Századok – 1979
Folyóiratszemle - Zajewski Wladyslaw: Gdansk a nagyhatalmak versengésének tárgya Napóleon uralkodásának idején 732/IV
FOLYÖIRATSZEMLE WLADYSLA W ZAJEWSKI: GDANSK, A NAGYHATALMAK VERSENGÉSÉNEK TÁRGYA NAPÓLEON URALKODÁSÁNAK IDEJÉN Gdansk kedvező földrajzi fekvése, a világkereskedelemben elfoglalt pozíciója révén a 19. sz. elején három hatalom, a hódító francia, a porosz, s az ugyancsak expanzív törekvéseket mutató orosz kereszttüzébe került. A negyedik koalícióban tevékeny részt vállaló Poroszország vereségét követő tilsiti békében a kikötővárost és a Visztula torkolatát szabad városnak nyilvánították, és közvetlenül Napóleon fennhatósága alá rendelték. Az ország területi növelésén és nagyhatalommá fejlesztésén fáradozó porosz vezetés a kedvezőtlen békefeltételek miatt elsősorban szövetségesét, Oroszországot hibáztatta. A két hatalom közötti ellentétek 1809 márciusa után váltak nyilvánvalóvá, amikor I. Sándor nyíltan hangot adott a térséggel kapcsolatos érdeklődésének. Franciaországnak a spanyol háború miatti szorult helyzetét kihasználva Oroszország békés eszközökkel, a cár gdanski megbízottja révén kívánta a város szenátusát rávenni arra, hogy szakadjon el. Cserébe a város privilégiumainak garantálását és területének megnagyobbítását ígérte — eredménytelenül. Az orosz uralkodó Poroszországgal szemben kettős taktikát alkalmazott. Támogatta, mint a lengyel egységmozgalom kibontakozását akadályozó ütközőállamot, de mindent megtett ugyanakkor, hogy vetélytársa törekvéseit meghiúsítsa. 1813 februárjában, Napóleon utolsó vesztes hadjáratát követően a versengő felek asztalhoz ültek. I. Sándor sejteni engedte, hogy távlati terveivel nem áll szemben Poroszország területi gyarapodása és a Wroclaw-Kaliszi szerződésben biztosította, hogy ez visszakapja 1807-ben elveszített területeit, így az oroszok által elfoglalt Bialistik térségét, s hogy a Varsói Nagyhercegség kárára növekedjen. A berlini vezetés a kilátásba helyezett kedvezményeken kívül Gdansk-Torun visszatérését, s többek között a Sziléziával megkötendő uniót kívánta. Az utóbbi cél elérése érdekében alkotmányt is kész volt adni az érintett lakosság számára. A cári Oroszország mesterien taktikázó diplomatái egy titkos záradékban azt ígérték Poroszországnak, hogy a tilsiti békében megsértett területi egységének helyreállításáig nem teszik le a fegyvert. Sándor ugyanakkor elzárkózott a kérdések konkrét megfogalmazásától, és Torun és Gdansk helyét sem határozta meg pontosan. Ez a tény a porosz diplomácia vereségével ért fel. Poroszország katonai és diplomáciai úton egyszerre törekedett Pomeránia elfoglalására, azt valamennyi Napóleon-ellenes országgal szentesíttetni kívánta. Ausztria legszívesebben az 1806-os határok között látta volna a porosz királyságot, s elsősorban a Varsói Nagyhercegség felosztását, az 1797-es szerződéshez való visszatérést szorgalmazta. Anglia ekkor még egyértelműen poroszellenes álláspontot képviselt, és teret adott Gdansk elnökének, Czartoryskinek a poroszellenes sajtókampányának folytatásához. Adam Czartorysky, az egész lengyel kérdés megoldására kidolgozott széles látókörű programjában Gdansk szervesen illeszkedett. A lengyel politikus elképzelése szerint az orosz hatalom égisze alatt működő lengyel királyságnak profitálnia kellett volna a Visztula hajózásából. Kívánta, hogy Gdansk, Königsberg stb . . . kereskedelmi forgalmát a poroszok ne gátolhassák, s azt nemzetközi egyezmény szabályozza. Tervének az orosz cárt és az angol külügyminisztert is igyekezett megnyerni. Érdekeltté akarta tenni Angliát a lengyel gazdaság fejlődésében, s rámutatott arra, hogy Lengyelország az angol ipari termékek jelentős felvevő piaca lenne, s ugyanakkor mezőgazdasági termékeket exportálna a szigetország számára. így kívánta elérni Anglia fellépését Lengyelország integritása mellett. Miután a tervezet nem talált pozitív visszhangra, ugyancsak a két nagyhatalom támogatását igyekezett megnyerni ahhoz, hogy Gdansk autonómiát kapjon, s hogy a Lengyel Királysághoz való kapcsolódását nemzetközi megállapodás garantálja.
