Századok – 1979
Folyóiratszemle - Garzó Imre: Életem és abból merített gondolatok (Ism.: Urbán Aladár) 911/V
TÖRTÉNETI IRODALOM 911 tudomásul és vállalják teljes egészében is ezt a történelmet. Munkájuk így, nemcsak magas szakmai színvonalával vagy kiállításával, de legalább annyira ezzel a magatartással is sokak számára példaként szolgálhat. Vörös Károly GARZÓ IMRE ÉLETEM ÉS ABBÓL MERÍTETT GONDOLATOK Sajtó alá rendezte és jegyzetekkel ellátta Blazovich László és Varsányi Péter István. Az előszót írta Varsányi Péter István Magvető Könyvkiadó, 1978. 268 1. Garzó Imre életírása kellemes meglepetés a 19. századdal foglalkozók és a memoárok kedvelői számára. A kötet nem tartalmaz ugyan szenzációkat, nem old meg vitatott kérdéseket, mégis érdekes, hasznos olvasmány. Szerzője középosztálybeli értelmiségi, aki fiatalságát a mozgalmas 1840-es években élte, részt vett a szabadságharcban, két évet szolgált büntetésből az osztrák hadseregben, majd megszerezte mérnöki oklevelét, de foglalkozását otthagyva, tanárnak ment, majd a politikába és a közéletbe is belesodródva, szereplője lett a dualizmus-kori Hódmezővásárhely életének. A nagymúltú Bethlen Gábor Gimnázium könyvtárából előkerült emlékezések gondozásával az iskola két tanára egy eleddig ismeretlen, de tiszteletünket megérdemlő személyiséget emel ki az ismeretlenség homályából. A tisztes életkort megélt Garzó Imre (1827-1914) meglehetősen későn, 1896-ban fogott hozzá az íráshoz. Bár gyermekéveinél kezdte az eseményeket, nem esett az öregkori emlékezek hibájába, akik túlrajzolják a gyermekkort, vagy egyes eseményeknek a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítanak. Korai árvasága, a reformkori iskolai élet és a földmérési gyakorlat ugyanolyan tárgyilagos ismertetést kap, mint az a tény, hogy Kecskeméten egy iskolába járt Jókaival és Petőfivel. Friss emlékezet és kellő mértéktartás jellemzi ezeket a részeket, de a későbbieket is. Nem igyekszik jólértesültnek feltűnni, magát az események középpontjába állítani a szabadságharc idején sem, amikor pedig fontos események szemtanúja, sót résztvevője volt. Garzó Imre - mint erre a bevezető is utal - nem tartozott a radikális ifjúsághoz, s nem is elsők között állott a honvédek közé. 1848 nyarán még Vas megyében végezte a tagosítást előkészítő földméréseket. Szeptember 12-én jött a híre Jellasics betörésének. ,Ezzel minden halogatásnak vége szakadt” - adja tudtul póztalanul a szerző, aki október 1-én már tüzér volt az Újépületben, s október 16-án útban volt ,,az önként vállalkozókból rögtönözve alakított” üteggel Parndorf felé. (56-57. 1.) Ezt követően eleven, de az életkor diktálta mérséklettel előadott ismertetését kapjuk a tábori életnek, az ellenséggel való első szembekerülés pillanatának, a schwechati eseményeknek, a visszavonulásnak, a Görgeyvel való találkozásnak, a főváros kiürítésének. A fiatal tűzmester ezt követően ott van a szolnoki, a kápolnai, a tápióbicskei, az isaszegi ütközetben, Aulich Pest alatt „tüntető” hadtestében, majd Buda ostrománál és az ácsi csatában. Akár résztvevője a harci cselekményeknek, akár a tartalékban szerepel, Garzó csak azt mondja el, aminek részese volt, amit látott. Megállapíthatóan nem merít a kézirat elkészültekor már tekintélyes mennyiségű szabadságharcos emlékiratok és tanulmányok anyagából. Nem kíván katonai szakértővé előlépni, megelégszik a földmérőből lett tüzértiszt itt-ott elejtett szakmai megjegyzéseivel. (Az emlékezések íróját 1849. július 16-án nevezték ki hadnaggyá.) Garzó Imre egész életútja többé-kevésbé jellemzőnek tekinthető a vesztett szabadságharc után helyét megváltozott feltételek és gyakran kényszer diktálta körülmények között megkereső generációra. A szabadságharc alatti magatartása: az, hogy nem politizál, hogy állítólag el sem jut hozzá a kápolnai vereséget követő vezér-válság híre, hogy meg sem említi a Függetlenségi Nyilatkozatot, hogy nem gondolt „a háború után” kérdéseire - mindez nyilván nem volt korosztályának jellemzője. Erősen szemlélődő természetét megismerve azonban nincs okunk kételkedni szavaiban: „Tíz hónapi hadjáratunk alatt sohasem merült föl elmémben a kérdés, hogy mi lesz estig, vagy mire virradunk. Közvetlenül reám néző katonai dolgokon kívül semmire sem gondoltam . . . annyira egészen átengedtem magam a szabadságharc folyamatának.” (94. 1.) Ebből a megközelítésből érthető azután a világosi fejlemények leírása, amikor az első reagálása az volt, hogy mi lesz velük, hiszen ágyúik elhagyásával életük is célját veszítette. A kései olvasónak ehhez a beszámolóhoz természetesen azt is
