Századok – 1979
Történeti irodalom - Szkrinnyikov R. G.: Borisz Godunov (Ism.: Szvák Gyula) 903/V
TÖRTÉNETI IRODALOM R. G. SZKRINNY1KOV: BORISZ GODUNOV (Moszkva, „Nauka” 1978. 192 1.) M. Pokrovszkij, összehasonlítva Borisz Godunovot Rettegett Ivánnal és Fjodor Ivánoviccsal, úgy fogalmazott, hogy az egyedüli államférfi Borisz volt közülük. De ha megidézzük a cár kortársait - köztük azokat is, akik nem túlságosan szimpatizáltak személyével akkor szintén egy sokra hivatott, nagyformátumú személyiség portréja bontakozik ki előttünk. Az utókor összességében mégis inkább negatív képet rajzolt az első választott orosz uralkodóról: a forradalmi elemek ugyanis Borisz Godunovot is természetesen az önkényuralom jellegzetes képviselőjeként fogták fel, ami meghatározta értékelésüket, míg a hivatalos irányzatok - Borisz Dmitrij cárevics rejtélyes uglicsi halálában játszott állítólagos szerepétől bcfolyásoltan - elsősorban érzelmi-morális alapon utasították el a boriszi életművet. Akár pozitívan, akár negatívan értékelte azonban az utókor Boriszt, abban majdnem mindig egységes volt, hogy másodrendű szerepet tulajdonított neki: a 16. századi orosz történelmet ugyanis sokáig elhomályosította Rettegett Iván alakja. Jogosan tartotta tehát a nagy orosz történész, Sz. F. Platonov a történettudomány kötelességének Borisz Godunov rehabilitálását. A 20-as évek első felében megjelent népszerű könyvében maga Platonov végezte el ezt a feladatot. Az idők folyamán azonban ismét aktuálissá vált a Borisz Godunov-értékelésre való visszatérés. A 40-50-es években a szovjet történettudományban eluralkodott Iván-heroizálás rányomta tudniillik bélyegét a bojár cár megítélésére is, akinek személye, tevékenysége nem kapott kellő hangsúlyt: Borisz Godunovnak mind a mai napig nem szenteltek önálló könyvet. S bármennyire is komoly teljesítmény volt a maga idejében Platonov munkája - nyilvánvalóan nem töltheti be a szóban forgó historiográfiai rést. R. G. Szkrinnyikov tehát hasonló nagyásgú feladatra vállalkozott, mint a Rettegett Iván című könyv esetében: míg azonban ott egy misztikus ködbe burkolódzó személyiség alakját kellett a torzítások által rárakott hamis értékek rétegeitől lemeztelenítenie, addig itt egy súlyosan jelentkező hiányt pótolt. A két könyvet természetesen nem elsősorban a vállalkozás nagysága közelíti egymáshoz, hanem a két uralkodó nevével fémjelzett korszakok közötti időbeli kontinuitás. Igaz, Iván halála és Borisz cárrá választása között 14 év telt el, de már a korabeliek számára sem volt titok, hogy Rettegett Iván gyengeelméjű utódja, Fjodor Ivánovics helyett sógora, Borisz kormányozta a hatalmas birodalmat. Nem egykönnyen tudta természetesen elfogadtatni főhatalmát a fejedelmi arisztokrácia körében: többször állt a bukás szélén, de mindig ügyesen kiéviekéit a nehéz helyzetekből. Tényleges hatalmát az idők folyamán, nagy taktikai készségről téve tanúbizonyságot formálisan is elismertette. Kormányzásának első szakaszát, Fjodor haláláig, úgy jellemezhetnénk legjobban, mint konszolidációs politikát. Boriszra rótta ki a történelem azt a hálátlan feladatot, hogy az Iván által szétzilált, csőd szélére került birodalmat ismét felvirágoztassa. S bár Godunov a rettegett cárnak mindvégig hű embere volt, a cár iránti esetleges személyes-érzelmi kötelékek egyáltalán nem akadályozták meg abban, hogy annak halála után reálpolitikusként az addigi politikai rendszert teljesen felszámolja. E megállapításnak ellentmondani látszik az a tény, hogy a kortársak, de az utókor is gyakran az iváni politika folytatóját látja benne. Való igaz, hogy Borisz is abszolút uralomra törekedett, akárcsak IV. Iván. Az abszolút uralomra törekvés azonban az orosz feudalizmus felfelé ívelő szakaszában egy igen hosszú időszakra jellemző, az esztelen iváni végletességek azonban egyedül csak IV. Ivánra. Borisz Godunovot pedig éppenhogy a politikai éleslátás és a mindenkori helyzettel adekvát cselekvés jellemezte. Igen sajnál
