Századok – 1979
Történeti irodalom - Viszockij V. N.: A Terminál-akció. A potsdami konferencia (Ism.: Soós István) 567/III
570 TÖRTÉNETI IRODALOM kiegészítse, és hozzájáruljon egy, a potsdami konferenciáról rajzolt, történelmileg hitelesebb kép megalkotásához. Az előző két kötettől ugyancsak eltérően, ez a könyv jegyzetekkel van ellátva, melyekből kiderül, hogy a szerző a legújabb szakirodalom bőséges ismeretében alkotta meg művét. Felhasználta a potsdami konferencián résztvevők emlékiratait (így Trumanét, Churchillét), a megjelentetett szerződéseket, folyóiratcikkeket. A hivatkozások, a lábjegyzetek, a tudományosabb igényű megközelítés sem csökkentik azonban az olvasmányosságát; így az olvasónak az a meggyőződése, hogy jól dokumentált, alapos munkát tart kezében. A könyv középpontjában a potsdami konferencia áll. Ennek a tárgyalássorozatnak fordulatait, álláspontjait azonban csak akkor értetheti meg, ha kitér az előzményekre is, tudniillik arra, hogyan alakult az egyes hatalmak állásfoglalása egyrészt a világháború utáni Európa rendezésének problémáiról, másrészt a Szovjetunióval kapcsolatos viszony fenntartásáról. A szerző bemutatja Berlin ostromát, Berlin elestét, valamint a feltétel nélküli német fegyverletétel körülményeit. A szövetségesek közös küzdelmeinek elbeszélése mellett azonban Viszockij dokumentálja a nyugati hatalmak szovjetellenes elgondolásait is, és a háború után felszínre jutó szovjetellenességet az előzmények feltárásával deríti föl. Ugyanakkor megvilágítja a hitleristák próbálkozásait is, akik a nyugati hatalmak előtt akarták letenni a fegyvert, illetve velük akartak különbékét kötni. Mindezeknek az előzményeknek világos és áttekinthető bemutatása megkönnyíti az olvasónak azt, hogy a potsdami konferencia vitáit jobban megértse. A potsdami konferencián számos probléma várt megoldásra. Még nem fejeződött be a háború (Japán még harcolt), és a romba dőlt Európa sorsa attól függött: sikerül-e a háborúban kialakult együttműködést továbbvinni és továbbfejleszteni, avagy a hatalmak újabb konfrontációjára kerül sor. S bár a konferencia színhelyének, létrejötte körülményeinek, lefolyásának eseménytörténetét szívesen, szélesebb olvasóközönségre számítva beszéli el, az események értékelését, elemzését sem hanyagolja el Viszockij. A konferencia tárgyalássorozatát problémakörönként adja elő, így szól a német ügyek megtárgyalásáról, a határok kérdéséről, különös tekintettel Lengyelországra, a Ruhr-vidék négyhatalmi ellenőrzéséről, a jóvátételről, a háborús bűnösökről. Külön alfejezetben értekezik a szövetséges ellenőrzési mechanizmusról, mint amelynek politikai céljait már a jaltai konferencián kijelölték. Szemléletes táblázatokban ábrázolja a németországi megszállási övezeteket, feltüntetve az egyes nagyhatalmak alá tartozó területek nagyságát, a rajtuk élő lakosság számát és összetételét. Ugyanilyen táblázat szemlélteti Berlin megszállási zónáit. Azok a területek, amelyeket a Szovjetunió hadserege szabadított fel, a demokratikus átalakulás útjára léptek. Ezzel kapcsolatban ellentét támadt a nagyhatalmak között; a szerző dokumentálja, hogyan utasította vissza a Szovjetunió az amerikai és az angol beavatkozási kísérleteket ezeknek az országoknak a belügyeibe. Az új helyzetben történő együttműködés szervezeti formáiról is éles vita folyt. Végül a Külügyminiszterek Tanácsa lett az a fórum, amely a nagyhatalmak között fölmerült problémákat megoldani igyekezett. Ennek a speciális szervnek a feladatai közé tartozott a békeszerződések előkészítése, és ezzel lehetőséget teremtettek arra, hogy véglegesen befejezzék a háborút. Viszockij a továbbiakban a Japán ellen bevetendő atomfegyver felhasználásáról és ezzel összefüggésben az amerikai világuralmi törekvésekről ír. Ezzel kapcsolatos a konferencia befejező szakaszának bemutatása. Itt Truman magatartása, majd Churchill helyett Attlee megjelenése jelzi a megváltozott légkört. Befejezésül Viszockij a potsdami konferencia jelentőségéről, majd a határozatok végrehajtásáról szót Kitekintése a Nyugat-Berlinről szóló 1971-es megállapodásig kíséri figyelemmel a potsdami konferencia által felvetett problémák utóéletét. Mindhárom könyvnek megvan a szerepe az olvasók történelmi ismereteinek ki szélesítésében, a világháborúról alkotott kép reálisabbá formálásában. Segítik a tájékozódást, hiteles ismeretekkel szolgálnak, és általában jól közvetítik a tudományos kutatás eredményeit azoknak, akikhez a szakfolyóiratok, a dokumentumkötetek, a monográfiák nem jutnak el. Soós István
