Századok – 1979
Tanulmányok - Kun Miklós: A baloldali szabadkőművesség mint ideológia és szervezeti keret a 19. század közepén 791/V
798 KUN MIKLÓS helyzet azonban gyökeresen megváltozott. Itália-szerte mind több neofita lépett be a szabadkőművesség soraiba. Ám helytelen lenne azt állítani, hogy a mozgalom npnden tagja rokonszenvezett volna G. Garibaldinak vagy a G. Mazzini irányította Akció Pártnak az ország egyesítésére és leendő berendezkedésére vonatkozó elképzeléseivel, kiváltképpen a köztársasági nézetekkel. Piemontban még az 1850-es években is tapasztalható volt például a Savoyai-dinasztiához hű, jómódú kereskedő polgárságnak, a befolyásos hivatalnokoknak és magas rangú tiszteknek a páholyokba áramlása; ők az egységes királyság kialakulásával párhuzamosan alárendelni igyekeztek a mozgalmat az uralkodó osztály aktuális bel- és külpolitikai érdekeinek. Jól kimutatható e folyamat Szicíliában is, ahol 1860-tól kezdve éles küzdelem indult meg a páholyokon belül a Torinóhoz politikai és mozgalmi téren egyaránt közelálló monarchisták, valamint a garibaldiánus balszámy között. A piemonti mérsékelt szabadkőműves vezetést tehát konkrét napi politikai célok is vezérelték, amikor a „testvérek” országos egyesítésére törekedtek.2 1 21 G. Candeloro: i.m. V. 93—94. aL4. Luzio: i.m. II. 50-51.; G. Leti: i.m. 337-345.; C. Candeloro: i.m. V. 179. 2 3 Ä. Luzio: i.m. П. 27. A szerző itt — akárcsak másutt - meglehetősen szkeptikusan ír G. Garibaldi és az általa vezetett szabadkőműves irányzat ezt követő fokozottabb térhódításáról. Érdekes azonban az a statisztika, amelyet lábjegyzetben közöl, és amely szerint 1863-ban 40, 1865-ben 77, 1868-ban pedig 121 itáliai szabadkőműves páholy választotta* patrónusának G. Garibaldit. Lm. П. 20. 2 4 Országos Levéltár, Klapka hagyaték, R—295 (szabadkőműves iratok). Az „Il Popolo d* Italia ” c. lap 1865. június 27-i tudósítása szerint B. Odicini, G. Dolii, A. Mario, A. de Gubernatis és más ismert firenzei republikánusok felkeresték az Észak-Amerikai Egyesült Államok firenzei konzulját, hogy átnyújtsák neki az északiak harca iránti együttérzésüket kifejező levelet. A névsor megegyezik ,az ,,I1 Progresso Sociale” vezetőségének és aktivistáinak lajstromával. Talán itt is a torinóihoz hasonló együttes republikánus-szabadkőműves fellépésre került sor? Az adott olasz szituációban gyakran lehetetlen választóvonalat húzni az egyes személyek baloldali szabadkőműves és a hagyományos republikánus tevékenysége között. Az 1860-as évek első felében, az itáliai szabadkőművesek képviselte különböző irányzatok között kibontakozó küzdelem során először a kormánypártiak kerültek előtérbe. Az 1861. december 224 közgyűlésen például G. Garibaldival szemben a II. Vittorio Emmanuele-köreihez tartozó C. Nigrát választották nagymesterré. A lojális irányzat átmeneti felülkerekedésének jeleként kell értékeljük azt is, hogy a dél-itáliai származású F. Cordova — aki több kabinetben kapott igazságügyi, illetve mezőgazdasági miniszteri tárcát —, került az országosan is vezető szerepet betöltő torinói Grande Oriente páholy élére. C. Nigra nagymestersége alatt még inkább kiéleződött, sőt nyílt polémiába torkollt a jobboldali és a baloldali szabadkőművesek közötti ellentét.22 Közvetlenül Bakunyin itáliai letelepedése előtt, 1863 augusztusában, a firenzei országos szabadkőműves gyűlésen ismét parázs vita kerekedett a mozgalom Garibaldibarát szárnya és a mérsékeltek között. A. Luzio úgy értékeli ezt, mint az ortodox és a neofita irányzat közötti belső nézeteltérések felszínre kerülését — rituális szempontból. A forrásokból azonban az is kiderül, hogy a III. Alkotmány megvitatásának ürügyén burkolt formában a Risorgimento további célkitűzéseiről esett szó.23 Végül Genovában, ahol 1865 májusában 136 közösség küldötte gyűlt össze, az addigi ellenzék került előtérbe. Éppen a balszárny kezdeményezésére bocsátották ki az Abraham Lincoln „testvér” meggyilkolását elitélő röpiratot, amely már nyilvánvaló politikai demonstráció.24
