Századok – 1979
Közlemények - Kabdebó Tamás: Kossuth és Magyarország. Chartista értékelés a magyar szabadságharcról 659/IV
KOSSUTH ÉS MAGYARORSZÁG 667 magyarok nyelvi nacionalizmusát az országon belül „szláv kisebbséggel” szemben. A kuruc harcokat mint a szabadságharc előkészítőit aposztrofálja. A IV. Kossuth emelkedése c. fejezettel a munka tulajdonképpeni tárgyához értünk. A magyar nyelv hivatalos nyelvvé válása áll a középpontban, s a szerző ezt az alkalmat is megragadja, hogy az arisztokráciát támadja: „A felsőház kilenctizedes többséggel visszautasította a törvényjavaslatot (hisz ők szívesebben látnák az osztrák janicsárokat, mint a magyar demokratákat), hogy a nemzeti egyenjogúság alapján a kisebbségi szlávokat védelmezze: a magyar liberálisok nem gondoltak azzal, hogy az ország fő baja a szláv parasztok helyzete.”40 Már itt sem kétséges, s ez a munka során egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy Jones nemcsak „demokrata szemszögből” nézi a magyar történelmet, hanem túlzottan leegyszerűsíti. V. A forradalom előestéjén Jones Kossuthjának „bármi lett légyen is a végső célja, viselkedésével... nem mutatta ki, hogy az osztrák uralomtól való megszabadulást akarná”.41 A független magyar minisztérium már hatalmat ad az eljövendő „diktátor” kezébe, de nem teljhatalmat. Az áprilisi törvények az abszolutista zsarnokságot felvilágosultabb despotizmussá alakították át: a felszabadított jobbágyból „feltehetőleg” - így Jones — zsellér vagy földönfutó nincstelen lett. Jones nem adja jelét annak, hogy felismerte volna Kossuthék antifeudális küzdelmének jelentőségét. VI. Ellenmozgalom megjelöléssel a nemzetiségi mozgalmak ébredéséről és fokozódó magyarellenességéről értesülünk. Röviden, a szerző azzal vádolja a magyar uralkodó osztályt, hogy hasonlóan a keltákat elnyomó szászokhoz s a magyarokat elnyomó osztrákokhoz, a magyarok érzéketlenek voltak szláv kisebbségeik sérelmei iránt. Ezek magyarellenessége tehát nem volt meglepő. Az általános magyar magatartásnál elvetendőbb Kossuth júliusi viselkedése, midőn „minden segítséget felajánl a császárnak Olaszországban, azzal a feltétellel, hogy az udvar segítse Magyarországot a horvátországi felkelőkkel szemben” 42 VII. A véres játék színhelye Délmagyar ország, a föltüzelt „rácok” a bábok, az osztrákok a játékmesterek. „Az osztrák kamarilla tervei” (Jones a "szabadságharc legjobb történetíróját, Klapka generálist, Komárom védőjét idézi) „oly sötétek, szégyenletesek és gyalázatosak voltak, hogy azoknak a puszta sejtése degradálta volna a magyar kormányt.”43 Mármint, ha azokat sejtve, a magyar kormány mégsem szakította meg a tárgyalásokat. VIII. Horvátország bánja szeptember 9-én lépte át a Drávát 40 000 főnyi serege élén. A védelemre gyülekező magyar sereg generálisai korruptak, árulók voltak — szeptember 29-ig. Jones konklúziója: „Tábornokai árulása ellenére a magyarok bátorsága megállította Jellasichot.”44 IX. A tizenegyedik órán Kossuth országgyűlési kiállása értendő, a haza védelmében: Jones félkézzel áldja Kossuthot, ki a végórában a néphez fordult, félkézzel pedig, Kossuthon keresztül ostorozza az országgyűlést: „mások szabadságának elnyomói nem 40Uo. 526. 4IUo. 528. 42 Uo. 530. Nem kétséges, hogy a Batthyány-kormány eltorzított állásfoglalásának ódiumát hárította itt Jones egyoldalúan a megmásítását végül is biztosító Kossuthra. 4 3 Uo. 531. Klapka, i. m. I. LVIII. old. 4 4 Notes, 534.
