Századok – 1979
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Társadalmi és nemzeti kérdés az utolsó erdélyi rendi országgyűlésen 851/V
858 MISKOLCZY AMBRUS rovására akartak az udvartól kedvezményeket, mert „olyan a román nemzet helyzete az együttélő nemzetekével szemben, hogy az egyenjogúság elvének a románokra való kiteijesztése esetén, amiben senki sem kételkedik, az egyenjogúság áldásai a valóságban igen csekélyek lesznek”.2 3 2 3Nicole Popea: Memóriáiul Archiepiscopului Metropolitului Andreiu báron de §aguna sau luptele nationale-politice ale Románilor. 1846-1873. Sibiu. 1899. I. к. 339. 244raíő Endre: Egykorú demokratikus nézetek az 1848-1849. évi magyarországi forradalomról és ellenforradalomról. Bp. 1971. 9-11. Spira György: Szeged jegyében. Történelmi Szemle. 1976. 3. 494-495. 26/. Tóth Zoltán: Kossuth és a nemzetiségi kérdés 1848-49-ben. Emlékkönyv Kossuth Lajos születésének 150. évfordulójára. Bp. 1952. II. k. 307. 27Vö. L Tóth: i. m. 258. Mikó Imre a diéta július 18-i záróülésén így fogalmazta meg ezt a gondolatot: „Éljen mindnyájunk keblében azon hit: miként ha van számunkra üdv, ha van nemzeti önállóság, ha az európai népfajok maholnap bekövetkezendő élethalálharcát túlélnünk sikerül, azt egyedül a Uniónak köszönhetjük.” Diaetaba 97. cs. 28Barnu|iu, miközben magyar nagyhatalmi törekvésekre emlékeztetett, azt kezdte fejtegetni, hogy „hazánk a természettől magas falakkal övezett vár, melyek nélkül a pannoniai mezők magyarjai Aligha vitatható, hogy a három nemzeti mozgalom hangadó erői, különböző szinten és eltérő módokon, saját hegemóniájukat is próbálták biztosítani. Ezért is láthatjuk a mából visszatekintve a nemzeti együttélés kérdésében sok vonatkozásban e mozgalmak megítélésének a mércéjét azokban a magyar, román és szász tervezetekben, tervezgetésekben és törekvésekben, amelyek a nemzeti fejlődést célzó igényeket egyeztetni próbálták,24 és végül 1849-ben a szegedi törvényhozás tettéhez vezettek, amellyel a polgári alkotmányosság vívmányai mellett „a magyar birodalom területén lakó minden népiségek nemzeti szabad kifejlődésé”^ olyan széles körű közéleti nyelvhasználati jogokkal biztosította, mihez hasonlókat 1848 tavaszán követeltek a tájékozódni kezdő nem magyar nemzeti mozgalmak.25 A szegedi országgyűlés határozata tragikus fejlemények láncolatának és az abból levont tanulságoknak volt az eredménye. 1848 tavaszán viszont a kezdeti közeledési kísérletek, a közös tüntetések lelkesedése, a régi rendszer várható bukása fölötti öröm feltörése után a szembefordulást elősegítő tendenciák kezdtek előtérbe kerülni, abban az ütemben, ahogy a magyar kormány pozíciói gyengülni látszottak, és a paraszti társadalom forrongani kezdett. A forradalmi átalakulás reményében tájékozódni kezdő erők mozgásba lendülése a hatalomra igényüket bejelentő csoportok és rétegek versengésévé kezdett fajulni.26 A bizonytalanság, hogy egész Európát átfogó nemzetiségi küzdelmekre kerülhet sor, csak fokozta az elszántságot, hogy egymás törekvéseiben csak az agresszív szándékot lássák. Egyre erősebb és általánosabb lett a helyzet érzékelésének az a módja, amely a nemzethalál és az önfenntartáshoz szükséges nemzeti nagyságot célzó törekvések alternatívájában jutott kifejezésre. A francia forradalom „szabadság vagy halál” jelszavára emlékeztető „unió vagy halál” magyar jelszava nem az együttélő népek fiai elleni fenyegetésnek adott hangot, hanem a nemzeti önfenntartás követelményének.2 7 Az viszont a helyzetérzékelés tragikus következménye volt, hogy a románok és a szászok ebből csak a fenyegetést kezdték látni és láttatni. Az egyre nagyobb befolyásra szert tevő Simion Bárnu^iu, egykori balázsfalvi tanár a balázsfalvi nemzeti gyűlésén tartott beszédének egyik fő motívuma lett, hogy ami a magyarok számára élet, az a románok számára halál, s ezt a tételt szillogizmussá alakítva le is vonta a végkövetkeztetést,2 8 miközben ma is megszívlelendő módon fejtegette a
