Századok – 1979
Elmélet és módszertan - Márkus László: A legújabbkori magyar sajtótörténetírás módszertanáról; különös tekintettel az 1919–1944 közötti magyar sajtó történetére 884/V
A LEGÚJABBKORI SAJTÓTÖRTÉNET MÓDSZERTANÁRÓL 889 ez a polgári liberális modell nem jött létre, hanem annak feudális eredetű — intézményes és tudati — kategóriákkal terhes, tehát lényegében erősen torzított formája. Ez a torzulás tükröződik a nyilvánosság elvének funkcionálásában és — természetesen - funkcióváltozásaiban is. S miután a 20. század első felében a nyilvánosság szférájának a sajtó a legjellegzetesebb és egyben legautentikusabb intézménye, e torzulás a sajtó struktúrájában és struktúraváltozásaiban is megállapítható. A századfordulón kialakuló polgári sajtóstruktúra is magán viseli a feudális vonásokat; miközben maga még harcban áll a feudális maradványokkal, ugyanakkor már szembekerül a dolgozó osztályok nyilvánosságigényeivel. A magyarországi polgári sajtóban a torzulás fő jellemzője az egyidejű szembenállás a feudális és szocialista tendenciákkal. A polgári társadalom sajtója, beleértve a polgári társadalomban létrehozott és működő munkássajtót — szociáldemokratát és kommunistát — része volt a magyarországi társadalomnak és azért magán viselte e társadalom ellentmondásainak a jegyeit. A monopolistává változó tőkés társadalom történeti mozgása a magyar polgári sajtó struktúrájának kialakulásában és változásában is meghatározó keret. b) Az adott társadalmi struktúra változásait, módosulásait, elsősorban a belső periodizációból kiindulva vizsgálhatjuk a sajtóstruktúrához való viszony összefüggéseiben. Nélkülözhetetlen természetesen az előző periódusok elemzése, éppen a speciális történeti mozgás okából, gondolunk itt a polgári demokratikus és szocialista forradalmakra, illetve azok bukására. Ismernünk kell azokat az ellentmondásokat, amelyek a 20. században „exponálódott” feszültséget, illetve robbanásokat kiváltották a történeti mozgás különböző szféráiban. S miután a gazdaság, a társadalom, a politika és a kultúra változásai összetettek, sőt ellentmondásosak, a speciális vonásokat ennek figyelembevételével kell megrajzolni. 2. A társadalmi harcok - kelet-európai - dinamikája mint sajátos tendencia. A 20. századi magyarországi gazdasági és társadalmi fejlődés sajátos ellentmondásai — az erős feudális maradványokkal terhelt jellegből adódóan — a társadalmi harcok összetettségében jelentek meg. A történeti mozgásban — az első világháború utolsó éveiben különösen — sajátos dinamika figyelhető meg: ez, a mozgás egyre inkább felgyorsuló tendenciája, méghozzá polarizált módon, ti. a felgyorsulás egyaránt jelentkezik a forradalmi és ellenforradalmi erők táborában. Nem elhanyagolható tény ugyanakkor az sem, hogy mindkét tábor önmagában is heterogén, összetett. Tudott, hogy a soknemzetiségű monarchia belső ellentmondásai idézték elő a monarchia felbomlását, majd a polgári demokratikus és a szocialista forradalmakat, de ugyanezek az ellentmondások nem kis szerepet játszottak abban, hogy az igazságtalan trianoni béke diktátumtól sújtott Magyarországon győzött, majd megszilárdult az ellenforradalmi rendszer. Egyrészt a történeti mozgásnak ez a „dinamikus” jellege, másrészt a tudati fejlődésnek, illetve változásnak az általánosnál — így a nyugat-európainál — jóval lassúbb alakulása, olyan tényezők, amelyek a magyarországi sajtóstruktúra alakulásában már eleve meghatározó szerepet játszottak. Az ellenforradalmi rendszer és az egyébként is visszamaradt társadalmi tudat további torzulásának kölcsönhatása pedig azért igen fontos körülmény, mert a sajtó közvetítő funkciója a történeti fejlődés objektív és szubjektív oldalai között a téma sajtótörténeti kutatásának iránytadó szempontja.
