Századok – 1980

Beszámoló - Berend T. Iván: A történettudomány társadalmi hasznossága 110/I

BESZÁMOLÓ 117 Amennyiben ezeket is megvalósítják, s ennek objektív lehetőségével számoltak a kutatók, lehetségesnek ítélték az eddigi trend megváltozását, s a fejlett és elmaradott világ jelenben fennálló egyenlőtlenségének csökkenését a 12 : 1 szintkülönbségről 12:7 szintkülönbségre. Ha az előbb, közbevetőleg, már észrevételeket fűztem a történész-érdektelenségéhez a gazdasági folyamatokat extrapoláló közgazdák tevékenységével kapcsolatban, most néhány kiegészítő megjegyzés is ide kívánkozik. Miközben közgazdák, szociológusok és más kutatók „terápiákat" dolgoznak ki a világ betegségeinek gyógyítására, a történésznek valóban ne lenne hozzászólnivalója? De hadd fogalmazzam másként e kérdést: lehetséges-e kidolgozni adekvát, reális terápiát a történeti vizsgálat bekapcsolása nélkül? A jó szándékú, idézett ENSZ-tanulmány vizsgálatai és következtetései mindkét kérdésre nemleges választ sugallnak. A történésznek — s tévedés ne essék, nemcsak a félig-meddig közgazdásznak tekinthető gazdaságtörténésznek! — nagyon is sok hozzászólni valója van e munkálathoz. Sőt, valóban alkalmazható terápia nem is alakítható ki megfelelő történeti elemzés nélkül. A Leontief-bizottság természettudományos pontossággal igyekezett ugyan feltárni, hogy a nyersanyag- és energiakészletek milyen növekedést tehetnek lehetővé, hogy a mezőgazdasági technológia objektíve lehetséges fejlesztése milyen hozamnövekedésre vezethet stb., és mindezek alapján reális lehetőségnek ítél egy meghatározott sávban elhelyezkedő növekedési rátát. De amennyire racionálisan, gondosan mérve és mérlegelve számol a technikai, gazdasági, természeti feltételekkel, annyire „nagyvonalúvá" válik a hatalmas gazdasági ugrás történeti feltételeinek kezelése. A történeti lehetőségek bonyolult összefüggései bizonyos belső reformok szükségességének hangsúlyozásává egyszerűsödnek. A geológiai adottságokat viszonylag „egyszerű" felmérni. Még azt is megkockáztatom, hogy a geológiai meghatározottság és előrejelezhető technikai fejlődés összefüggésében a főbb árucsoportok várható ármozgását is „könnyebb" kitapintani, mint azt, hogy a szükséges belső reformok és átalakulások — melyeknek radikálisan kell érinteni birtokszerkezetet, jövedelemmegoszlást, társadalmi tagolódást, oktatást, gondolkodást — történelmi megvalósulásának mi a realitása a különböző elmaradottsági zónákban. A kutatók viszont meg sem kísérelték annak elemzését, hogy az elmaradottság különböző szintjein mire elég két-három évtized. A modern növekedési lendületet kiváltó elektromos lökéseket ezer vezeték közvetíti a politikai intézményekből, oktatási rendszerekből, a kormányok gazdaságpolitikájából, a társadalom szerkezeti felépítéséből, a történeti fejlődés során kialakult és tartósan rögződött társadalmi szokásokból és magatartásokból, a lassan átformálódó, vallások, eszmék által átszőtt értékrendekből. Mindezek vizsgálata nélkül pedig homokra épül a történeti szakaszváltás lehetőségeinek elemzése. Ha mindebbe belegondolunk, nem a szakmai nagyképűség, vagy kudarcaink magyarázkodó elhárítása, de a valóságos feladat terhének felismerése és rémülete szólal meg Bayle-lel, amikor felkiált: a történelem „a legnehezebb tudomány minden tudomány közül". {Bloch, i..m. 53.) Olyan történeti vizsgálatra, az egyes országok és régiók olyan elemzésére lenne tehát szükség, ami felmutathatná a fejlődés különböző, tényekből kibontható történeti