Századok – 1979
Folyóiratszemle - Györffy György: István király és műve (Ism.: Heckenast Gusztáv) 708/IV
TÖRTÉNETI IRODALOM GYÖRFFY GYÖRGY: ISTVÁN KIRÁLY ÉS MŰVE (Gondolat. Budapest 1977. 668 1.) Habent sua fata libelli. A körülmények szerencsés találkozása folytán Györffy György István király monográfiáját a Szent Korona hazatérésének napján dobhatta piacra a Gondolat Kiadó; ez is hozzájárult a gazdagon illusztrált, szép kiállítású kötet hatalmas közönségsikeréhez. A könyv keletkezéstörténete azonban arról tanúskodik, hogy megírására is a legszerencsésebb körülmények között került sor, azokban az években - az olvasóközönséget tekintve -, amikor történettudományunk visszanyerte hitelét, és amikor - a szerzőt tekintve - Györffy György pályájának arra a pontjára érkezett, ahol a legtöbb sikerrel kísérelhette meg István király életművének monumentális összefoglalását. Ennek köszönhető, hogy az „István király és műve” egyúttal a szerző munkássága legutóbbi két évtizedének is reprezentatív összefoglalása. Bár a könyv — lábjegyzetek híján — a tudományos népszerűsítő műfajba tartozik, nem jöhetett volna létre súlyos tudományos előzmények, az Árpád-kori történeti földrajz hatalmas anyaggyűjtése, az előkészületben levő Documenta Antiquissima oklevél kritikai vizsgálatai, továbbá a szerzőnek a magyar állam eredetéről, a honfoglaló magyarok településrendjéről, és az Árpád-kori szolgáló népekről írt monografikus munkái nélkül, a szintézis megalkotásához pedig felbecsülhetetlen segítséget nyújtott Györffynek a tíz kötetes Magyarország története első kötetébe írt Magyarország története 893-1116 c. fejezete és ennek nyilvános vitája. Györffy György a 10-11. századi forrásoknak ma nálunk kétségkívül legjobb ismerője. Természetes, hogy különböző forráscsoportok analíziséből levont szuggesztív hipotézisei - elsősorban a rokontudományok művelői körében - egyetértő visszhangot váltottak ki; de az is természetes, hogy sűrűn követték egymást a kritikai hangok, a hipotéziseket elutasító szakmai állásfoglalások is. Az István király-monográfia véleményem szerint az elmúlt két évtized különböző hipotéziseinek közös próbaköve: itt dől el, fel lehet-e vajon építeni a korábbi tanulmányokból és rész-monográfiákból István király korának harmonikus történeti szintézisét. Az ,Jstván király és műve”, ahogy az olvasók előtt áll, azt mutatja, hogy Györffy György „műve”, hipotéziseinek rendszere önmagában megálló, belső ellentmondásoktól mentes összegezést tett lehetővé. István király korának, szerteágazó forrásanyagának nem ez az egyetlen lehetséges rendszerezése, de kétségkívül olyan rendszerezés, amely minden korábbinál árnyaltabb, gazdagabb, ennélfogva meggyőzőbb. És vannak olyan elemei, nem is építőkövei, hanem egész épületrészei, így a különböző magyarországi térítések és az egyházszervezés egymást követő szakaszainak kronológiai és tartalmi tisztázása, amelyek lényegükben véglegesnek tekinthetők. Úgy gondolom, nem érdektelen még elöljáróban megvizsgálni két kérdést. Az egyik Györffy viszonya saját, régebben kifejtett hipotéziseihez, a másik az a módszer, amit Györffy a források egymáshoz viszonyított értékrendjének meghatározására kidolgozott. Az „István király” három nagyszabású - visszatekintve már úgy tűnik - előtanulmányában, a magyar állam eredetéről, a honfoglaló magyarok településrendjéről és a szolgáló népekről szóló írásokban kifejtett hipotézisek lényegükben és számos részletükben szerves rendszert alkotnak. A szerző tehát fenntartotta korábbi megoldásait, de egyáltalában nem ragaszkodott minden egyes korábbi megoldáshoz: elejtette például a késő avarkori régészeti leletanyagnak a honfoglaló magyarokhoz kapcsolását, módosította véleményét Koppány genealógiájáról, Vászoly feleségének személyét illetően pedig régebbi megoldását, amelyről annak idején polémiát is folytatott, most már csak vitabeli ellenfelével egyenlő értékű megoldási javaslatnak minősíti. A korábbi hipotézisek tehát, miközben
