Századok – 1979
Figyelő - Bona Gábor: Új legenda születik. (Kritikai észrevételek Nemeskürty István 1848-as könyvéről) 693/IV
FIGYELŐ Bona Gábor: ÚJ LEGENDA SZÜLETIK (Kritikai észrevételek Nemekürty István 48-as könyvéről) Százharminc éve immár az 1848/49-es polgári forradalomnak és szabadságharcnak, amely nemcsak népünk történetének szerves része, máig ható politikai tényező, amely ellentmondásaival, problémagazdagságával ugyanakkor ismételten megújuló viták tárgya is. Mert történetírásunk a magyar történelem sorsfordulói közül talán egyetlen időszakkal sem foglalkozott annyit, mint 1848/49-cel, mégis éppen Nemeskürty István legújabb - ,A negyvennyolcas honvéd hadsereg katonaforradalmárairól” szóló — könyve teszi nyilvánvalóvá, hogy 1848-al kapcsolatban nemcsak vitatható kérdésekkel, de még teljesen ismeretlen, tisztázatlan problémákkal is szembe kell néznünk. Mert valóban: „Honnan az ördögből támadt az a honvédő hadsereg, mely 1849 májusában a határig kergette a császári ármádiát? ” — Kinek, kiknek köszönhető, hogy a lelkes, de tanulatlan újonc katonák tömegéből néhány rövid hónap leforgása alatt egy olyan hadsereg alakult, amely megrendítő csapást volt képes mérni a kontinens akkor egyik legerősebbnek tartott haderejére, a császári-királyi haderőre? Milyen tényezők magyarázzák, hogy a magyar történelem során, Hunyadi Mátyás fekete seregét követően ez volt az első olyan hadsereg, amely a kor színvonalán állott, olyannyira, hogy leverését csak két nagyhatalom együttes erőfeszítése biztosította. E kérdésekre adható válaszok láncolatából a szerző — nézetünk szerint is helyesen — két tényezőt emel ki: a honvédsereg regularitását és forradalmi szellemét. Igen — és ebben teljesen egyet kell értenünk vele —, az 1848/49-es honvéd hadsereg egy olyan regulárisán szervezett fegyveres erő volt, amelynek belső szervezeti kereteit, működését katonai szabályzatok írták elő, s amely korszerű — sőt bizonyos tekintetben előremutatóan újszerű — katonai elveket alkalmazott. Teljességgel érthető tehát, hogy ezek után miért fordult Nemeskürty figyelme a felé a több mint ezer hivatásos császári-királyi tiszt felé, akik a honvédseregbe átlépve döntő szerepet játszottak annak megszervezésében, ütőképességének kialakításában. Az első probléma azonban már itt felmerül. Mert lehet-e addig megfelelően értékelni a hivatásos császári-királyi tisztekből lett honvédtisztek szerepét és súlyát, amíg — legalábbis hozzávetőlegesen — nem ismerjük az egész honvéd tisztikar létszámát és összetételét. Nézetem szerint nem. Az a „több, mint ezer”, a császári-királyi hadseregből átállt tiszt önmagában ugyanis lehet sok is, kevés is. Más a helyzet azonban, ha megmondjuk, hogy a honvéd hadsereg tisztikarának létszáma tíz-tizenegyezer fő volt, ami azt jelenti, hogy ezen belül csak mintegy 10%-ot tett ki a szerző által vizsgált — a forradalom kitörése pillanatában aktív szolgálatban álló — hivatásos császári-királyi tisztek aránya. Még többet mond azonban, ha a honvédsereg felső vezetését, a tábornoki és törzstiszti — egyszóval a parancsnoki kart vizsgáljuk meg ebből a szempontból. Ha azt
