Századok – 1979
Folyóiratszemle - Lemke Heinz–Widera Bruno: Russisch-deutsche Beziehungen von der Kiever Rus’ bis Oktoberrevolution (Ism.: V. Molnár László) 713/IV
714 TÖRTÉNETI IRODALOM Henriknek feleségül, ám az 1043-ban Poitou Ágnest vette el, akitől 1050-ben, a későbbi IV. Henrik született.) 3. közös diplomáciai játék az erősödő egyházi (pápai, illetve bizánci) befolyás ellen. 4. követjárások, ajándékozások az uralkodók trónralépése alkalmából (pl. 1040-ben az orosz küldöttek ajándékaikkal megjelentek III. Henrik udvarában, Allstedtben). Bruno Widera a 11. sz. közepétől a mongol támadásig elemezte az orosz-német politikai kapcsolatokat. Az első ,,érintkezés” időpontját ő - M. B. Szverdlowal ellentétben - 839-re vezeti vissza, amikor a Rajna menti Ingelheimben orosz követek jelentek meg. A szerző később mégis kénytelen hangsúlyozni, hogy a rendszeres kapcsolatok valójában csak mintegy 120 év múlva kezdődtek. Dolgozatában 839-től a mongol támadásig (majdnem 400 esztendő) a források alapján 42 politikai kapcsolatról szól Widera, amelyek közül a legfontosabbakat részletesen is kifejti. írása első felében erős átfedések érezhetők Szverdlovéval (pl. Bölcs Jaroszláv és III. Henrik közös katonai akciója Kázmér lengyel király ellen 1041-ben; Izjaszláv 1065-ben német követséget fogad stb.). A 13. századi kapcsolatokat V. T. Pasuto vizsgálta széles forrásbázisra támaszkodó írásában, megvilágítva a korábbi kapcsolatok romlását, s Oroszország nehéz külpolitikai helyzetét az adott időszakban, hiszen északon a svédeken és a dánokon kívül egy újabb félelmetes ellenség jelent meg a Német Lovagrend megalakulásával (1197), amely a ,,Drang nach Osten” szellemében jelentős területeket hódított meg a Baltikumban, s ott katolikus püspökségeket alakítottak (Riga, Dorpat, ősei). Bár a litvánok 1236. évi schauleni győzelme a lovagok felett a következő évben egyesítésre késztette a Lovagrendet és a Kard testvéreket, Alekszandr Nyevszkij 1242-ben mégis fényes győzelmet aratott a Csud-tó jegén a betolakodó hódítók ellen. Újabb nehézségeket okozott Oroszország számára a mongolok délről jövő támadása (1223. Kalka), hiszen alig két évtized alatt számottevő terület vált az Arany Horda adófizetőjévé (pl. 1238. Batu elfoglalta Vlagyimirt és Szuzdált). A szerző részletesen szól a fokozódó lengyel, litván támadásokról is Oroszország ellen (így 1245. Danyiil Romanovics halicsi fejedelem győzelméről a lengyelek és magyarok felett). Eduard Winter rövid tanulmányában mintegy összegezte több évtizedes kutatómunkájának eredményeit, s csak utalásszerűén villantotta fel a 18. századi orosz-német kapcsolatok főbb állomásait és szereplőit. A szerző több munkájában kifejezésre juttatta már, hogy I. Péter trónralépésével minőségileg új szakasz kezdődött a két állam kulturális és tudományos érintkezési módjában, hiszen a felvilágosult” orosz államnak (Schlözer kifejezésével élve: „Verändertes Russland”) szüksége volt az országba érkező német tudósokra (Leibniz, Chr. Wolf, P. S. Pallas, A. L. Schlözer, L. Euler, G. T. Müller, A. F. Büsching, J. K. Taubert, H. L. Chr. Bacmeister, T. Lowitz, J. Stählin, Blumentrost), akik az 1725-ben alapított pétervári akadémián vezető pozíciókat foglaltak el (Lomonoszov fellépett az idegenek ellen az akadémián). Rajtuk kívül sok német szakembert (mérnököt, tüzértisztet stb.) alkalmazott az épülő flotta- és gyáripar is. Mint ismeretes, Anna Ivanovna uralkodása alatt különösen vezető szerephez jutottak az orosz birodalom kormányzásában az „idegenek”, a baltikumi (livlandi és kurlandi) németek (Biron, Osterman). De közismert III. Péter (1761-62 holsteini herceg) „poroszimádata” - amelynek végül is áldozatul esett; II. Katalin is szívesen látta pétervári akadémián földijeit” (maga is anhalt -zerbsti hercegnő lévén), s elhalmozta azokat magas pozíciókkal, ajándékokkal. A szerző szól azokról a tanulmányutakról is, amelyekre tehetséges orosz fiatalembereket küldtek I. Péter idejétől Németországba (pl. Lomonoszov Marburg és Freiburg egyetemein, Ragyiscsev Lipcsében, A. I. Turgenyev Göttmgenben tanult stb.) A tanulmánykötet minden bizonnyal legjobb munkája Günter Mühlpfordté, aki az orosz és német felvilágosodás fellegvárainak - Pétervárnak és Lipcsének - korabeli szellemi arculatát és egymással való kapcsolatait kutatta. Előadásában a szakembereknek is új adatokat szolgáltat G. F. Müller (1705-1783) történészről (aki 1728-30-ban a pétervári akadémia alelnöke, illetve 1754-65 között annak titkára), Jacob Stählinrol (Gottsched-tanítvány; 1765-69 az akadémia titkára). A szerző utal arra is, hogyan hatott Gottsched irodalomelmélete, grammatikája, stilisztikája és Christian Günter ódaköltészete Lomonoszov munkásságára. Olvashatunk Carolina Neubenn színésznő társulatáról is, aki Gottsched színházreformjának elveit vallotta, s 1739-től 1741-ig Pétervárott vendégszerepelt. (Legemlékezetesebb darabjuk a „Sterbender Cato” volt). Mühlpfordt érdekes adatokat közöl Schlözer és Pallas — német újságok számára írott - recenzióiról, amelyek az orosz tudományos élet fontosabb eseményeiről, így Lomonoszov munkásságáról tájékoztatták az olvasókat. A szerző utalt arra is, hogy a korabeli pétervári nyomdászokat Breitkopf lipcsei nyomdásznál képezték ki. Erich Donnert az Oroszországban 1765-ben létrehozott „Szabad Közgazdasági Társaság” 1766. évi pályamunkáiról készített színvonalas tanulmányt, felhasználva e szervezet központi kiadványának,
