Századok – 1979
Tanulmányok - Romsics Ignác: A Tanácsköztársaság tömegbázisa a Duna–Tisza közén 230/II
A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖMEGBÁZISA 257 Foktői politikai megbízott május 4-én a „régi rend bűneiről” és a parasztok mentalitásáról, így „lustaságáról” beszélt hallgatóságának. A népgyűlés néhány résztvevője — élükön két ,4dsbirt okossal”, egy „önálló kovácsmesterrel” és egy „önálló kőművessel” - ezért inzultálta. A felbolydulásnak a gyorsan a helyszínre érkező kalocsai vörösőrség vetett véget.1 05 A május 6-i soltvadkerti piac „közvéleménye” úgy tudta, hogy „nincs már proletárdiktatúra, lemondott már a kormány”. A piaci kofák, valamint a helyi és a környékről bejött gazdák visszakövetelték a direktóriumtól lefoglalt vadász fegyvereiket. Mivel ezeket nem kapták meg, elhatározták, hogy megtámadják a községházát. A direktórium karhatalmat kért Kiskőrösről, amely azonban nem tudta lecsillapítani az elégedetlenkedőket. 8-án a direktórium lemondott. Az új választás zavartalanságát a 9-én megérkező kiskunhalasi vörösőr-század biztosította. A nyomozás kiderítette, hogy a lázongás fő bujtogatója és fő mozgatója K. Molnár Mihály 400 kát. holdas birtokos, további öt birtokos paraszt, két kereskedő, két rokkant katona és egy a direktóriummal személyi kérdések miatt - szemben álló vagyontalan földmunkás volt.106 Az április végi és május eleji Duna—Tisza közi ellenforradalmi hullám legfőbb tulajdonsága a szervezetlenség volt. A Tanácsköztársasággal legélesebben szemben álló vidéki földbirtokosok, gazdagparasztok, jegyzők és papok nem egy összehangolt akció részeseként, hanem ad hoc jelleggel, a románok közeli bevonulásának reményében, s a Forradalmi Kormányzó tanács lemondásával kapcsolatos hírek hatása alatt cselekedtek. Szervezett tömegbázisuk nem volt, támogatóik — általában birtokos parasztok — szintén a pillanat hatása alatt toborzódtak. A birtokos parasztság és a vidéki kispolgárság többsége nem követte őket. Az abonyi, ráckevei, soltvadkerti (és részben a foktői) események ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy a falusi és kisvárosi tanácsszervek jelentős része még az ilyen véletlen jellegű és általában csekély erőket mozgató lázadások elfojtására is képtelen. A direktóriumok, ill. a forradalom hívei mindhárom településen különösebb ellenállás kifejtése nélkül álltak félre. Ennek oka az volt, hogy az általában passzívan ellenzéki birtokos paraszti magatartás mellett objektíve a Tanácsköztársaságot védeni nem tudó, nem akaró vagy nem merő vidéki agrárproletariátus mozdulatlansága, közömbössége is az ellenforradalomnak kedvezett. A mezővárosokban szilárdabb alapokon nyugodott a munkáshatalom, s ez az április végi-május eleji napokban is megmutatkozott. A helyi munkásság, megbízható vörösőrség, s az ott állomásozó katonaság mindenféle ellenforradalmi megmozdulás sikerét kétségessé tette, s a vidéki parasztságnál egyébként is tájékozottabb és megfontoltabb városi középrétegek — Kecskemét kivételével — éppen ezért meg sem kísérelték a direktóriumokat eltávolítani. A mezővárosokban észlelhető május eleji ellenforradalmi mozgolódás és a Kecskeméten 3-án és 4-én történtek között fokozati különbség volt. Abban, hogy Kecskeméten válságosabb helyzet alakult ki, mint a többi mezővárosban, jelentős része volt az intéző bizottsági és direktóriumi tagok menekülésének, továbbá - közvetve — az április végi Kecskemét környéki ellenforradalomnak, amely szervezettségénél és viszonylag széles 10 5 PIA. 609. f. 852-53-54 ő.e. és uo. 619. f. 1/1920 - B. 120. ő.e. 1 0 6 Uo. 609. f. 12/45. és 12/ sz. nélk. 2. ő.e.; uo. 619. f. 1/1920 - B. 984. ő.e. és HIL. V.Ö.O.F. Karh. oszt. ir. 1919. máj. 10. 111/17. 50 It-i j.
