIA NEMZETKÖZI HELYZETE A tanulmány szerzője Hitler és Horthy 1936. augusztusi berchtesgadeni találkozójának Jugoszlávia nemzetközi helyzetéle és külpolitikájára gyakorolt hatását elemzi. Abból indul ki, hogy a találkozó egyrészt a már korábban elindult európai változások következménye, illetve új események kezdetének kündulópontja volt, másrészt az egyik legnagyobb hatást gyakorolta a régi Jugoszlávia nemzetközi helyzetére és fontos szerepet játszott a magyar-jugoszláv viszony alakulásában is. Az első két fejezetben Vinaver biztos kézzel vázolja fel a találkozót megelőző külpolitikai erőviszonyokat, azok változásait Európában, a hitleri Németország és Olaszország törekvéseit, a francia külpolitika új kontúrjait. 1934-re, mutat rá a szerző, Franciaország számára világossá vált, hogy a francia csoportosulást csak a német törekvésekkel szembeni ellenállás mentheti meg, bár a kis országok
