Századok – 1979
Tanulmányok - Trócsányi Zsolt: A rendi reformmozgalom Erdélyben 1790–1811 749/V
780 TRÖCSÄNYI ZSOLT erre. A többi idetartozó cselekményeket (okirat-, pecséthamisítás, hamis bukás stb.) általában súlyosan bünteti. A büntetőperes eljárás szabályozásának tervéből elsősorban a fellebbezés rendjére vonatkozó javaslatok említendők. Ezek szerint a királyi táblára és a Gubemiumhoz csak a halálbüntetés és az ehhez legközelebb álló börtönbüntetés, továbbá az infamia büntetése vagy az azzal járó más büntetések fellebbezhetők, ha ti. a vádlott nem tesz beismerő vallomást, vagy nincs tettenérés. A királyhoz csak halálos ítélet esetén legyen jog kegyelmi folyamodásra. Az említettnél enyhébb büntetés esetén csak a királyi tábláig lehessen fellebbezni, legfeljebb 3 havi börtönbüntetés, ill. 50 botütés vagy 50 Ft bírság esetén pedig egyáltalán nem. A fellebbezett úriszéki ítéleteket a megyei törvényszék tisztán a per alakiságait vizsgálja meg, s bocsátja fel a királyi táblához. (Tűri tervezete, az 1787-i büntetőtörvénykönyvvel ellentétben, ismeri az elévülést; halálbüntetést maguk után vonó cselekményeknél azt 12, egyéb esetekben 6 évben állapítja meg. Ez Tűri büntetőtörvénykönyv-tervezete. Figyelembe véve az 1787 óta történt negatív eltolódásokat az általános politikában, joggal állítható a II. József-kori birodalmi büntetőtörvénykönyv mellé. Ahol visszalépett ahhoz képest, az nem alkotójának „konzervativizmusából” következett. Az 1787-i büntetőtörvénykönyv legfelvilágosodottabb rendelkezései azonban nála is szerepelnek. Amellett erdélyi alkalmazása jóval könnyebb lett volna amazénál, hiszen a nagy jogi tudású Tűri pontosabban, az ország viszonyaihoz jobban alkalmazkodva alkotta meg a büntetőcikkelyeket. Két bizottság foglalkozott egyház-, iskola- és egyéb kulturális ügyekkel. Az eredeti terv szerint Eszterházy János, az első számú katolikus egyház- és iskolaügyi szakember lett volna az egyházügyi, Teleki Ádám pedig, a protestánsok első embere e területeken, a tanügyi bizottság elnöke. Teleki azonban 1792 tavaszán meghalt, így az egész komplexum Eszterházy János kezébe került. Az egyházügyi bizottság főfeladata a Supplex Libellus Valachorum-mal kapcsolatban függőben maradt kérdések, elsősorban a román nép művelődésének kéidése volt. Másik két feladata közül az 1791 után is elintézetlenül maradt felekezetközi vagyonjogi viták, ill. sérelmek ügyében semmi érdemit nem végzett. E sérelmek (amelyek ti. a bizottság elé jutottak) kizárólag protestáns sérelmek voltak, ezek közt is a messze legtöbbet az unitáriusoké tettek ki (a kolozsvári és szitáskeresztúri unitárius centrum szétverésétől kis falusi gyülekezet harangjának elfoglalásáig). Ezeket a panaszokat a bizottság a Gubernium útján áttette a bepanaszoltalak válaszadásra, Batthyány katolikus püspök pedig, az 1790 utáni katolikus restaurációs törekvések élharcosa, nem válaszolt rájuk, s magukat a sérelmi iratokat is eltüntette. Bánffy György, aki a felvilágosult abszolutizmus jegyében mielőbb szerette volna lezárva látni a felekezeti vitákat, nem kívánta őket újra kiélezni az Erdély politikai életében ekkor jelentéktelen unitáriusok kedvéért. A papság ellátása kérdésében elvileg arra az álláspontra helyezkedett a bizottság, hegy erről szabad megegyezés alapján kell gondoskodni, fenntartotta azonban a korábbi kiváltságokat (egyházközségek papjainak tized-, ill. tized-quarta-joga), kizárva egyben a román papokat a tized élvezetéből, s híveikkel más felekezetek papjainak fizettetve dézsmát. Ugyanakkor állást foglalt canonica portióknak az unitus papok számára történő kihasítása ellen, amit pedig Inochentie Micu-Klein tényleges püspökségének vége felé kiharcolt. A bizottság főfeladata azonban a román nép művelésére vonatkozó tervezet kidolgozása volt. E kérdés vitájában számos tényező foglalt állást. A szász universitas és külön is a szász Michael Soterius gubemiumi tanácsos álláspontja a
