Századok – 1979
Elmélet és módszertan - Köpeczi Béla: A művelődéstörténet tárgyáról és módszertanáról 682/IV
A MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET TÁRGYÁRÓL ÉS MÓDSZERTANÁRÓL 691 a hangsúlyt, mert vitatja azt a tételt, amely szerint az ideológia maguknak a valóságos feltételeknek a tükröződése volna. Ezzel most nem akarunk vitatkozni, de meg kell jegyezni, hogy a visszatükrözési elmélet — ahogy Lukács György vallotta — nem állítja azt, hogy a valóság másolata, de azt igen, hogy különböző áttételeken keresztül a valóság hamis vagy igaz képét adja. Althusser azzal erősíti az ideológia funkcióját, hogy belőle származtatja az egyén cselekedeteit, amelyek az anyagi praxisban nyilvánulnak meg, és amelyeket az anyagi rítusok szabályoznak. Ez utóbbiakat szerinte az ideológiai apparátusok határozzák meg. Mindez nála ahhoz a felfogáshoz vezet, hogy az ideológia anyagi természetűvé válik, tehát hatása лет pusztán a tudati szférában jelentkezik. Bármi legyen is véleményünk az ideológia „humanista” vagy „strukturalista” megközelítéséről, az nem kétséges, hogy a felépítményt nem elég csak tudati szempontból vizsgálni, hanem az anyagi termelés és az alap szempontjából is szükséges tanulmányozni, s ilyen módon hozzájárulni a történeti fejlődés totális megismeréséhez. A kultúra átfogóbb, az alap és a felépítmény közötti összefüggéseket tekintetbe vevő, az értékrendszerekből és éppen ezért a világszemléletekből kiinduló magasabb rendű objektivációk mellett a mindennapi tudatot is vizsgáló, nemcsak a genezist, hanem recepciót is tekintetbe vevő fogalmáról van itt szó, amelyre építenünk kell a művelődéstörténetet. e) Egy adott korszak művelődésének, és általában az emberiség kulturális fejlődésének megítélése szempontjából nem jelentéktelen annak eldöntése, hogy milyen kulturális javakat tekintenek az emberek értéknek. Lukács György még 1918-ban így határozta meg a kultúrát: „A kultúra fogalma . . . magába zárja mindazokat az értékes termékeket és tevékenységeket, amelyek a közvetlen életfenntartás szempontjából nélkülözhetők.”28 Nem értünk egyet a meghatározással abból a szempontból, hogy túlságosan leszűkíti a kultúra körét. Azonban fontos axiológiai problémát vet fel, és ezért kell foglalkozni vele. Ebből a szempontból két megközelítési mód lehetséges. Az értéket fel lehet fogni valamely általános szempontból, tehát a társadalmi fejlődés, vagy az ember felszabadításához való hozzájárulásként. Az értéket azonban meg lehet ítélni abból a szempontból is, hogy egy adott kor emberei mit tartottak a maguk számára értékesnek. Úgy hiszem, hogy a művelődéstörténésznek mindkét megközelítési módot gyakorolnia kell, tehát ismernie kell minden korszak axiológiai álláspontját, de az egyetemes történetfqlődés ítéletét is. Végső fokon azt javasoljuk, hogy a kultúra széles fogalmát fogadjuk el, amelyik elismeri a szoros és kölcsönös kapcsolatokat az alap és a felépítmény, az anyagi és a szellemi kultúra között. Egy bizonyos értékrendszerből indul ki, tehát a világnézetből, s a magas kultúra termékei mellett tekintetbe veszi a mindennapi kultúra megnyilvánulásait s vizsgálja a kulturális termékeknek nemcsak a születését, hanem a befogadását is. 3. Feltehető a kérdés, hogy vajon a kultúra ilyen széles felfogása alkalmazhat ó-e a művelődéstörténetben? Véleményem szerint, ha a határokat pontosan meghúzzuk, válaszunk pozitív lehet. Hol vannak a határok? 2 8Lukács György: Régi kultúra és új kultúra. Internationale, 1919. június 15.
