Századok – 1979
Tanulmányok - Diószegi István: Az 1877. évi budapesti szerződés előtörténete 957/VI
AZ 1877. ÉVI BUDAPESTI SZERZŐDÉS ELŐTÖRTÉNETE 959 alatt olyan hatást váltott ki, hogy fokozatosan az egész politizáló orosz közvéleményt, sőt a szélesebb társadalmi rétegeket is magával ragadta.3 A pétervári kormányzóság vezetője 1876 őszén arról számolt be, hogy az orosz parasztság a szerb csapatok élén harcoló Csernyajevben Krisztus küldöttjét látja, az intelligencia pedig várja és sürgeti a balkáni államok melletti diplomáciai vagy fegyveres beavatkozást.4 Amikor Akszakov, a mozgalom inspirátora és vezetője kijelentette, hogy Oroszország mint állami organizáció fogja felkarolni az összes szlávok ügyét, már nem csupán saját vágyairól beszélt, hanem egyben egy meglévő politikai tömegerő elvárásait juttatta kifejezésre.5 A szlavofil propaganda a cárné és a trónörökös személyén keresztül a kormánykörökhöz is utat talált. Az „egzaltált patriotizmus”, amelyről Gorcsakov eredetileg pejoratív hangsúllyal beszélt, a jövendő orosz külpolitika kialakításában egyre nagyobb szerepet kapott. Hiba lenne persze túlzásokba esni a szlávbarát mozgalom és a szlavofil propaganda kormánypolitikai hatását illetően. Boris Nolde, a cári külpolitika jónevű historikusa alighanem alaposan elveti a sulykot, amikor a cári külpolitika aktivizálódását kizárólag ebből az áramlatból származtatja, és az így keletkezett háborút a cári Oroszország egyetlen demokratikus eredetű háborújának nevezi.6 A cári rendszer túlságosan is mozdíthatatlan és merev, az orosz külpolitika nagyon is határozott irányú és céltudatos volt ahhoz, hogysem egy ilyen idegen tényező irányt szabhatott volna számára. Pokrovszkij, a cári külpolitika első marxista kritikusa, teljes joggal veti el ezt a misztifikálást. De ő meg az ellenkező végletbe csap át, amikor a szlavofilek tevékenységét az „udvari szállítók” szerepkörére redukálja,7 és csupán azt a jelentőséget tulajdonítja nekik, hogy érveket szolgáltattak a nélkülük és hatásuk nélkül meghozott döntések széles körben való elfogadtatására. A szláv komiték 1876 nyarán-őszén túlságosan jelentékenyek és befolyásosak voltak ahhoz, hogysem ilyen passzív szerepkörrel megelégedhettek volna. Az igazság valahol középütt található. Az „egzaltált patriotizmus” 1876 őszén kétségkívül külpolitikai jelentőséget nyert, de csak azért kaphatott ilyent, mert a „cár méltóságában” kifejezésre jutó külpolitikai koncepció eljutott arra a felismerésre, hogy a további passzivitás perspektivikusan az orosz hatalmi érdeket veszélyezteti. Mindenesetre 1876 nyarának végén, miközben az európai diplomácia az „elmocsarasítás” esélyeit latolgatta; az orosz külpolitika irányítói körében formálódni kezdett az elképzelés, miszerint Oroszországnak ki kell lépni a kulisszák mögül, és elhatározó lépést kell tennie a keleti kérdés megoldására. Hogy milyen is legyen az elhatározó lépés, az orosz diplomáciai karban^ erősen megoszlottak a vélemények. A cár krími nyaralójában, a Livádia kastélyban 1876 szeptemberének első felében éles viták zajlottak le. Voltak olyanok, akik a pánszláv befolyásának engedve Oroszország izolált akciója mellett törtek lándzsát, és azt indítványozták, hogy ultimátumszerűén állítsák válaszút elé Törökországot.8 Az izgatott *Nyikitin, Sz. A.: Szlavjanszkie komitetü v Rosszii v 1859 1976 godah. Moszkva, 1960. 4Oszvobozsdenyije Bolgarii ot tureckovo iga. Moszkva, 1961. I. k. 463-464. * Ny iki tin i. m. 326. * Nolde, Boris: L’ action diplomatique russe de 1875-1876. In: Goriainow, Serge: La question d’Orient ä la veille du traité de Berlin (1870-1876). Paris, 1948. 21. 7 Pokrovszkij, M. N: Diplomatija i vojnü carszkoj Rosszii v XIX. sztoletii. Moszkva, 1923. * Hünigen, Gisela: Nikolaj Pavlovit Ignat ’ev und die russische Balkanpolitik 1875-1878. Zürich-Frankfurt, 1968. 129.
