Századok – 1979
Elmélet és módszertan - Köpeczi Béla: A művelődéstörténet tárgyáról és módszertanáról 682/IV
690 KÖPECZI BÉLA c) Szinte közhely az, hogy a kultúra csak akkor válik élővé, ha azt elsajátítjuk, tehát ha egy adott kultúra bizonyos elemei közül választunk. Ez a választás egy adott történelmi-társadalmi környezetben megy végbe, és természetszerűleg feltételezi a megfelelő érték- és normarendszer létét, amelyet elfogad az egész társadalom, illetve annak egyes osztályai, rétegei, csoportjai. Ez az értékrendszer a mentalitás és az ideológia alapja, hat intézményi rendszerének tevékenységére, és bizonyos mértékig a kulturális objektivációkat is meghatározza. Gramsci talán túlságosan is a felépítményi tényezőket vette tekintetbe, amikor a kultúra fogalmát meghatározta, de azt hiszem, abban igaza volt, hogy a kultúra aktív szerepét kiemelte, mégpedig a világnézet kérdéséből kiindulva. Hadd idézzük meghatározását: „A kultúra különböző fokon az individuumok kisebb vagy nagyobb számát számos rétegben egyesíti, amely rétegek a kifejezés terén szorosabb vagy lazább kontaktusban vannak egymással . . . ebből adódik a »kulturális mozzanat« fontossága a gyakorlati (kollektív) tevékenységben: nincs olyan történelmi aktus, amit ne a »kollektív ember« hajtana végre, vagyis minden történelmi aktus egy »kulturális-társadalmi« egységet feltételez, melynek révén a különnemű célokat követő, szétszórt akaratok sokasága összeforr ugyanannak a célnak az érdekében, egy azonos és közös világnézet alapján (ez utóbbi lehet általános, vagy különös, átmenetileg — érzelmi úton — ható, vagy állandó, s általa ez az intellektuális bázis annyira meggyökerezik, asszimilálódik, és élménnyé elevenedik, hogy szenvedéllyé válhat).”26 Gramscinak véleményem szerint igaza van abban, hogy a világnézet vagy világszemlélet az, amely egy társadalom értékrendszerét és ennek következtében kultúráját meghatározza. Ezért a művelődéstörténet kiindulópontja a nézetek és nézetrendszerek vizsgálata lehet, mégpedig a mindennapi tudatban, a tudományos és művészi megismerésben egyaránt. Ennek vizsgálatánál természetesen tekintetbe kell venni a különböző tudatformák és társadalmi osztályok, rétegek, csoportok sajátosságait. d) A kultúra szélesebb értelmezése revalorizálja a felépítményt, amiről annyi vita folyt a marxizmuson belül és kívül. Ha elfogadjuk L. Althussernek azt a tételét, hogy a társadalomban tanulmányozni kell nemcsak a termelőerők, hanem a termelési viszonyok újratermelését is, és hogy ez nagyrészt (pour une grande part) a jogi, politikai és az ideológiai felépítmény útján, az állam represszív és ideologikus apparátusai által biztosítható, akkor a felépítmény tanulmányozásának jelentősége különösen megnő. Bár Gramsci és Althusser között lényeges különbségek vannak az ideológia értelmezését illetően, funkciójának értékelésében sok közöttük a hasonlóság is. Hadd idézzem Gramsci egyik megállapítását: „A gyakorlat filozófiája (tehát a marxizmus, К. B.) szerint a felépítmény objektív és működő valóság . . .; ez a filozófia explicite leszögezi, hogy az emberek az ideológiák területén tudatosítják társadalmi helyzetüket, tehát feladataikat, ami nem csekély jelentőségű ténymegállapítás; a gyakorlat filozófiája maga is felépítmény, ez az a terület, ahol meghatározott társadalmi csoportok tudatára ébrednek saját társadalmi létüknek, erejüknek, feladataiknak, fejlődésüknek.”27 Gramsci tehát az ideológiának tudatosító funkciót tulajdonít, mégpedig nem pusztán a társadalmi helyzet, hanem az egyes rétegek és osztályok célja szempontjából is. Althusser azt mondja, hogy az ideológia az egyének elképzelt viszonyának „reprezentációja” valóságos feltételeikről. Ebben a meghatározásban a viszonyra (rapport) teszi 2 6 A. Gramsci: Filozófiai írások. Bp. 1970. 74-75. 27Uo. 267.
