Századok – 1980
Folyóiratszemle - Vinaver Vuk: Hitler-Horthy 1936-os találkozója és Jugoszlávia nemzetközi helyzete 321/II
322 FOLYÓIRATSZEMLE megvédése kétséges. Franciaország felismeri, hogy Csehszlovákiát a Szovjetunió segítségével lehet megmenteni, de egyre inkább támaszkodik az európai status quoval szemben álló Olaszországra is, elsősorban Ausztria kérdésében. Eközben számolni kell a francia baloldal erősödésével is. Az új francia külpolitika „kellemetlen" hatásaival szemben (a közvetlen német támadás lehetőségének fokozódása, Jugoszlávia bekerítése, a hazai baloldal erősödésének lehetősége) a belgrádi kormány keresi azt az erőt, amely ellensúlyozni tudná e nemkívánt hatásokat. 1935 végétől a jugoszláv kormánykörök ezt az erőt egyre inkább a hitleri Németországban vélik felfedezni, annál is inkább, mivel így kívánják ellensúlyozni az olasz-magyar veszélyt is. A továbbiakban Vinaver azt kíséri figyelemmel, milyen okok következtében válik egyre fontosabbá Németország, majd később Olaszország számára a magyar-jugoszláv közeledés, s milyen külpolitikai célokat kell szolgáljon az általuk megkötendő barátsági szerződés. Göring 1935. május-júniusi délkelet-európai útja a német külpolitikai offenzíva fontos jelensége volt. A cél a jugoszláv-magyar megegyezés létrehozása, s ezzel párhuzamosan a következő áldozat, Csehszlovákia elszigetelése volt. Olaszország támadása Etiópia ellen fokozta az ország fenyegetettségét. Világossá vált az is, hogy a háború miatt Olaszország nem tudja megvédeni Hitlertől Ausztriát, s Bécsben feléledt a Habsburgok restaurációjának gondolata, mint a nácizmus elleni lehetséges gyógyszer. Ezt a restaurációt sem Belgrádban, sem Budapesten, de különösen Berlinben nem kívánták. A restauráció elutasításának bázisán pedig megindult a közeledés azon országok csoportja között, melyek korábban élesen szemben álltak egymással, és sokasodtak azon tényezők, melyek közelítették Belgrádot és Budapestet. De a szorosabb együttműködés legfőbb akadálya, a magyar kormány revíziós politikája, változatlan volt. Kánya csak 1935 júniusában közölte a német kormánnyal, hogy Magyarországnak semmi követelése sincs Jugoszláviával szemben. Ezután következett Vukcevic, jugoszláv követ lépése a közeledés és normalizálódás irányába. (A szerző hangsúlyozza a német nyomás szerepét ebben a folyamatban: ha nem jön létre a megegyezés, Magyarország nem kap német fegyvereket.) Németország egyre türelmetlenebbül sürgette a magyar kormányt, fenntartások nélkül fogadja el a német vonalat: „együtt Prága ellen, együtt Belgráddal." A Hodza-terv elleni akció közben Németország ismét megkísérelte tető alá hozni a magyar—jugoszláv közeledés ügyét. Göring kérte a magyar kormányt, készítsenek egy jegyzéket a magyar követelésekről, melyet ő maga visz majd el Belgrádba. A marseilles-i merénylők perének lezárása után végre átadták a magyar követeléseket tartalmazó jegyzéket. Az a határforgalom és a jugoszláviai magyar kisebbség jogainak kérdését érintette, területi követelésekről nem volt szó. Március végén már a belgrádi kormány is hajlandóságot mutatott a magyar követelések teljesítésére, az usztasák támogatásának megszüntetése fejében, de a magyar kisebbség helyzetének rendezését a két ország viszonyának javulásától tette függővé. A magyar kormány habozását és a közvetlen tárgyalások jugoszláv részről történő megkerülését Vinaver azzal magyarázza, hogy Kánya „új eseményeket" várt Jugoszláviában (a horvát mozgalom erősödését és Horvátország kiválását), a jugoszláv kormány pedig óvakodott kompromittálni magát a közvetlen tárgyalásokkal. Az új jugoszláv belpolitikai fejlemények azonban keresztülhúzták a magyar számításokat - Macek egyezményt kötött a szerb ellenzékkel Stojadovic ellen, Stojadovic pedig a nemzeti problémák miatt is egyre inkább Hitlerre támaszkodott. Az „olasz háromszög" országainak római találkozója, az olasz-albán egyezmény, az általános hadkötelezettség bevezetése Ausztriában, a jugoszlávellenes magyar propaganda erősödése félelmet keltett Belgrádban. Mussolini háborúval fenyegette Jugoszláviát. De Olaszország nem támadta meg Jugoszláviát, hanem megegyezett Hitlerrel, és hamarosan Róma és Berlin együtt követelte Magyarországtól, kösse meg a szerződést Belgráddal. A megegyezés a magyar fegyverkezési egyenjogúság elismerésén és a jugoszláviai magyarok helyzetének javításán nyugodott volna - de előfeltétele volt az olasz-jugoszláv közeledésnek is. A tanulmány záró fejezete vázolja az új helyzetben bekövetkezett külpolitikai mozgásokat, törekvéseket, a Szovjetunió, Franciaország, Anglia, Csehszlovákia, illetve a tengely országainak politikáját. E háttérből bontja ki a Hitler-Horthy talákozó jelentőségét és a magyar-jugoszláv közeledés értékelését. A közeledés számos jele ellenére — egyes jugoszláviai magyar intézmények felújítása, az új kereskedelmi egyezmény megkötése, a sajtó megváltozott magatartása - Stojadovic a Magyarországgal kötött egyezmény helyett Bulgáriával lépett barátsági szerződésre. Lépését támogatták a Kisantant és a Balkán-paktum országain kívül Németország és Olaszország is. Végül az olasz-jugoszláv tárgyalások
