Századok – 1980

Beszámoló - Berend T. Iván: A történettudomány társadalmi hasznossága 110/I

118 BESZÁMOLÓ modelljeit. Csakis ez tenné reálisan értékelhetővé a történeti folytonosság és ugrás dialektikáját, az elmaradottabb országok és régiók belső fejlődésfeltételei és adaptációs képessége közötti összefüggések valóságának feltárását. A fejlődés különböző társadalmi és művelődési, gazdasági és tudományos, jogrendi és politikai fonala csakis a történelem egységes szövetében elemezhetők összekapcsolódásuk teljességében. Nézzünk egy példát. A kultúra és művészet önálló vizsgálata nélkül természetesen sohasem válnának érthetővé mozgásának önt örvényei, esztétikai értékű változásai, fejlődésének belső oksági kapcsolatai. Csakis a történelmi folyamat egészében derülhet azonban fény arra a szerepre, amit kultúra és művészet a társadalmi fejlődésben betölt. Úgy is, mint a társadalmi fejlődés terméke, úgy is, mint teremtője. A tőkés átalakulás több évszázados folyamata az úttörő országokban kitermelte a nemzeti eszmét, az elkorhadttal szemben a tiszta erkölcsi értékek mércéjét. A romantika eszme- és művészeti áramlata a forradalmak korának pátoszát fogalmazta képi és irodalmi formába, egy kor közérzetét és társadalmi igényét, nemegyszer jóval az igények tömeges felismerése előtt, közérthetővé formálva és hirdetve azokat. A jó és rossz jellemek fekete-fehér irodalmi elkülönülése, a borongós, a fehér és sötét színek kontrasztját ugyancsak kedvelő, történelmi témákhoz forduló festészet hűen fejezte ki ezt a kort, amelyben fekete és fehér oly egyértelműen vált szét, társadalmi frontokat oly világosan határoltak utcakövekből emelt barikádok, s amikor a legegyszerűbb diákot is áthathatta a halál vállalását is elfogadhatóvá szelídítő tudat: történelmet csinálhat! A barikádokra önfeláldozóan kiálló, a gyilkos sortűznek mellüket kitáró hősök belső érzelmi tombolásának fortissirnóját, komor indulatát, elsöprő eufóriáját kottázta le és hangszerelte a kor zenéje, melyben egyidejűleg soha nem látott tiszta egyszerűséggel jelent meg a különböző változatokban és fekvésekben újra és újra előbukkanó vezérlő dallam, vezérmotívum, amint a kor vezéreszméi maguk is tiszták, egyszerűek, mindent áthatóan világosak voltak. Ez a festészet, költészet, irodalom és zene, mint jól tudjuk, mindazokkal az eszmeáramlatokkal, melyeket hordoztak, könnyebben tudtak áttörni jól védett határokat, könnyebben hatoltak be a középkorba zárkózott birodalmakba, mint az ugyanezen eszmék jegyében felállított hadseregek. Előbb teremtettek igényt és tábort az átalakuláshoz, mintsem a belső folyamatok az átalakulásra képtelennek tűnő országokban ennek társadalmi-politikai kereteit megteremthették volna. A romantikus zene harsonahangjai végül is a feudális Jerikó falait döntötték le, a nemzeti-romantikus költészet klasszikus verslábain óriás léptekkel indult mozgásba a történelem azokban az országokban, melyekben egy ideig mintha hiányoztak volna a belső erők a nekilendüléshez. A művészeti és eszmei áramlatok tehát nem csupán termékei, hanem kiindítólendítő tényezői is voltak a tőkés átalakulásért meginduló küzdelemnek. (Melynek kibontakozását a belső folyamatok extrapolációjával képtelenség lett volna előrejelezni.) A történelem haszna, az előbbi példa már elvezet hozzá, nagymértékben éppen az általa hordozott történeti „rendszerszemléletben" is rejlik. A társadalomban lejátszódó folyamatokat ugyanis nemcsak egymással fenálló kölcsönhatásukban, hanem egyetemes összekapcsolódásuk egységében elemzi. Az egyes országokban késve, de mégis meginduló modern átalakulást és nekilendülő fejlődést nem egyszerűen és kizárólag belső összefüggéseiből igyekszik megmagyarázni, hanem