Századok – 1979
Figyelő - Bona Gábor: Új legenda születik. (Kritikai észrevételek Nemeskürty István 1848-as könyvéről) 693/IV
704 FIGYELŐ hanem maga volt a komáromi várőrség, amit különben néhány fejezettel korábban a szerző maga is helyesen állapít meg. Klapka tábornok 1849 júniusában — ideiglenes hadügyminiszteri megbízatása lejártával — előbb a Feldunai Hadsereg Duna-j óbb parti részének (a VII. és VIII. hadtest és a Kmety-hadosztály) parancsnoka lett, majd a sereg elvonulása után a II. és a VIII. hadtestből álló komáromi várőrség (tulajdonképpen hadsereg) vezetésével bízták meg. A Nemeskürty által másodiknak nevezett, valójában Tiszai hadsereg parancsnoka sohasem volt Wysocki, hanem Perczel Mór. Ez a hadsereg különben csak 1849 július elején alakult ki a Felvidékről a cári csapatok elől visszavonuló IX. hadtest, a lengyel légió (ezek együttes parancsnoka volt Wysocki), valamint a Szolnokon sebtében Perczel Mór által szervezett X. hadtest egyesüléséből. A X. hadtest parancsnoka különben Gáli László ezredes — 1848 elején cs. kir. főszázados a 39. gyalogezredben — lett, aki a temesvári csatában halálos sebet kapott. Megjegyzendő továbbá, hogy a későbbi aradi vértanú Lázár Vilmos a IX. hadtest egyik hadosztályát — s nem mint a szerző tudja, önálló hadosztályt (Armee Division) — vezette. Az erdélyi hadsereg Nemeskürty ismeretével ellentétben 1849 nyarán nem két hadtestből, hanem 6 hadosztályból (kolozsvári, besztercei, székelyföldi, brassói, nagyszebeni, dévai) és a gyulafehérvári ostromló seregből állt. Czecz János tábornok - sajnálatos sérülése következtében — az 1849-es nyári hadjáratban egyáltalán nem vett részt, tehát az erdélyi VI. hadtestet sem vezethette. A világosi fegyverletételt, ennek körülményeit és az ezt követő eseményeket (390- 408. o.) Nemeskürtyhezhasonlóan mi sem elemezzük részletesen. Határozottan szembe kell azonban szállnunk a szerző ama megállapításával, hogy a temesvári csatavesztés „bátorította” Görgeit „rég tervezett fegyverletételére is.” (390. o.) Mert hogy ezt a feltétlen kapitulációt Görgei már rég tervezte volna, még senkinek sem sikerült bebizonyítania. Igaz, hogy Gör gei és serege tisztjeinek egy jelentős része nem értett egyet a függetlenségi nyilatkozattal, s azt szerette volna meg nem történtté tenni. Kétségtelen, hogy Görgei és követői a győzelmes tavaszi hadjáratot, majd a cári intervenció megindulását követően egyre nyíltabban adtak hangot követelésüknek, hogy a dinasztiával ki kell egyezni. Cáfolhatatlan tény, hogy a Feldunai hadsereg főparancsnoka 1849 július elején ismételten megtagadta Kossuth és a minisztertanács parancsának teljesítését az elrendelt csapatösszevonásokat illetően: nem, illetve csak késve vezette le seregét Komáromból a Tisza—Maros szögébe. Mindezek — Görgei semmivel sem menthető felelőssége, sőt bűnössége — hangsúlyozása mellett is azonban tévedés volna azt hinni, hogy Görgei és a hadsereg „békepárti” tisztjei már csak a kedvező alkalomra várta, hogy fegyvereiket lerakhassák az ellenfél előtt. Éppen ellenkezőleg. Hiszen ők a dinasztiával a kiegyezés lehetőségét már ekkor 1867 szellemében, tehát nem feltétel nélkül keresték. Azt viszont nagyon is jól tudták, hogy az adott helyzetben az 1848 áprilisi törvények, vagy azok egy részének tiszteletben tartását, végleges elismerését az udvartól csak katonai győzelmek árán kényszeríthetik ki. Mindaddig — 1849 augusztus közepéig — tehát, amíg az általános katonai helyzet katasztrofálissá nem vált, Görgei és a politikai nézeteit osztó tisztek is az ellenállás mellett voltak, ennek sikerén munkálkodtak. A Görgei táborában működő kormánybiztosok még 1849 július végén, augusztus elején is sorra kiemelik Kossuthhoz írott jelentéseikben, hogy a Feldunai hadsereg harci szelleme, lelkesedése töretlenül kiváló, katonái istenítik Görgeit, aki vasfegyelmet tart csapatai között. (Csak egyetlen — a szabadságharcban példa nélkül álló!
