Századok – 1979
Történeti irodalom - Viszockij V. N.: A Terminál-akció. A potsdami konferencia (Ism.: Soós István) 567/III
TÖRTÉNETI IRODALOM 569 Ez a diplomáciai küzdelem különösen kiéleződött a „második front” megnyitása, illetve késlekedése körül. A szerző bemutatja Churchill elgondolásait a „második front” helyéről, meg* nyitásáról, az ún. „balkáni változatáról. A második világháború egyik leglényegesebb kérdését, az ekörül folyó tárgyalásokat, különösen Churchill moszkvai látogatását mutatja be Berezskov igen színesen; a nagyközönségre gondolva, anekdotikus mozzanatokat illeszt be a fejezetbe. Az anekdota derűs betétje után közli Sztálinnak az Associated Press — amerikai hírügynökség — számára adott interjúját 1942. október 3-áról, illetve egy másik interjút, amelyet ugyancsak Sztálin adott ez év november 13-án. így váltogatja a szerző a színeket, így tartja ébren az olvasók érdeklődését. Részletesebben szól az 1943. október 18-án megtartott moszkvai külügyminiszteri konferenciáról, amelyen a szovjet titkárság tagjaként vett részt. Ismerteti azt a közös nyilatkozatot, amelyet a három szövetséges nagyhatalom külügyminisztere és a moszkvai kínai nagykövet bocsátott ki. Ez a nyilatkozat rögzítette a háború utáni rendezés alapjait, valamint a majdani Egyesült Nemzetek Szervezete munkájának néhány alapelvét, összegezésképpen megvonja Berezskov a szövetségesek együttműködésének mérlegét és megállapítja, hogy a háború idején a nagyhatalmak között felmerülő és meg nem oldott vitás kérdések, problémák a háború után alapvető fordulathoz vezettek a szövetségesek kapcsolatában, azaz az együttműködés meglazulásához, az egyre élesebben jelentkező szovjetellenességhez, a nyugati hatalmak fenyegető, hidegháborús politikájához. A lengyel szerzőpár a második világháború egy fontos eseményét választotta könyve tárgyául. 1944. július 20-án Hitler főhadiszállásán (Wolfschanze) merényletet kíséreltek meg a náci vezér ellen. Arra keresik a választ, hogy kik voltak ennek a merényletnek értelmi szerzői, szervezői és végrehajtói. A kötet írói fel akarták deríteni a merénylet résztvevőinek szándékait, be akarták mutatni azokat a Németországban ható erőket, amelyek Hitler ellenében tevékenykedtek. Ennek érdekében szükségszerű volt az előzmények bemutatása, rövid értékelése is. Aw^l viszont aligha érthetünk teljes mértékben egyet, hogy az eseményeket 1932. január 27-ig vezetik vissza, és részletesen szólnak Hitler hatalomra jutásáról, a „hosszú kések éjszakájáéról, Németország imperialista terjeszkedéséről; tehát olyan eseményekről és mozzanatokról, amelyek csupán „végső fokon” magyarázói a Hitler-ellenes szervezkedéseknek. A könyv terjedelmének mintegy felét teszi ki a hitleri fasizmus általános rajza. így lényegében nem egészen azt kapja az olvasó, amit várt, azaz a Hitler-ellenes összeesküvés (és általában a Hitler-ellenes német szervezkedések) lehetőségekhez képest kimerítő ábrázolását. Amit a könyv ad az olvasónak, az többnyire érdekes, a népszerűsítés céljának megfelel. Csakhogy szorosabban vett témájára kevesebb hely jut, mint az szükséges volna. Az 51. oldaltól kezdve esik szó a belső és a külföldi német ellenállásról, a német kommunisták és haladó erők küzdelméről a fasizmus ellen (Die Rote Kapelle-csoport, Fehér Rózsa szervezet stb.). A Németországon kívül tevékenykedő Hitler-ellenes csoportok közül megemlékeznek a Svájcban működő hírszerző hálózatról is, amelynek a magyar Radó Sándor volt a vezetője. Feltehetőleg a magyar fordítás a hibás a talán nem túl szerencsés fejezetcímben „Akik segítettek Hitlernek elveszíteni a háborút”. A szerzők szólnak a német hadseregen belül mutatkozó elégedetlenségről, főleg a hadvezetésben jelentkező ellenzéki hangokról. Feltehetőleg a népszerűsítő szándék vezette őket, amikor inkább a leírás és az egyszerű elbeszélés módszerét választották és csak ritkán elemzik, értékelik a helyzeteket, a személyeket. Megszólaltatják a szereplőket, de nem emlékiratok vagy dokumentumok, hanem inkább a beleképzelés, az irodalmi alakítás segítségével. Ez általában indokolt, amikor a Hitler-ellenes merényletek kísérleteinek eseménysorát beszélik el, az egyes szereplők jellemzéséhez azonban nemigen adnak újat. Magáról az 1944. július 20-i merényletről, annak közvetlen előzményeiről a 77. és a 95. oldalak között esik szó, a merénylet következményeit viszont közel huszonhét oldalon tárgyalják. Ez mindenképpen aránytalannak tetszik, az összeesküvés és a merénylet jelentősége így elhalványul. Annál is inkább, mert a könyv első fejezetei eseménysorának mozzanatai csak részben készítik elő a Hitlerellenes merényletet tárgyaló fejezeteket. Ennek ellenére is érdekesen megírt, olvasmányos könyvet kap kézbe az olvasó, aki sok részletet ismer meg a hitleri Németországról és a Hitler-ellenes mozgalomról. A churchilli meghatározást választotta könyvének címéül V. N. Viszockij, amikor a potsdami konferencia eseménytörténetének bemutatására vállalkozott. Ez a könyv az előzőekben ismertetett két kötettől abban különbözik, hogy a népszerűsítő szándék mellett tudományos igénnyel is közeledett témájához. A potsdami konferenciáról viszonylag kevés összegező mű jelent meg a szocialista országokban. Viszockij azt a célt tűzte maga elé, hogy a Potsdamról megjelent munkákat mintegy folytassa.
