Századok – 1980
Vita - Buza János: Timon és tallér (Néhány észrevétel a „Pénzforgalom Kecskeméten 1662–1711 között” c. közleményhez) 100/I
VITA 105 amelyek az objektív törvényszerűség érvényre jutását megkönnyíthették — fel kell hívni a figyelmet: Í.Budán, illetve Pesten levantei kapcsolatokkal és tradicionális pénzüzleti gyakorlattal rendelkező zsidó kereskedők éltek, akik nyilván jól ismerték a forgalomban lévő pénzek tényleges értékét. Ismeretes az is, hogy köztük és a töröknek adózó lakosság között többször jött létre kölcsönügyleti kapcsolat.2 8 2. Feltételezhető, hogy a mezővárosi ötvösmestereknek2 9 elégséges szakmai tapasztalatuk volt ahhoz, hogy a pénzek nemesfémtartalmát megállapíthassák. A tallérszámban vett 13 timon 260 dénárral volt egyenlő, ez azonban nem jelenti azt, hogy egy tallér egyenlő 260 dénárral, csupán arra bizonyíték, hogy 13 timont elfogadtak 1 tallérban, illetve 260 dénárban.3 0 Ha minden formális tallért — azaz tallért in specie — Kecskeméten éveken át 260 dénárban számítottak volna, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy Nagykőrös lakossága Kecskemétre hordta volna tallérjait, ahol 20 dénár vagy 1 timon nyereségre tett volna szert az átváltás révén. A két mezőváros közötti utat másfél-két óra alatt meg lehetett tenni, 1 timonért viszont egy egész napig kellett Nagykőrösön dolgozni. E ponton egyéb félreérthető interpretáció is magyarázatra szorul. Akkor, amikor a tallér és a timon arányának változását bemutattam, a tanulmány adott részének összegzéseként írtam a következőket: „Mindezek alapján bizonyítottnak tekintendő, hogy a tallér Nagykőrösön észlelt és Kecskemét anyagából is kimutatható árfolyamemelkedését a 1/12 écu értékű 5 sous, azaz a timon, váltotta ki a törököt uraló magyarországi területeken."31 Mielőtt azonban e rész tárgyalásába belekezdtem, előrebocsátottam, hogy „a tallérkurzus emelkedésének közvetlen okát a francia, illetve francia mintára vert 1/12 écu ezüstváltópénz török részről történt behozatala idézte elő",3 2 majd az egész kérdéskör lezárásaként ügy foglaltam állást, hogy „a tallér értékváltozásának bemutatása, árfolyamának az 1660-as évek közepétől meginduló ugrásszerű emelkedése — pontosabban az ezt kiváltó közvetlen ok feltárása — önmagában véve csupán pénztörténeti adalék, amely kiinduló pontot vagy segédanyagot képez újabb kutatások megkezdésekor".3 3 Sajnálatos, hogy e két — igaz, nem kiemelt, de a közvetlen okot külön-külön tartalmazó — mondat elkerülte Iványosi Szabó Tibor figyelmét. Végezetül legyen szabad felhívnom a figyelmet 2 8 Pl. „Anno 1672. die 1 Juni. Én Szabó Mihály, körösi főbíróságombeli mindenféle adósságaimról számot vetvén Budai Márton zsidó deák urammal, . . ."„ Szilády Szilágyi: I. 416-417. 19 Nagykőrös 1631-ben még kecskeméti ötvössel készíttette a város pecsétjét (Szilády-Szilágyi: I. 24.), a későbbiekben Nagykőrösön is meghonosodott az ötvösmesterség. Majlát Jolán: Egy alföldi cívisváros kialakulása. 1943. 175. 30 Korábban kecskeméti példákat hoztam arra, hogy Kecskeméten 13 timont számláltak egy tallérra, de amikor 50 tallért - tallér in specie - adtak át, azt 120 forint értékben fogadták el, tehát egy tallér árfolyama 240 dénár volt. A tallér és az aranyforint árfolyama. . . 86. old. 75., ill. 77-78. jegyzet. 31 A tallér és az aranyforint árfolyama... 86. 32 Ua. 84. 33Ua. 87. Hasonlóan értékeltem az 5 sous hazai pénzforgalomban elfoglalt szerepét „Les monnaies françaises ou du système français dans la circulation monétaire en Hongrie au XVIIe siècle" c. közleményemben. Revue numismatique (Paris) 6e série - Tome XVIII. - 1976. 129-130.
