Századok – 1979
Közlemények - Miskolczy Ambrus: Társadalmi és nemzeti kérdés az utolsó erdélyi rendi országgyűlésen 851/V
854 MISKOLCZY AMBRUS rendi sérelmi ellenzékiség formáit kellett továbbéltetni, hogy majd a rendi alkot* mányosság kiépített bástyáiból foghassanak hozzá a polgári átalakulás feltételeinek megteremtéséhez. Az európai forradalom viszont olyannyira általánosan elfogadott valóságformáló értékszempontokká tette a kor nagy eszméit, hogy erre a sérelmi ellenzéki taktikára már nem volt szükség, bár a sérelmi taktikával mozgósított s a követküldésben nagy szerepet játszó kisnemességgel és a belőle kiszakított határőrséggel számolni kellett, hiszen tudták, lét viszonyaik javulását számon kérik majd, méghozzá a kor nagy jelszavaival élve. A Hunyad megyei 2. román határőrezred rákosdi századához tartozó 13 falu nemesekből lett határőrei nevében a diétához beadott kérvény nem is titkolta: „Ha Március 15. előtt volnánk, elvesztett nemesi jogainkat kérnők vissza: s ingyen önköltségünkhöz tett nyomasztó katonai szolgálatunk miatt rakott adósságunk elengedését” . . . „Most azonban a korszellem hatalmas szavát értve, az egyenlőség, szabadság és testvériség szent és örök életű eszméjéből született elvvel óhajtjuk mi is bonyolult dolgaink kiegyenlítését.. ,”8 8OL. Diaetalia 97. cs. 9OL. 1848/49-i minisztériumi levéltár. Miniszterein ok ség. Vegyes iratok. 66. cs. Weér Farkas, ld. Bethlen János, Teleki Domokos, Jósika Miklós, Zeyk József, Béldi Ferenc, Ifj. Bethlen János, Bánffy János, Pálffy János, Kemény Domokos levele a miniszter tanácshoz. Kolozsvár 1848. máj. 20. (Grófi, bárói rangjukat az aláírók nem tüntették fel.) Metternich hiába próbálta tehát évtizedeken keresztül Európától Erdélyt elzárni. Az erdélyi fejlemények az európai forradalom szerves részei lettek. A kortársak közül nem is kételkedett abban senki, hogy a forradalom hullámai Magyarországból csaptak be Erdélybe, s hogy milyen sikerrel söprik el a régi rendet, az döntően a Magyarországhoz való viszonytól függött. A magyar liberálisok egész eddigi tevékenységükhöz híven a diéta főfeladatát „a két testvérhaza” egyesítésében látták, hogy végre befejezhessék több mint másfél évtized politikai törekvéseit és küzdelmeit, s aztán a polgári átalakulás útjára léphessenek. Meggyőződésük szerint „Erdélynek Magyarországgal egyesülése vagy ezen az országgyűlésen történik meg, vagy tán többé soha sem. Ki tudja, hogy az európai viszonyok mikor lesznek oly kedvezőek, mint most. . .”9 2. Harc az unióért Az unióért vívott harc szervesen illeszkedik a kor nemzeti egységtörekvéseinek vonulatába. Abban különbözött a dunatáji népek egységet célzó igényeitől, hogy az egyesítésre váró területek történetileg és kulturálisan már nagyon szorosan kapcsolódtak egymáshoz. Erdély a magyar korona jogán és a magyar korona tartományaként került 1690-ben a Habsburg birodalomba. Talán a német egységtörekvéssel rokoníthatnánk leginkább a magyart. De a magyar esetében egy egykor létezett egység visszaállításáról volt szó. A nemzeti egységet célzó propagandát nyíltabban lehetett kifejteni, mint Európában bárhol. S „a két testvérhazát” összefűző kapocs még azért is rendkívül szoros volt, mert a vámközösségen kívül a Királyhágó két oldalán élő nemesség nemzetiségre való tekintet nélkül mindig is többé-kevésbé ugyanazoknak a jogoknak örvendett, mondhatnánk, ugyanannak az állampolgárságnak az előnyeit élvezte. Az 1790-es években már felvetődött az unió igénye a rendi ellenállás hatékonyabbá tételének és a magyar etnikum egyesítésének szándékával. Egy emberöltő múlva, az
