Századok – 1979
Elmélet és módszertan - Márkus László: A legújabbkori magyar sajtótörténetírás módszertanáról; különös tekintettel az 1919–1944 közötti magyar sajtó történetére 884/V
886 MÁRKUS LÁSZLÓ korszak sajtójában, ami egyben az államhatalomnak a sajtó fejlődésére gyakorolt közvetlen és közvetett hatását is jelenti.4 Itt elsősorban az államhatalmi cenzúra különböző formái, a sajtójogi törvények és rendeletek, továbbá a bírói szervezet és a sajtóstruktúra kapcsolatai képezik a kutatás és feldolgozás ki induló pontját. E rendező elv szerinti kutatások bizonyították, hogy az ellenforradalmi korszak sajtó struktúrájának alakulásában is jelentős szerep jutott a hatalmat birtokló csoportok pozíció- és ideológiai harcának. Az ellenforradalmi rendszer fasiszta jellege határozta meg alapvetően a kormányok sajtó politikáját — a belső pozícióharcok periódusainak megfelelően. E sajtópolitika hatalmi pozícióját — sajtótörténetírásunk eredményei bizonyítják — a törvényre nem támaszkodó nyílt terror és a törvényesített osztályterror változatos formái jellemezték, bizonyos sajtójogi ergedményekkel az egyes történeti periódusoknak megfelelően. A teljes történeti képhez fontos adalékul szolgál például a bethleni sajtópolitika stratégiája és taktikája. így, mint e stratégia fontos állomása: Rassay Károly lapengedélye az Esti Kurir megindításához (Vázsonyi politikai szerepének háttérbe szorítása érdekében) vagy a bethleni taktika fő eszköze: a szubvenciórendszer bevezetése, elsősorban a vidéki sajtó számára. A szubvenciót — miniszterelnökségi jóváhagyás után — a főispánok, a kormány megbízottai állapították meg és osztották el, de tőlük függött a lapokat kiadó nyomdavállalatok állami munkával való ellátása is, természetesen versenytárgyalás nélkül. A főispáni bizalmas iratok például minden vármegyében pontos kimutatást tartalmaztak a szubvencionált lapokról, és ezekből kiderült, hogy nem egy magát „ellenzékinek” hirdető laptulajdonos, illetve szerkesztő rendszeres anyagi támogatást kapott a kormányzattól. S ha valamelyikük ellenzéki nyomásra mégis túl kritikus hangokat hallatott, a miniszterelnökség, a sajtóosztály vezetője azonnal értesítette a főispánt, és felszólította a szerkesztő megrendszabályozására. A kormányok sajtó politikájának részletesebb feldolgozása még további kutatásokat igényel, így a korszak politikai sajtóperei fontos hozzájárulást jelenthetnek a témához. A második világháború időszakának sajtópolitikai, sajtó irányítási anyaga éppen a fenti rendező elv alapján nyújtott fontos hozzájárulást az államhatalom és sajtó struktúra kapcsolatának történeti megismeréséhez.5 4. A sajtó történetének irodalomtörténeti, ízlést őrt éne ti, etikatörténeti megközelítése. A polgári sajtótörténetírás egészen a közelmúltig elsősorban a polgári sajtótudomány, a publicisztika történetével foglalkozott, művelői zömmel nyelvészek és irodalomtörténészek közül kerültek ki, többségükben a művelődéstörténet egészéből kiszakítva dolgozták fel anyagaikat. Sajtótörténetírásunk szakítva és vitázva ezzel az irányzattal, ezzel az öncélú rendező elvvel, a sajtótörténet irodalomtörténeti megközehtését a sajtó és irodalom viszonyában tűzte ki feldolgozási célként. Ezen belül kerülhet csak sor a sajtó műfaj történeti és ízlést őrt éne ti témáinak feltárására. A sajtó szerepének irodalom- és ízléstörténeti megközelítése jelentős eredményeket hozott az első világháború időszakáig, ám az ellenforradalmi rendszer korszakát tekintve még nagyok a fehér foltok a sajtó és irodalom, sajtó és ízlés érintkezési szférájában. Feldolgozatlan kivezető utat látnak: a nemzeti egység megteremtését a fejlődés és haladás programja alapján.” Rassay Károly: Engedelmes parlament, ellenzéki ország. Esti Kurír, 1929. márc. 31. 4 Vö. Takács György: A sajtó és a kivételes hatalom. Jogtudományi közlöny Bp. 1973. 7—8. sz. 407-411. 5 Vö. Márkus László-Szinai Miklós- Vásárhelyi Miklós: Nem engedélyezem. A cenzúrabizottság dossziéjából. Budapest 1975. 447.
