Századok – 1980

Beszámoló - Berend T. Iván: A történettudomány társadalmi hasznossága 110/I

BESZÁMOLÓ Berend T. Iván: A TÖRTÉNETTUDOMÁNY TÁRSADALMI HASZNOSSÁGA De hát szabad-e egyáltalán társadalmi hasznosságra törekednie a történésznek? Nem túl veszedelmes követelmény a hasznosság, a múlt kutatója számára? Nem sodorhatja tévutakra? Hasznos — ami haszonnal jár, s hányszor érezhette csak a mi generációnk életében is a történész hasznosnak — no nem saját érvényesülésének egyéni hasznára gondolok, bár ez a motívum sem elhanyagolható —, ha egy-egy korszak korszerűnek tekintett társadalmi-politikai céljaihoz keres történelmi bizonyítékot. Veszélyes mérce lehet a társadalmi hasznosság, ami az éppen hasznosnak ítélt célok direkt szolgálatába állíthatja a kutatást és az oktatást. S állította is generációkon át. A rosszízű aktualizálás, a történeti érvekkel alátámasztott különböző előjelű uszítás személyes tapasztalásunk. Igaz, ettől tudatosan határolhatja el magát a történész. S egyébként is aligha lehet önmagában érv a társadalmi hasznosságra törekvéssel szemben, hogy ugyanazon fegyver a társadalom ellen is felhasználható. Hát nem fenyegetés, sőt tény ez minden tudományban? Hát megkérdőjelezheti a fizika, matematika vagy kémia társadalmi hasznát az ugyanezen tudományok révén létrehozott atombomba, távirányítású rakéta vagy vegyi fegyver? E jelenség a történelem esetében mégsem ilyen egyértelmű. A kérdés ugyanis elsősorban úgy jelentkezik, hogy vajon mennyiben és mennyire határolhatjuk el magunkat egy-egy adott kor szemléleti hatásaitól, egy-egy generáció éppen meghatározó történelmi tapasztalatából fakadó történetfilozófiájától, s a mindebből ellenőrizhetetlenül születő történeti újra- és újraértékelésektől. E ponton természetesen szükséges megjegyezni, hogy az újraértékelés fogalmához korántsem tapadhat általában elmarasztalás. Éppen fordítva. Ismereteink, módszereink, s bizony szemléletünk gazdagodasa természetesen vezet el a korábbi nézetek felülvizsgálatához. Ha addig komplex történeti közegéből kiszakítva szemléltek és ítéltek meg egy jelenséget, értékelése könnyen megváltozhat csupán azáltal, hogy történelmi totalitásba helyezve közelítünk hozá. S ugyanígy, az addig egyetlen országban, önmagában vizsgált tény összehasonlító elemzése is új megvilágításba helyezheti a már ismertet. Hasonló a helyzet a korábban kronológiai elszigeteltségben, nagyobb folyamatából kiszakítva kutatott eseménnyel is, mely új értelmet nyerhet hosszabb történeti folyamatba ágyazva. Az új módszer és új felismerés minden tudományban természetes fejlődési eredményként vezet újraértékelésekre. Ez történt az euklidészi geometriai, vagy a newtoni fizikai szemlélettel s az általuk magyarázott jelenségekkel is.