Századok – 1979
Elmélet és módszertan - Márkus László: A legújabbkori magyar sajtótörténetírás módszertanáról; különös tekintettel az 1919–1944 közötti magyar sajtó történetére 884/V
A LEGÚJABBK0R1 SAJTÓTÖRTÉNET MÓDSZERTANÁRÓL 887 például az ellenforradalmi rendszer irodalompolitikája és a sajtó viszonya, akárcsak a munkásmozgalmi sajtó irodalmi, kulturális és ízléstörténeti funkciója. Az etikatörténeti megközelítésben vizsgálható az újságíróknak mint az értelmiség egyik rétegének történeti szerepe. 5, Rendező elvként hasznosítható a sajtó történetének szociológiai, illetve szociálpszichológiai megközelítése. Ez a szemléleti irány sajtótörténetírásunkban még eddig nem tudott megfelelően utat törni magának a kutatás területén, másirányú eredményeink sürgetik e hiány pótlását. Feldolgozásra vár a korszak sajtóorgánumai, és a társadalmi rétegeződésnek kapcsolata, alakulása. így például e témakörbe vág annak felderítése, hogy a jobboldali radikalizmus által propagált szociális demagógia milyen lapokban, folyóiratokban került előtérbe és milyen volt, hogyan alakult olvasóközönsége — társadalmi rétegeződését tekintve. Ezt természetszerűleg követi annak a kérdésnek megválaszolása, hogy a sajtóban publikált ideológiai döntések, közlések milyen szociálpszichológiai hatást váltottak ki. E témakör magába foglalja a sajtó műfajtörténeti összefüggéseit, változásait, az egyes lapok szerkesztési módszereinek, a rovatok összetételének, a hírközlési manipulációnak elemzését. Sajtótörténeti tapasztalatainkból tudjuk, hogy az első vüágháború után ugrásszerűen gyarapodott az újságolvasók köre. A háborút követő gyors és radikális változások felcsigázták a közvéleményt, az addigi, a szenzációt élvező olvasó helyére az olvasó mint — egyben - a történelem „szenvedő alanya” lépett. A szenzáció továbbra is érdekes maradt, de előtérbe került annak szociális oldala. A magyar ellenforradalmi rendszerben különösen fontossá vált a „szenzáció” szociális oldalának manipulálása, tehát elkendőzése vagy hamis irányba terelése. így került előtérbe a korszakban a szociális riport. Hatásuk elemzésében még kezdetlegesek kutatásaink. Szociológiai irányú feladat a sajtó nyelvének és hatásának felmérése is. 6. A sajtó történetének gazdaság-, illetve intézménytörténeti megközelítése. A kutatásnak ez az iránya elsősorban a sajtó intézmények, illetve vállalatok mint speciális tőkés vállalkozások történetének feltárását igényli. A gazdaságtörténeti rendező elv lényeges megkülönböztetést igényel a történeti periódusok során, a politika, illetve gazdaság primátusának változása, módosulása fontos szempontnak minősül. Fenti irányú kutatásaink során arra az eredményre jutottunk, hogy a sajtó az ellenforradalmi korszakban is kettős funkciót látott el: a társadalmi tudat befolyásolására törekedett, ugyanakkor tőkés vállalkozás szerepét is betöltötte. Míg a dualizmus korában az üzleti vállalkozás jelleg volt az elsődleges, addig az ellenforradalmi korszakban a kettő viszonya általában megváltozott, és csak speciális esetekben került az üzleti oldal előtérbe. A forradalmak leverése után a hatalomra került csoportok a sajtót első helyen mint tudatbefolyásoló és manipuláló eszközt használták, tehát hatalmi pozíciójuk egyik közvetlen függvényeként kezelték. Az üzleti szempont annyiban volt domináns — ez sem lebecsülendő —, amennyiben a hatalmi csoportnak a sajtóban elhelyezkedő tagjai abból egyéni gazdasági hasznot húztak. Az ellenforradalmi koalíció gazdasági célja a kapitalizmus restaurációja és fenntartása volt, a sajtóvállalkozás ennek alárendelt tényezője lett, szükség esetén szubvencionált terület a hatalmi érdekek térnyerésére, illetve megtartására. A restaurációt végrehajtó csoportok profitjuk bizonyos meghatározott részét fektették a sajtóba mint üzleti vállalkozásba, amely lényegében ráfizetéses volt, ám a tulajdonosoknak (tehát a hatalmi koalíció részeseinek) a szubvenciók folytán busás jövedelmet biztosított. Csak egy
