Századok – 1979
Tanulmányok - Romsics Ignác: A Tanácsköztársaság tömegbázisa a Duna–Tisza közén 230/II
258 ROMSICS IGNÁC tömegbázisánál fogva külön típust képviselt a Duna—Tisza közi ellenforradalmi akciók első hullámán belül. Az ún. szentkirályi ellenforradalom vezérkara a város fiatal tartalékos tisztjei és a hagyományosan ott állomásozó három ezred (részben a Vörös Hadseregben szolgálatot teljesítő, részben szolgálaton kívüli) hivatásos tisztjei közül regrutálódott. Szervező munkájuk sikerének, tehát viszonylag számottevő paraszti tömegbázisuk korai megteremtődésének fő oka a kecskeméti direktórium indokolatlan s a helyi társadalmipolitikai közeg miatt különösen irreális radikalizmusa volt. Az április végi és május eleji Duna—Tisza közi ellenforradalmi megmozdulások — kivétel talán csak a Kecskemét környéki ellenforradalom - a Kormányzótanács rendeletéivel kapcsolatos március végi és április eleji spontán dühkitörésekhez hasonlóan nem voltak igazán veszélyesek, de már mindenesetre élesen jelezték a birtokos parasztság aktivizálhatóságában és a vidéki agrárproletariátus passzivitásában rejlő igen komoly potenciális veszélyeket. A május eleji „lélegzetvételnyi szünet” megfelelő belpolitikai kihasználása, mindenekelőtt a törpebirtokosok és földmunkások „forradalmasítása” bizonyára sokat segíthetett volna ezen a helyzeten. A hibák kijavítására azonban sem országos, sem helyi szinten nem tettek lépéseket, s ami talán még ennél is fontosabb, az ország rendkívül súlyos külpolitikai és gazdasági helyzetéből adódó (elsősorban közélelmezési) nehézségek is nagymértékben fokozódtak. A munkáshatalom Duna-Tisza közi vezetői mindezek következtében május végére, júniusra gyökeresen új politikai szituációval találták szemben magukat. Június: a Tanácsköztársaság tömegbázisának csökkenése, a forradalom válsága Május végére, s különösen júniusra mind a birtokos parasztság, mind az agrár- és ipari munkásság politikai hangulata és viselkedése jelentős mértékben módosult. Azok a közép- és kisparasztok, akik áprilisban még vonakodtak a Tanácsköztársaság ellen fegyvert fogni, júniusra az április végi és május eleji ellenforradalmi megmozdulások fő szervezőinek aktív támogatóivá váltak, sőt néha maguk kezdeményeztek helyi jellegű Tanácsköztársaság-ellenes akciókat. Azok az agrárproletárok és ipari munkások, akik áprilisban lelkesedtek, júniusra csalódottá váltak, akik pedig már áprilisban is csalódottak voltak, júniusra kiábrándultak. Az egyes rétegek hangulat- és magatartás-változtatásának okai sokrétűek és különbözőek voltak, de így vagy úgy valamennyi összefüggött egyfelől az ország objektívnek tekinthető gazdasági és külpolitikai-katonai helyzetével, másfelől a Kormányzótanács rendeletekben rögzített belpolitikájával. A birtokos parasztság magatartás-változása alapvetően anyagi helyzetének és lehetőségeinek a megváltozásával függött össze. Mint már utaltunk rá, batyuzásból és a vidékre utazott felvásárlókkal kötött csereüzletekből az első hetekben jelentős hasznot húztak a készletekkel rendelkező parasztok. A részben legális, részben földalatti szabadkereskedelem azonban májusra visszafejlődött, júniusra pedig szinte teljesen megszűnt. Ennek egyik oka az iparcikkek gyorsan fokozódó hiánya, a másik pedig a pénzügyi nehézség volt. A megbízhatónak hitt „kékpénz” május végére, júniusra gyakorlatilag eltűnt a forgalomból, mert a bérből élők ún. fehér pénzben kapták fizetésüket. Ezért pedig a
